Női dolgozóinak történeteivel ünnepli a nemzetközi nőnapot a Women’secret

2020. március 06. - persica

A Women’secret elindította a „Tőlünk nektek” kampányát, amely a márka női közösségének összetartásáról szól

„From us for you” („tőlünk nektek”) nevű kampányával ünnepli a nemzetközi nőnapot a Women’secret. A projekt részeként a márkánál dolgozó nők professzionális és személyes történeteit ismerhetjük meg. Egy dolog azonban közös: az egymás iránt érzett barátságuk és önzetlenségük.

A nőnapi akcióval a Women’secret célja, hogy felhívja a figyelmet az alkalmazottakra és a márka egy személyesebb oldalát mutassa meg azokon a nőkőn keresztül, akik együtt teszik lehetővé a cég működését - ugyanis a vállalat dolgozóinak 98 százaléka nő.

A kampányhoz készült videóban öt dolgozó hölgy, Eva, Mariu, Irene, Celia, Lola and Stef mesélnek a tapasztalataikról, történeteikről és arról, mit jelent nekik nőként egy női csapatban dolgozni. Emellett a „From us to you” a dolgozók közötti empátiára is reflektál. A kampányvideókban, amelyben a nőket az erősségeikről kérdezték, mindannyian azt mondták, sokkal erősebbnek látják a kolléganőiket, mint saját magukat.

A spanyol divatmárkának a női összetartás az egyik erőssége. A nemzetközi nőnap alkalmával ez bátorítást adhat más nőknek is, hogy elmondják a munkatársaiknak, mennyire becsülik a munkájukat.

A „From us to you” a Women’secret mögötti női közösségét világítja meg. Hiszen ez egy márka nőktől nőknek.

*

Kövesd a Women’secret mögött álló nők történeteit a márka Instagram oldalán, a @womensecretofficial -on.

Nézd meg a kampányról szóló összefoglaló videót a Women’secret YouTube oldalán: https://www.youtube.com/watch?v=vffOPudHRKk

 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr7515507334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.