MADARÁSZ 70

Pesti Vigadó

2020. augusztus 31. - persica

A Madarász Iván muzsikájának szentelt est első darabja – a RAP-petíció – igazi határátlépés a klasszikus zenétől távoli rap világába – mind a komponista, mind a fiatal bariton, Szélpál Szilveszter számára, aki a Szegedi Nemzeti Színházban opera- és operettszerepekben lép fel.

A zeneszerző eddigi munkásságában kitüntetett hely illeti meg a fuvolát, hiszen ez a hangszer az egyetlen, amelyre három versenyművet is komponált. Az Episodi concertanti, vagyis a III. fuvolaverseny fontos mérföldkő azon az úton, amelynek korábbi állomásai a Flautiáda és a Concerto F(L)A. Csengery Kristóf így ír a koncert második számáról: „A főszerep a fuvoláé, amelynek szólama mindjárt a mű elején hosszú hangokkal, frullatókkal, crescendókkal, gyors gesztikuláló szakaszokkal, majd tartott hangokon végrehajtott glissandókkal jelzi, hogy Madarász a hangszeres írásmódban az elmúlt évtizedek összes innovációját kamatoztatja.” A kompozíció különlegessége, hogy a fuvola három jól elkülönülő szakaszban kamarazenei betétként előbb az oboával, majd a trombitával, végezetül a szólóhegedűvel játszik duettet. A darab lassú, poétikus résszel ér véget.

A koncert második felében a Lót című opera csendül fel, amely 1985-ben született a Magyar Televízió felkérésére, Karel Čapek novellája nyomán. A bibliai történettől eltérően Lót, miután megmenekítette családját, visszamegy Szodomába, hogy osztozzon a többiek sorsában. A zene lüktetésének fő éltető eleme a repetíció. Drámai kórusok váltakoznak megrázó erejű szólórészekkel. A címszerepben a kiváló lírai baritont, Szegedi Csabát hallhatjuk.

Madarász Iván RAP-petíció

Madarász Iván Episodi concertanti – III. fuvolaverseny

A Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa (vezető karnagy: Hajzer Nikolett)
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Vajda Gergely

2020.szeptember 4. péntek 19.30

 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr6516184532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.