Pécsről választották a világ legjobbjainak 1%-ába
2018. május 07. írta: persica

Pécsről választották a világ legjobbjainak 1%-ába

Varga Csaba Pécsről, egyedüli magyarként került a világ legjobb McDonald’s étteremvezetői közé

Varga Csaba, a Pécs Plaza és a Pécs Árkád McDonald’s éttermek vezetője nyerte el idén a gyorsétterem-lánc legjobb étteremvezetőinek járó nemzetközi Ray Kroc Díjat. A McDonald’s alapítójáról elnevezett elismerést kétévente ítélik oda, és a világ 36 ezer McDonald’s étteremvezetőjének legkiválóbb 1%-a kaphatja csak meg. Ők azok a kollégák, akik a kimagasló üzleti teljesítményük mellett vezetőként is példát mutatnak, és kiemelkedő emberi gyakorlatokat megvalósítva irányítják csapatukat. A McDonald’s étteremvezetők által elnyerhető legrangosabb díjat idén áprilisban ötödik alkalommal, az Orlandóban rendezett Worldwide Convention alkalmával, Steve Easterbrook elnök-vezérigazgató adta át a díjazottaknak.

A legjobbak között is a legjobbnak lenni – ezt jelenti a Ray Kroc díj, amelyre 36 ezren pályázhatnak, és amelyet csak az étteremvezetők legjobb 1%-a nyerhet el. A Ray Kroc díjra szóló pályázatokat az országok vezetősége terjeszti fel a nemzetközi szakmai zsűrinek, akik több, mint 100 országot magában foglaló mezőnyből választják ki a győzteseket. Ebben az illusztris társaságban kapott helyet idén a pécsi éttermeket vezető Varga Csaba.

Csaba 2003-ben diákként csatlakozott a McDonald’s csapatához. A diákévek után karrierje étteremvezető-helyettesként, majd étteremvezetőként folytatódott Balatonlellén. 2013 végén a Pécs belvárosi és Pécs Plaza éttermek, majd 2015-től a Pécs Plaza és Pécs Árkád éttermek vezetője lett. Az elmúlt években csapatával folyamatosan kiváló eredményeket ért el, irányítása alatt számos hazai elismerést kapott a két pécsi egység.

 „Nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, amely az egyik legkomolyabb elismerés a hálózatunkban” – mondta Varga Csaba. „Évek óta tudatosan dolgozom ezért az elismerésért, de tudom, hogy ez nem csak személyes érdem, hanem nagyon komoly csapat teljesítmény is. Hálás vagyok éttermi vezetőimnek és a többi kollégámnak, akik nélkül ezeket az eredményeket nem tudtam volna elérni. Legfontosabb feladatomnak mindig azt tartottam, hogy olyan családias csapatot kovácsoljak, akik nem csak a vendégekért, de az étteremért és egymásért is dolgoznak. Vezetőként fontosnak tartom az őszinteséget, a nyitottságot, és hogy tudjak támaszkodni a munkatársaimra. Így tudunk elérni olyan eredményeket, amelyek érdemessé tettek erre az elismerésre.”

A McDonald’s-ról

A McDonald’s a világ vezető vendéglátó szolgáltatója, több mint 100 országban, több, mint 36 500 egységgel rendelkezik. Magyarországon 1988-ban nyílt az első McDonald's étterem. A jelenleg működő 88 étterem évente átlagosan 80 millió vendéget szolgál ki és mintegy 5500 dolgozót foglalkoztat. További információ a McDonald’s Magyarország weboldalán (www.mcdonalds.hu) található.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr1213897042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása