110 ÉVE AZ EGÉSZSÉGES ÉS GYÖNYÖRŰ ARCBŐR SZOLGÁLATÁBAN
2018. június 06. írta: persica

110 ÉVE AZ EGÉSZSÉGES ÉS GYÖNYÖRŰ ARCBŐR SZOLGÁLATÁBAN

NOBEL-DÍJAS TECHNOLÓGIA A RÁNCOK ELLEN

Májusban robban be a magyar piacra a Diadermine forradalmian új, Age Supreme termékcsaládja. Nobel-díjas technológia alapján kifejlesztett formulája, a „Rejuvinol” a mélyen fekvő sejtek regenerálásával fokozza a természetes kollagéntermelést, miközben helyreállítja a DNS természetes elöregedése és a környezeti ártalmak okozta károsodásokat. Az eredmény pedig feszesebb és teltebb arcbőr a ráncok kisimulásával. Az innovatív termékek már megvásárolha­tóak a DM és a Rossmann drogériáiban.

“A bőrápolást nem lehet elég korán kezdeni. Az öregedés las­sú folyamat, éppen ezért az első ráncok felbukkanásáig nem is vagyunk hajlandóak tudomást venni róla, pedig szervezetünk kollagéntermelése már 25 éves kor felett csökkenni kezd” – mutat rá dr. Kassai Ildikó, a Diadermine kozmetológus-bőrgyógyász szakértője, aki azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy a kor elő­rehaladtával egy érettebb illetve egy szépkorú nőnek már merő­ben más összetételű arcápolási termékekre van szükség, mint egy 20-25 éves hölgy arcbőrének. A Diadermine legújabb, forradalmian új, Nobel-díjas technológia alapján kifejlesztett AGE SUPREME termékcsaládját kifejezetten a 40-45 éven felüliek számára fejlesztette ki, amely rendszeres használat mellett láthatóan feszesebbé teszi az arcbőrt és kisimítja a ráncokat.

A használatot követően pedig nem marad el a látványos változás sem: az arckontúrok szebbé válnak, ezáltal fiatalosabb karak­terűvé teszi a vonásokat. A bőrgyógyász-kozmetológus szerint alkalmazása mellett nincs szükség kívülről bevitt kollagénre sem, viszont a maximális hatás érdekében érdemes a termékeket úgynevezett mikronizált hialuronsavat tartalmazó krémmel kiegészíteni. Tökéletes választás lehet erre a célra a Diadermine Super Filler, amely nemcsak megköti a vizet, de benn is tudja tartani, így szavatolja a jól hidratált és fiatalosan rugalmas bőrt.

SZAKÉRTŐTŐL

 „A siker titka egy Nobel-díjas techno­lógiában, a Rejuvin­ol-ban rejlik” - mutat rá a szakértő, majd hozzáteszi: az anyag az öregedés és a kör­nyezeti traumák, mint például a káros nap­sugárzás okozta DNS-szekvenciák torzu­lását javítják, amelynek eredményeként a DNS-ről a bőr helyes aminosav-sor­rendű kollagén és elasztin fehérjéket tud szintetizálni. „Ez adja vissza a bőr rugalmasságát, teltségét, bársonyosságát, valamint ez tölti fel és simítja ki a ráncokat is” - húzza alá dr. Kassai Ildikó.

110 ÉVE AZ EGÉSZSÉGES ÉS GYÖNYÖRŰ ARCBŐR SZOLGÁLATÁBAN

A Bonnetti fivérek 1904-ben szabadalmaztatták a Diadermine termékeit, amelyek hamar ismertté és elismertté váltak Franciaországban. 1950-re a családi manufaktúra az ország vezető kozmetikai márkájává vált, miután megalkot­ták első ránctalanító krémjüket. Napjainkban már az egész világon beszerezhetőek a magas minőségű készítmények, amelyek a különböző bőrtípusoknak megfelelő, személyre szabott arcápolási élményt nyújtják, így teszik elérhe­tővé a magyar hölgyek számára is az arcápolás hétköznapi luxusát.

NOBEL-DÍJ NYERTES TECHNOLÓGIA ALAPJÁN, MÉLYEN HATÓ SEJTREGENERÁCIÓ

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr1014027590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása