Év Magyar Autója 2020

A SEAT Arona lett Magyarország Autója a szabadidő-autók kategóriában

2020. április 10. - persica

Az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu 2019-ben hagyományteremtő jelleggel hirdette meg az Év Magyar Autója díjat, amelyet különböző kategóriákban szakmai zsűri ítél oda. Az autós szakújságírók szavazatainak alapján a Magyarország Autója 2020 díjat a szabadidő-autók kategóriában a SEAT Arona érdemelte ki.

Minden évben nagy példányszámú magyarországi online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri (tagjai: Biró Csongor, Csordás Gábor, Miklós-Illés Kálmán, Katona Mátyás, Kismartoni András) tízféle szempont alapján dönti el, hogy több kategóriában melyik lesz a nevezett autók közül a “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autó. A SEAT egyik bestsellere, a még mindig friss Arona kilenc nevezett autó közül bizonyult a legjobbnak a szakmai zsűri szavazatai alapján a szabadidő-autók autók kategóriában.

Miért az Arona?

A SEAT Aronát két zsűritag az első, kettő pedig a harmadik helyre sorolta, így szoros versenyben egy ponttal győzte le a második helyezettet. Az erős mezőnyt jelzi, hogy a második és a harmadik között is csak négy pont különbség döntött. A zsűri nagyra értékelte az Arona alacsony fogyasztását, példás kényelmét, a mindennapokat megkönnyítő praktikumát, jó árérték-arányát, szemet gyönyörködtető dizájnját és megbízható technikáját.

A SEAT stílusos kisméretű szabadidő-autója praktikus és kényelmes autó a hétköznapokon, hétvégén pedig egy kalandos, sportos, de hatékony modell. Magas technológiai felszereltséggel rendelkezik a biztonság és a kommunikáció terén. Alapáron ad koccanásgátló forgalomfigyelő rendszert, visszagurulás-gátlót, manuális klímát, elektromos ablakemelőket és tükröket, extrái között megtaláljuk a fáradtságérzékelőt, az esőérzékelőt, a másodlagos ütközésvédelmet, a hátsó keresztforgalom figyelő rendszert, a holttérfigyelőt, a parkolás segédet, a LED-fényszórót és az adaptív tempomatot. Törésbiztonsága kiváló, az Euro NCAP értékelésen a maximális öt csillagot kapta. 

Gazdag felszereltség jó áron

A SEAT Arona 4138 milliméter hosszú, 1780 milliméter széles és 1552 milliméter magas. Az Ibizához hasonlóan az MQB A0 platformra épül, ennek köszönheti kompakt méreteit és tágas utasterét. Csomagtere könnyen pakolható, térfogata 400-1280 liter. Az Arona Reference alapfelszereltséggel 95 lóerős 1.0 TSI motorral és szintén 95 lovas 1.6 TDI motorral érhető el. Magasabb felszereltségek esetében a motorpaletta 115 benzines verziókkal bővül, az FR változat 150 lóerős, 1,5 literes TSI benzinmotorral is választható. A dupla kuplungos (DSG) automatikus váltó a belépő szint kivételével minden felszereltségnél megvásárolható opció.

Magyarország Autója 2020

A szegmensének egyik legtágasabb utas- és csomagterét, a kategória egyik legalacsonyabb fogyasztásával, károsanyag-kibocsátásával és üzemben tartási költségeivel kombináló Arona méltán nyerte el a szakmai zsűri elismerését az Év Magyar Autója díjak első évében. A nyertes modell mostantól egy éven át használhatja a Magyarország Autója 2020 díjjal járó logót, így hamarosan ez megjelenik a márka kommunikációs csatornáin is.

A SEAT az egyetlen olyan vállalat, amely gépjárművek tervezése, fejlesztése, gyártása és értékesítése területein egyaránt folytat tevékenységet Spanyolországban. A Volkswagen-csoport tagjaként a multinacionális vállalat székhelye Martorell (Barcelona), teljes termelése több mint 80 százalékát exportálja, s a világ több mint 80 országában van jelen. A SEAT 2019-ben574 100 gépkocsiját értékesítette világszerte.

A SEAT-csoport három barcelonai termelési központjában – Barcelona, El Prat de Llobregat és Martorell – együttesen több mint 15 000 főt foglalkoztat. Itt készülnek a nagysikerű Ibiza, Leon és Arona sorozatok tagjai, míg az Ateca Csehországban, a Tarraco Németországban, az Alhambra Portugáliában, a Miielectric, a SEAT első teljesen elektormos autója pedig Szlovákiában gördül le a szerelőszalagról.

A spanyol multinacionális vállalat egyfajta szellemi központként saját műszaki centrummal is rendelkezik, ahol ezer mérnök jelenti az innováció folyamatos hajtóerejét az R&D területén Spanyolország első számú ipari befektetője számára. A SEAT a legújabb connectivity-technikát alkalmazza járműveiben, miközben már zajlik a vállalat globális digitalizációs folyamata a jövő mobilitásának szolgálatában.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr4915602418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.