A Women'secret karkötővel egyesíti a nőket

2019. március 10. - persica

Nemzetközi Nőnap alkalmából a Women'secret Women Power szolidaritást jelképező karkötőt mutatott be, ezzel is támogatva a hátrányos helyzetben élő fiatalok oktatását.

A nőket megszólító és támogató divatmárka, a Women’secret, egy látványos karkötőt tervezett, amellyel az összefogás erejét felhasználva szeretne segítséget nyújtani. A „Women Power by Women’secret” szolidaritás karkötő megvásárlásával támogathatjuk a Plan International civil szervezet bangladesi oktatási projektjét, ezzel segítve a helyi fiatalok helyzetét. 

A rózsaszín szalag a nők közötti egység és elkötelezettség szimbóluma. A divatmárka március elején arra emlékeztet bennünket, hogy legyünk büszkék erőnkre és magabiztosságunkra, amely mögött hosszú út áll, és kétségtelenül az oktatásnak is köszönhető.

A kampány egy újabb kis lépés, amelyet a márka a nők elismeréséért tesz. A Women'secret olyan társadalmi projektek hosszú sorát tudhatja magáénak, mint a nemi erőszak elleni küzdelem vagy az emlőrák áldozatainak támogatása. Most ismételten felszólítja a nőket arra, hogy egyesüljenek, mert az összefogás erőt ad a változáshoz. 

A spanyol brand esszenciájának része, hogy kampányol a nők egyesítéséért a diverzitás, az önbecsülés, a fejlődés és az elfogadás javára, egy igazságosabb és egalitáriusabb társadalom létrehozásáért - és alapvetően egy jobb világért. 

A karkötő március elejétől elérhető az üzletekben és online is megvásárolható 195 forintért. 

A PLAN INTERNATIONAL PROJEKTJÉRŐL

A humanitárius válságok érintettjei, különösen a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek részére létrehozott táborokban a fiatalok oktatása kulcsfontosságú tényező lehet az életek megmentésének érdekében. Az iskolák stabilitást, biztonságot és alapvető rutint biztosítanak a vészhelyzetek okozta traumák feldolgozásához. Az oktatáshoz való jog elengedhetetlen a gyermekek ellen elkövetett különböző erőszakos helyzetek - visszaélések, kizsákmányolás, nemi erőszak és fegyveres csoportok által történő toborzás - elleni védelem szempontjából. Ezen túlmenően az iskolai környezet jelentős szerepet játszik a humanitárius segítség továbbításában, olyan helyszínként, ahol víz, élelmiszersegélyek, egészségügyi felügyelet és szociális gondozás érhető el. A Plan International Bangladesben azért dolgozik, hogy biztosítsa a rohingja lányok, fiúk és a befogadó közösségek oktatáshoz való jogát.

A Women'secret karkötő megvásárlásával ezt a Plan International oktatási projektet segítheted, mely a lányok és nők jogait támogató GirlsGetEqual mozgalom része. A GirlsGetEqual célja a lányok képességeinek fejlesztése a tanuláshoz, a vezető szerepek betöltéséhez, a döntéshez és a fejlődéshez való lehetőség biztosítása.

További információ elérhető ezen a linken: https://plan-international.org/

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr9714680446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.