Minden kislányban ott rejlik a tehetség!

Így dolgoznak a sztereotípiák: Már hatévesen elengedhetik az álmaikat a lányok

2019. március 10. - persica

Boldog 60. születésnapot Barbie baba!

A Sofitel, egyik gyönyörű Dunára néző termében ünnepelhettük meg Barbie születésnapját. Az Ogilvy Pr és a Mattel csapata elképesztő gyermek paradicsomot varázsolt a gyermekeinknek, akik önfeledten babázhattak, játszhattak amíg mi édesanyák, Ördög Nóra műsorvezető és vendégei segítségével, megtudhattuk, hogy milyen hatással vannak a gyermekekre a különböző játékok.

Már hatévesen megrendül a lányok saját magukba vetett hite a társadalmi sztereotípiák hatására. Egy, a kislányok személyiségfejlődését vizsgáló amerikai kutatás szerint a nemi szerepekkel kapcsolatos beidegződések már ekkor korlátok közé szoríthatják az önbizalmat és a karrierálmokat. Nem ritka ugyanakkor az sem, hogy a szülők is „rásegítenek” a folyamatra akár a játékválasztással, akár a gyerek tehetségével kapcsolatos vélekedésükkel. A probléma kezeléséért és a lányok tehetségének kibontakozásáért a 60. évfordulóját ünneplő Barbie® globális kampányt indított. Az „Álomkapu projekt” célja a vonatkozó nemzetközi kutatási tevékenység támogatása mellett a szülők edukációja, illetve a pozitív példaképek kiemelése.

Kampányt indított az idén 60. évfordulóját ünneplő Barbie® a fiatal lányok tehetségének kibontakoztatásáért. A kezdeményezés alapjául szolgáló, a márka által támogatott kutatás azokat a korlátozó tényezőket tárta fel, amelyek akadályozzák a lányokat tehetségük kibontakoztatásában.

Az New York University professzora és csapata által amerikai, 5-7 éves gyerekekkel végzett felmérés ugyanis megmutatta, hogy a lányok már 6 éves koruktól korlátok közé szorítják saját álmaikat: megrendül az önmagukba vetett bizalmuk, és kevésbé gondolják okosnak magukat, mint a fiúk. Ez annyit jelent, hogy hatévesen már kevésbé hisznek abban, hogy ők is betölthetnek olyan, a nők körében tipikusan alulreprezentált hivatásokat, mint például a tudós, az űrhajós, a mérnök vagy a vezérigazgató, ez pedig erősen korlátozhatja későbbi karrierválasztásukat és önmegvalósításukat.

Más felmérések szerint a kislányok személyiségfejlődését hátráltató tényezőket, ha akaratlanul is, de a szülők nemi szerepekkel kapcsolatos beidegződései is erősíthetik. Háromszor kevésbé valószínű például, hogy a lányok tudománnyal kapcsolatos játékot kapjanak ajándékba, mint a fiúk. A szülők emellett kétszer akkora valószínűséggel keresnek rá arra a Google keresőjében, hogy „tehetséges-e a fiam?”, mint arra, hogy „tehetséges-e a lányom?”. A lányok fokozatosan elveszítik magabiztosságukat a saját képességeiket illetően, míg ez a tendencia a fiúk körében kevésbé figyelhető meg.

„A Barbie® mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy a nőknek végtelen választási lehetőségük van. A babákon keresztül a minden kislányban ott rejlő tehetséget szeretnénk inspirálni, a rendkívüli, nők körében tipikusan alulreprezentált hivatások megjelenítésével pedig arra buzdítjuk őket, bízzanak magukban, és valósítsák meg az álmaikat. Az »Álomkapu« kezdeményezés célja pedig az, hogy szakértők segítségével többet tudhassunk meg a nemi szerepek torzító hatásáról, edukáljuk a szülőket, és másokat is arra sarkalljunk, hogy támogassák a kislányok tehetségének kibontakozását” – mondta Török Kata, a Mattel magyarországi brand menedzsere.

A Barbie® 1959 óta globális szinten dolgozik azon, hogy kinyissa az álmok és a valóságról alkotott elképzelések közötti, társadalmi konvencióknak köszönhetően csukva tartott kaput. Célja továbbá, hogy biztosítsa a lányok számára a szükséges erőforrásokat és támogatást, hogy elhiggyék magukról: bármi lehet belőlük. A mára több mint 200 hivatást felvonultató Barbie® vállalása, hogy évente legalább 10 új ösztönző, inspiráló női példaképet mutasson be. Magyarországra késő tavasszal érkeznek például a Signature kollekció híres, sikeres nőket, Frida Kahlot és Katherine Johnsont mintázó darabjai, illetve a 60. évfordulós Barbie baba is. Fashionista kollekciójával pedig tovább szélesíti a diverzitást a márka, hiszen babái között ma már minden bőrszín és testalkat képviselteti magát. Ősszel emellett kerekesszékes és műlábas babával is bővül a portfolió. Ez utóbbival a márka célja, hogy párbeszédet indítson a testi fogyatékossággal és annak elfogadásával kapcsolatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr4314681266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.