Mit játsszunk a nyáron?

Kreatív játéktippek a LEGOtól

2018. július 28. - persica

A nyári időszak kicsiknek és nagyoknak is egyet jelent a pihenéssel és a feltöltődéssel. Szülőként azonban gyakran szembesülünk azzal a problémával, hogy nem tudjuk kellően lekötni a gyerekeket. A közös játéknál nincsen nagyobb élmény a gyerkőcök számára. Mindegy, hogy több eszközt igénylő, szóbeli vagy okostelefonhoz kötött játékot választunk - a lényeg, hogy együtt játsszuk azt. A LEGO szakértői összegyűjtöttek néhány olyan kreatív játéktippet, amelyek segítségével még emlékezetesebbé tehetjük az együtt töltött időt és a nyári szünetet.

Ugye nem felejtetted el? Kisebb gyerekeknek remek időtöltés ez az egyszerű fejlesztőjáték, amelyhez elég csupán pár játék a dobozból! Tegyünk négy különböző színű vagy méretű kockát az asztalra, és  kérjük arra a gyerekeket, hogy jegyezzék meg mit látnak, majd csukják be a szemüket. Ha meggyőződtünk arról, hogy nem kukucskálnak, akkor vegyünk el egy játékot a sorból! A gyerekek feladata, hogy megmondják, melyik elem hiányzik. A memóriajátékot persze nehezíthetjük azzal, hogy az egyik játékos hat kockát tetszőleges formában összeilleszt, majd egy rövid ideig megmutatja az építményt a társának, akinek ezután a saját kockáiból kell újraalkotnia a látott formát. Ez a játék szinte végtelen szórakozást ígér, hiszen 6 különböző építőkockát összesen 915.103.765 módon helyezhetünk egymásra!

Dallamkódolás: Ez a játék bizony két embert kíván! Vegyünk elő különböző építőkockákat a dobozból, tegyük azokat a gyerekek elé, és minden elemre találjunk ki egy hangot! Ezután a „karmester” elhelyez öt eltérő színű kockát egy tetszőleges sorrendben az asztalon, majd a másik fél feladata, hogy megfelelően dekódolja a dallamot. Így például ha az első elem piros, akkor tapsolnia, ha a következő kék, akkor csettintenie kell, és így tovább. A játék nemcsak a memóriát, de a ritmusérzéket is fejleszti!

Kreatív fotózás: Sok szülő számára nehéz megérteni, hogy a gyermekük miért csüng folyton a telefonján. Miért nem játszik kint, vagy fejleszti magát egy sokkal kreatívabb módon? Van egy jó hírünk azoknak a szülőknek, akik azért aggódnak, hogy a gyerekeket beszippantja a virtuális világ. Minden eszközt – így a mobiltelefont is – lehet kreatív célokra használni!  Kérjük arra a gyerekeket, hogy helyezzék el kedvenc minifiguráikat egy nagyobb környezetben, és fotózzák le! A játék a gyerekek szépérzékét és kreativitását egyaránt fejleszti!

Izgalmas applikációk: A technológia megjelenése a kicsik életében – a megfelelő használat mellett – számtalan tanulási folyamatot támogathat. Ma már rengeteg olyan gyerekbarát applikációt találunk, amelyek fejlesztik a gyerekek memóriáját, zenei érzékenységét, kézügyességét és logikai készségét.  A LEGO® DUPLO Városi kalandok kifejezetten a gyerekkorban fontos készségek fejlesztésére koncentrál, így például segítheti a kézügyesség fejlesztését, gazdagíthatja a szókincset. A játék során kreatív, virtuális játékházakat építhetnek vidám, élénk színű LEGO® DUPLO elemekből, és szereplőket, háziállatokat és a saját életükből vett egyszerű szokásokat és helyzeteket felhasználva eljátszhatják a hétköznapi élet eseményeit.

Mindegy, melyik játékot választjuk, a kicsik biztosan örömmel állnak neki az új kihívások teljesítésének, és olyannyira beleélik magukat a játékba, hogy észre sem veszik, hogy milyen új képességekre tettek szert.

A LEGO Csoportról:  

A LEGO Csoport egy magántulajdonban álló családi vállalat, amelynek székhelye a dániai Billundban található, főbb irodái pedig Enfieldben (USA), Londonban (Egyesült Királyság), Sanghajban (Kína) és Szingapúrban működnek. Az 1932-ben Ole Kirk Kristiansen által alapított, az ikonikus LEGO® építőelemen alapuló vállalat a világ egyik legnagyobb játékgyártója.

Az „Only the best is good enough” szellemében működő vállalat elkötelezett a gyerekek fejlődése iránt; célja a jövő építőinek inspirálása és fejlesztése kreatív játék és tanulás útján. A LEGO termékek az egész világon kaphatók; választékunkat a www.lego.com/hu-hu oldalon ismerheti meg.

A LEGO, a LEGO logó, a Minifigure, a DUPLO, a LEGENDS OF CHIMA, a DIMENSIONS, a Friends logó, w NINJAGO, a BIONICLE, a MINDSTORMS és a MIXELS a LEGO Csoport védjegyei.

©2018 A LEGO Csoport

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr9314147581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.