Színesítsük a reggelit „folyékony gabonával”

2018. november 04. - persica

Iskolaidőben a korai kelés miatt még jobban oda kell figyelünk arra, hogy reggelente hogyan indítjuk útnak a gyerekeket. A napindító étkezésnek kiemelt hatása van az egész napi kalóriabevitelre és az iskolai teljesítményre is. Sokszor azonban nem könnyű kitalálni, hogy a reggeli kapkodásban mi kerüljön az asztalra. Az unásig ismert kakaó, tej, tea triót azonban lehet színesíteni, például egy könnyen elkészíthető gabonakávéval, amellyel a tudatos táplálkozás jegyében sem kell lemondanunk egy kis kényeztető finomságról.

A reggeli a nap legfontosabb étkezése – gyakran halljuk ezt a mondatot, de sokkal több van mögötte, mint amennyire komolyan vesszük. Mikor elkezdjük a napi rutint, sokszor bele sem gondolunk, hogy akkor már több mint 8 órája semmilyen ételt vagy italt nem vittünk be a szervezetünkbe, amit – mivel az alvás a tévhitekkel ellentétben komoly energiafelhasználást igényel – célszerű mielőbb pótolni. Ahhoz, hogy energiával lássuk el magunkat a nap további részére, érdemes odafigyelni a rendszeres reggelizésre, és arra, hogy ezt mindig nagyjából azonos időpontra időzítsük. 

A gyermekeknél a fejlődő szervezetük miatt ez még inkább központi kérdés. Sok édesanya számára ismerős lehet, hogy egyszer csak az addig működő kakaó-tea párosra ráun a gyermeke, de mégis szeretne valami tápláló, meleg italt kínálni neki a reggelihez. Gyakori probléma az is, hogy szó szerint küzdeni kell azért, hogy a gyerek hajlandó legyen enni valamit indulás előtt. Ráadásul a napnak e szakaszában a megfelelő folyadékbevitel is elengedhetetlen, ezért legalább egy bögre forró innivalót mindenképpen innia kéne a gyermeknek, mert számos negatív élettani hatást kerülhetünk el ezzel.

A reggeli a napi energia- és tápanyag bevitelünknek körülbelül 20-25 százalékát kell, hogy lefedje. A legtöbb reggeli menüjavaslatban szinte kivétel nélkül szerepelnek gabonafélék, ezek mellé kiegészítésképpen pedig nyugodtan csempészhetünk például egy ízletes gabonakávét is. A gabonakávé cikóriatartalmának köszönhetően ugyan emlékeztet a kávé ízére, de mivel nem tartalmaz koffeint, a gyermekeknek is bátran adható már hároméves kortól. Gabonakávéból is érdemes cukormentes változatot választanunk, ebben az esetben a kalóriák miatt sem kell aggódnunk. Kiváló reggeli ital készíthető belőle, de jól használható kávé ízű desszertekhez, süteményekhez is, ezekből a gyerekek is nyugodtan ehetnek.

A minőségi gabonakávé persze nem csak reggel, hanem a nap bármely szakában fogyasztható, hiszen nincsen benne koffein, ami élénkítene. Várhatjuk vele haza uzsonnára is a csemetét, de egy esti összekuckózáshoz is jól jön. Érdemes tehát olyan teljesen koffein- és cukormentes terméket választanunk, mint például az INKA, amelynek elkészítéséhez csak forró vízre, esetleg tejre van szükség. Magas gabonatartalmának (93%) köszönhetően rostban gazdag és tápláló, ugyanakkor alacsony kalóriatartalmú, lágy ízű ital készíthető belőle, ami a gluténérzékenységben szenvedőkön kívül szinte bárkinek bármilyen alkalomból és napszakban ajánlható.

INKA reggeli menüvariációk

Szűcs Zsuzsanna dietetikus javaslatai:

Hagyományos: buggyantott tojás, rozsos pirítós, koktélparadicsom, tejes gabonakávé (pl. https://inka.pl/hu/receptek/inka-latte-macchiato#przepis)

Hozzávalók (1 adaghoz):

2 db tojás

só és ételecet

Elkészítési mód: A tojást bő, enyhén sós és ecetes forrásban lévő vízbe óvatosan beleütjük, 4-5 percig benne hagyjuk, mialatt a fehérje megfő, de a sárgája lágy marad. Szűrőkanállal óvatosan kiemeljük, finomra vágott petrezselyemmel meghintve melegen tálaljuk.

Krémes: Kávés-körtés köleskása, gyümölcstea

Hozzávalók (4 adaghoz):

- 2 db (200 g) körte

- 4 dl tej

- 1 csésze (80 g) köles

- 6 teáskanál (30 g) cukor

- 4 kávéskanál (8 g) instant gabonakávé

Elkészítési mód: A tejet egy kis lábosban összekeverjük a kölessel és lassú tűzön addig főzzük, amíg elkezd besűrűsödni. Cukorral és a gabonakávéval ízesítjük. Végül óvatosan belekeverjük a megmosott és durvára reszelt körtét. Frissen, langyosra hűtve tálaljuk.

Ropogós: Gabonakávés-mézes házi granola joghurttal és gyümölccsel

Hozzávalók (kb. 10 adaghoz):

13 dkg nagyszemű zabpehely

10 dkg olajos mag (pl. kesudió, mandula)

5.5 dkg méz

0.5 dl olaj

0.5 dl gabonakávé

2 dkg kókuszchips

1.5 dkg puffasztott rizs vagy kukoricapehely

1-1 csipetnyi só és fahéj

Elkészítési mód: A zabpelyhet és a magokat összekeverjük a sóval és a fahéjjal. A mézet, az olajat és a gabonakávét összemelegítjük, majd ráöntjük a száraz keverékre. Alaposan átkeverjük, ezt követően sütőpapírral bélelt tepsibe terítjük. 160 fokra előmelegített légkeveréses sütőben 35-40 perc alatt aranybarnára sütjük. Körülbelül 5 percenként alaposan átkeverjük, hogy egyenletesen piruljon. A kókuszt az utolsó 5 percben adjuk hozzá. Ha elkészült megvárjuk, hogy kihűljön, majd hozzákeverjük a rizst vagy a kukoricapelyhet.

A reggelihez 3-4 evőkanálnyi granolát teszünk egy kis tálka aljára, erre natúr joghurtot rétegezünk, a tetejét pedig az idénynek megfelelően gyümölccsel koronázzuk meg. A kávé ízéhez különösen jól illenek a piros bogyós gyümölcsök (pl. meggy, málna) vagy a narancs.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr714352537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.