Nemzetközi fitneszversenyen bizonyított a Miss Balaton szépsége
2018. április 24. írta: persica

Nemzetközi fitneszversenyen bizonyított a Miss Balaton szépsége

Hazai sikereket követően nemzetközi fitneszversenyen ért el kiemelkedő eredményt a Miss Balaton 2015 döntős szépsége. Bertók Marianna Maya évekkel ezelőtt egy fogadás miatt kezdett komoly edzésbe, hogy elérje a profi versenyzők alakját. Nem csak hogy sikerült neki, de a kezdeti motiváció szenvedéllyé nőtte ki magát, és nem rég a világ egyik legnívósabb mezőnyével rendelkező nemzetközi fitneszversenyén bizonyított.  

Bertók Marianna Mayának nem csak szépsége, de elszántsága is irigylésre méltó. A fiatal lány 2015-ben szerepelt a Miss Balaton döntős versenyzői között, az elmúlt években azonban nem csak a szépségiparban, de a fitnesz világában is helyt áll.

„Mindig is szerettem sportolni, de egy fogadásnak köszönhetően kezdtem el foglalkozni komolyabban a fitnesszel. Be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok elérni a profi versenyző alakot. A rendszeres edzések eredménye rövid idő alatt szemmel látható volt nem csak számomra, de a szakmabeliek számára is, akik mind arra bátorítottak, hogy profi versenyeken is elinduljak” – mesélte Maya. „Az első komolyabb versenyen a második helyet sikerült megszereznem, ami hihetetlen élmény és motiváció volt, így nem volt kérdés, hogy még eltökéltebben fogok dolgozni és a nemzetközi porondon is bemutatkozom. Legutóbb a világ egyik legnívósabb mezőnyével rendelkező nemzetközi fitnesz verseny, a Royal London Fitness negyedik helyezettje lettem” – árulta el a fiatal szépség, aki természetesen a modellkedést sem hagyta abba, de mellette személyi edzőként is segít mások számára elérni a kívánt formát és az egészséges életmódot.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr3013867454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása