Római vakáció!

Egy hamisítatlan anya - lánya hosszú hétvége az örök városban.

2019. április 20. - persica

Előre megfontolt szándékkal utaztunk el az örök városba. Kislányom élete első repülőútja egy olyan történelmi városba vezetett, melynek története több mint két és fél ezer évet ölel fel. Nagyon sok helyen jártam már Olaszországban, de sajnos még Rómába nem jutottam el, mostanáig. Rómában sokkal több van mint amire számítottam, elképesztő monumentális építmények, csodálatos látványosságok, és bár jómagam imádom az Olasz mentalitást, a gasztronómiát, az Isteni kávét, itt aztán mindent sikerült felülmúlniuk. A Toszkán vidéket már nagyon jól ismerem, erre délebre, Lazio régióba most jártam első alkalommal. Minden látnivalót igyekeztünk megnézni, így megérkezésünkkor már a Colosseum kolosszális épületébe vezetett utunk. Szinte megbabonázott bennünket az a fajta épület komplexum mely előtt és benne is járhattunk. Nekem senki nem mondta, hogy a Colosseum ennyire hatalmas, és szinte felfoghatatlan, hogy ez a közel 2000 éves építményt így felépítették, és megmaradt a ma emberének. Közel három órányi sétánk a Gladiátorok „közt” egy igazi múltbéli utazás volt.

Másnap a világ legkisebb mini államába a Vatikánba vezetett utunk, amire persze jó előre felkészültünk, mert tudtam, hogy 4 órányi tömény történelemnek leszünk tanúi. A Sixtusi kápolna és Michelangelo remekműve, az utolsó ítélet, a világ egyik legismertebb alkotása és az 540 m²-es területével legnagyobb egybefüggő freskója. Az itáliai reneszánsz korában, 1508 és 1512 között keletkezett mű számtalan elemből áll.  Szívbe markoló élmény volt mindkettőnk számára ezt látni. A kápolnából utunk a Szent Péter bazilikába, és a térre vezetett, ahol továbbra sem hittünk a szemünknek, hogy ilyen építészeti, monumentális csodák léteznek. Mérhetetlen büszkeséggel tölt el, hogy mindezt a kislányom is értékelte, és hiába a napi 6 vagy 12 órás gyalogtúra, séta sok sok pihenővel, tudom, hogy örök élményt adhattam neki és magamnak is!

Bővebb információ:  

A Colosseum az ókori Róma hatalmas amfiteátruma, ma pedig nevezetes látványossága a városnak.  

„Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is” – írta az óriási építményről Beda Venerabilis angolszász egyházi író. Az amfiteátrum római találmány. Lényege az elliptikus alaprajzú aréna, amelyet több emelet magasságban ülőhelysorok öveztek, ahonnan a nézők biztonságosan szemlélhették a látványosságokat. A Colosseum építése Vespasianus császár ideje alatt, 72-ben kezdődött a Forum Romanum délkeleti végén. I. sz. 80-ban készült el, ekkor volt megnyitója is. Vespasianus utódja, Titus avatta fel szertartásos ünnepség keretében, amelyen 5000 vadállatot vonultattak fel. A legfelső üléssort a következő császár, Domitianus fejeztette be. Az építést és karbantartást a császárok fedezték. Eredetileg Amphiteatrum Flaviumnak hívták. Mai nevét a középkorban kapta, feltehetően Nero egy a közelben álló szobráról, a kolosszusról. Az épületet gladiátor- és állatviadalok színhelyéül tervezték, és a korhoz képest hatalmas méretű nézőtömeg befogadására volt képes. A Colosseum elliptikus alaprajzú, 188 m hosszú és 156 m széles építmény. 48,5 m magas; mészkőből, tufából és téglából emelt, bonyolult szerkezetű építmény. Az üléssorokat lejárók és sétálófolyosók tagolják, amelyek az amfiteátrumban mintegy 50-75 ezer ember zavartalan elhelyezését és közlekedését biztosították. Az építészek olyan járatok és felvonók rendszerét alakították ki, amellyel megoldották a vadállatok színpadra juttatását közvetlenül a ketrecükből. A keresztényeket oroszlánok elé vetették, a gladiátorok egymás ellen vívtak élethalálharcot a 86 × 54 méteres arénában. A negyedik, legfelső emeleten elhelyezett talpkövek és konzolok hatalmas rudakat tartottak, melyek segítségével az amfiteátrum arénáját óriási sátorral lehetett befedni.  

A Vatikán, hivatalos nevén Vatikánvárosi Állam. Vatikánváros független állam, teokratikus, választásos abszolút monarchia. A világ legkisebb területű (0,44 km²) és népességű független állama, melyet teljes egészében körülvesz Róma, Olaszország fővárosa. Államfője a pápa. 1929. február 11-én, a Lateráni egyezmény eredményeképpen jött létre a pápai állam jogutódjaként.  Létének célja, hogy az Apostoli Szentszéknek, mint a katolikus egyház legfőbb intézményének biztosítsa „az abszolút és látható függetlenséget és nemzetközi téren vitathatatlan szuverenitást garantáljon neki”, azaz lényegében a Szentszék és a katolikus egyház függetlenségének eszköze. A Vatikán múzeum a Szent Péter téren található egy hatalmas kőfallal körülvett terület része. A múzeumban csodálható meg a Sixtusi-kápolna is, mely a múzeum szoros része. A múzeumok tucatnyi termében található például Praxiteles knidosi Aphroditéje, Leonardo da Vinci Szent Jeromosa vagy Tiziano Madonnája. Sixtusi-kápolnában pedig lélegzetvisszafojtva figyelhetjük, hogy Michelangelo freskóinak évekig tartó restaurálása milyen eredményt hozott. Szemfülesek megtalálhatják magának a művésznek portréját is a teremben.

Fotó: saját (PR)

Infó: Wikipedia

Köszönet az STA Travelnek! Mert messze a legjobb! A WizzAirnek! A varoskartyak.hu-nak! A 72 órás ROMA PASS kapcsán!

www.statravel.hu www.wizair.com www.varoskartyak.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr9714776828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.