Sikerrel zárult az idei Gallery Weekend Budapest

2020. március 24. - persica

32 galériatúra, 2000 résztvevő, 309 műtárgy a két nap alatt

Sikerrel zárult a Gallery Weekend Budapest, amelyet hatodik alkalommal rendeztek meg március első hétvégéjén.

Az egész hétvégén tartó kortárs művészeti fesztiválon az érdeklődők ingyenesen vehettek részt a megnyitókon, a rendhagyó tárlatvezetéseken és a vezetett galériatúrákon. A hétvégén a Kortárs Galériák Egyesülete szervezésében, 13 vezető budapesti galéria részvételével 32 galériatúra, egy pop-up kiállítás és 8 angol nyelvű túra valósult meg. A két nap során 2000 látogató több mint 300 festményt és műtárgyat láthatott.

A Gallery Weekend idei különlegessége a „Köztes hely – a valóság és psziché között” pop-up kiállítás volt, amelyen magángyűjteményekből több mint harminc hazai és külföldi egyedi, papír alapú műalkotás kerül bemutatásra dr. Petrányi Zsolt kurátor válogatásában és összeállításában.

A Kortárs Galériák Egyesületének szervezésében megvalósuló rendezvény célja, hogy az izgalmas programokkal ne csak a visszatérő kiállításlátogatókat szólítsa meg, de azokhoz is közelebb hozza a művészetet, akik eddig csak kacérkodtak a kortárs képzőművészeti galériák felfedezésével. Ezen túl az is, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy műalkotásokkal együtt élni jó, s ehhez nem is feltétlenül kell hatalmas összegekkel rendelkezni. A szervezők visszavárják a látogatókat, s remélik, hogy a koratavaszi hétvége hamarosan bekerül a környező országokban élő érdeklődők és szakemberek naptárába is.

A budapesti rendezvény hasonló formában valósítja meg a kortárs képzőművészeti színtér tevékenységének és eredményeinek népszerűsítését, mint Brüsszel, Antwerpen, Chicago, Dublin, Havanna, Kaunasz, Mexikóváros, Párizs, Barcelona, Varsó, Berlin, Peking vagy Tel-Aviv.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr7315552380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.