Egy Neked és egy Nekem!

Hatodik éve rendezi meg az Élelmiszerbank az Együnk Egymásért programot

2017. július 14. - persica

Magyarországon több százezer rászorulónak, nincs mit az asztalra tennie és éhezik, miközben csak hazánkban évente 1,8 millió tonna élelmiszer válik hulladékká. Az Élelmezési Világnaphoz kapcsolódva, az Élelmiszerbank immáron hatodik alkalommal hirdeti meg Együnk Egymásért adománygyűjtő kampányát, ezúttal szeptembertől decemberig, hogy a téli időszakban minél több rászoruló élelmezését tudják segíteni és felhívják a figyelmet az élelmiszerpazarlás problémájára.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által életre keltett Együnk Egymásért adománygyűjtő kampány a gasztronómia kedvelőit célozza meg! A programhoz olyan vendéglátóhelyek, vállalatok és sütni-főzni szerető magánszemélyek jelentkezését várja az Élelmiszerbank, akik a közösség összefogó erejével, részesei szeretnének lenni az éhezés és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemnek.

Hogyan segíthet a programhoz való csatlakozással?  

Vendéglátóhelyek a programhoz csatlakozva, lehetővé teszik a vendégek számára, hogy szeptembertől decemberig olyan fogások vagy menük közül válasszon, aminek megvásárlásával támogatja a rászorulók élelmezését.

Magánszemélyek egy becsületkasszás baráti vacsora vagy süteményvásár szervezésével segíthetik az Élelmiszerbank munkáját. Így a jó cselekedet mellett közös élményt is nyújt baráti társaságok, kollégák, családtagok számára.

Vállalatok lehetőséget adhatnak az irodában vagy telephelyen a dolgozóknak, közösségi menzahét vagy süteményvásár szervezésére. Az Egyesület eddigi tapasztalatai alapján ezek az események mindig nagy sikert aratnak a dolgozók körében, megtörik az őszi szürke hangulatot, az Együnk Egymásért program jó csapatépítő alkalom.

A Magyar Élelmiszerbank folyamatosan várja a programhoz csatlakozók jelentkezését, akik egy esemény megszervezésével szívesen segítenék az éhezés és élelmiszerpazarlás csökkentését.
A programhoz csatlakozók listája, mely folyamatosan frissül, itt érhető el.
Az esemény további részleteiről itt tájékozódhat.

Hazánkban évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerfelesleg halmozódik fel. Az Egyesület ezen élelmiszer feleslegek összegyűjtésén és szétosztásán keresztül 350 000 nélkülözőt segít Magyarországon. Olyan élelmiszerek kerülnek így a rászorulók asztalára, melyek még fogyaszthatók, azonban a gyártók és kereskedők valamilyen okból (közeli lejárat, sérült csomagolás, szezonalitás) megsemmisítenék.

Kérdéseikkel forduljanak bizalommal Cserjés Anikóhoz a cserjes.aniko@elelmiszerbank.hu email címen, vagy a 06 30 194 02 88-as telefonszámon.

A Magyar Élelmiszerbankról

Az Élelmiszerbank azért küzd nap, mint nap, hogy Magyarországon minél kevesebb éhező legyen. A Magyar Élelmiszerbank a megmentett élelmiszer felesleget juttatja el a rászorulóknak, ezzel nagymértékben csökkentve az éhezést és a kidobott élelmiszerek mennyiségét.

 

Az Egyesület 2005 óta, működésének immáron 12 éve alatt, folyamatosan növeli az évente megmentett élelmiszer feleslegek mennyiségét. Az Együnk Egymásért program ahhoz járul hozzá, hogy ez a mennyiség idén is növekedhessen. Az Egyesület gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a felajánlott élelmiszer felesleget, melyek között vannak közeli lejáratú termékek, csomagolási hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. Az Élelmiszerbank 2016-ban összesen közel 5000 tonna élelmiszert juttatott el ingyenesen több, mint 300 000 nélkülözőhöz, 325 partnerszervezetén keresztül. 2005-ös megalakulása óta 42 300 tonna élelmiszert osztott ki közel 20,3 milliárd forint értékben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr1012664269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.