A magyarok nagy része szerint szégyellni kell a példamutató viselkedést, illetve az anyagi problémákat. A legtöbben életükben a testalkatuk miatt szégyenkeztek már, annak ellenére, hogy az általános vélekedés szerint a body shamingnek nincs helye a hazai szégyenkultúrában. Minden tizedik ember szégyellte már magát gombás eredetű fertőzés, vagy nemi fertőzés miatt, arról azonban rengeteg tévhit kering, hogy ezek a betegségek mitől alakulhatnak ki. Elkészült a Canesten Kombi UNO nagy szégyenfelmérése, amelynek célja, hogy ne csak feltérképezzük ezeket a faktorokat, de olyan környezetet teremtsünk, ahol nem kell szégyelnünk magunkat rajtunk kívülálló okok miatt.
Amióta az emberiség az eszét tudja, a szégyenérzet a mindennapi létünk velejárója. Ráadásul ma már azt, hogy mi jó vagy rossz, kevésbé a szokás, inkább az aktuális közösség ítélete határozza meg. Hiszen a közösségi médiaplatformok elterjedésével a Facebook, Instagram és TikTok világában a kapcsolatépítésen túlmutatva ezek a csatornák már a magamutogatás és egymás megfigyelésének színterévé váltak. Ezáltal pedig gyorsabban, és minden eddiginél erősebben kirekesztik azokat, akik nem felelnek meg az aktuális korszellem elvárásainak.
Ez azonban nincs rendben. Fontos, hogy lesöpörjük magunkról a szégyent, ezzel példát mutatva másoknak is. Ehhez viszont komplexen kell látnunk, hogy mi is az, ami ma Magyarországon meghatározza a szégyenkultúrát. Ennek feltérképezésére vállalkozott a Canesten Kombi UNO, amikor elkészítette a nagy szégyenkutatást, az eredmények pedig azt mutatják, hogy van miért dolgozni.
Cikinek tartjuk a pozitív viselkedést
A reprezentatív kutatás azon nyitott kérdése kapcsán, hogy mit tartanak a magyarok általánosságban szégyellnivalónak, legtöbben az anyagi problémákat jelölték meg (21,5%). Ezt szomorú módon a morálisan pozitív, tulajdonságok, úgy, mint becsületesség, segítőkészség és erkölcsösség követik (14,6%), a morálisan negatív jellemhibák pedig csak a harmadik helyen szerepelnek a felsorolt szégyenfaktorok között (11.8%). Vezető helyen merültek fel a kutatásra adott válaszok sorában a kulturális hiányosságok, az öltözék, az addikciók, az etikettnek ellentmondó viselkedés, a nemi-szexuális orientáció, valamint a higiéniai problémák, de az élmezőnyben foglalnak helyet a különböző betegségek, a technikai dolgokban való jártasság hiánya és a testalkat is.
Elítéljük a body shaminget, mégis szenvedünk tőle
A válaszadók közel fele (41%) érzett már szégyent a testalkata miatt, és csaknem ugyanennyien (40%) érezték már rosszul magukat valamilyen családtag vagy barát viselkedésének következtében. A TOP5 szégyenérzetet keltő ok listájára bekerültek még az anyagi problémák (38%), a meggondolatlan kijelentések (34%), valamint az öltözék (24%). Felmerült még válaszként az iskolai vagy munkahelyi kudarc, a párkapcsolati problémák, illetve a frizura is.
Míg a testalkat miatt érzett szégyen a legjellemzőbb a magyarokra, ez az a téma, amelynek a legtöbb ember szerint nincs helye a szégyenkultúránkban. És, bár az eltérő nemi/szexuális orientáció elítélése is bekerült azok közé a dolgok közé, amelyeket a megkérdezettek szerint általánosságban szégyellnivalónak tartanak a magyarok, számottevően válaszolták azt, hogy ez nincs jól így, és nem kellene ma már felmerülni sem annak, hogy bármilyen eltérő nemi/szexuális orientáció ciki.
Minden tizedik ember élt már meg szégyenérzetet gombás eredetű fertőzés, vagy nemi fertőzés kapcsán is, és minden második ember azt gondolja, hogy jobb inkább eltitkolni, ha valakinek intim eredetű gombás megbetegedése van.
Tévhitek a gombás eredetű intimfertőzésekkel kapcsolatban
Szomorú, hogy még ma is rengeteg a tévhit a gombás eredetű intimfertőzésekkel kapcsolatban. A válaszadók csaknem 60%-a jelölte okként a rossz higiéniát, de minden második ember szerint a szexpartnerek sűrű cseréje is vezető ok a gombás eredetű intimfertőzések tekintetében, illetve ugyanennyien gondolják, hogy a nyilvános mellékhelységek használata is ilyen megbetegedéshez vezethet. Pedig valójában egy olyan betegségről beszélünk, ami a nők 75%-ának életében legalább egy alkalommal előfordul. Egy olyan jelenségről, ami kialakulhat stressztől, antibiotikumok szedésétől, vagy éppen kényes anyagú alsóneműk hordásától is. Sőt, egy olyan jelenségről, ami férfiakat is ugyanúgy érinthet.
Nagyon sokan fiatalon élik át az első intimfertőzésünket, emiatt pedig még inkább drámának, törésnek élhetik azt meg. Szégyen, stigma kapcsolódik hozzá, nem mernek beszélni róla, és nem mernek segítséget sem kérni.
Elég a szégyenérzetből, itt vannak a Szabadság Pillangói
Itt az idő, hogy ennek a szégyenérzetnek véget vessünk. Elég a drámából, elég a szégyenérzetből, nem lehet ciki Canestent kérni a patikában, és nem lehet szégyenkezni azért, mert emberek vagyunk. Erről szól a Canesten Butterflies of Freedom, azaz a Szabadság Pillangói mozgalma, amelynek bárki tagja lehet, aki képes „lesöpörni magáról” a szégyent, ezzel példát mutatva másoknak is. A márka első AI technológiával készített videója arra ösztönzi az embereket, hogy ne csak a gombás fertőzéstől szabaduljanak meg, de vegyenek részt abban is, hogy a világot olyan hellyé tegyük, ahol nem kell szégyellenünk magunkat rajtunk kívülálló okok miatt.
A videóklip természetesen csak az első állomás. A Canestent gyártó Bayer Hungaria célja az, hogy a mozgalom idővel túlmutasson a márkán, önálló életet tudjon élni, és elindítson egy olyan párbeszédet, aminek a végén ki tudjuk húzni a „szégyen” kifejezést az aktív szókincsünkből.
További érdekességek a kutatásból:
· A testmegszégyenítés elítélése elsősorban a nők körében mondható hangsúlyosnak.
· A nemi/szexuális orientáció pellengérre állítását pedig inkább a férfiak bírálják.
· Arra a kérdésre, hogy mi határozza meg leginkább azt, hogy valamiről azt gondoljuk-e, hogy szégyellnivaló, megosztóan gondolkoznak az emberek. Lényegében három fő faktort jelöltek meg. Az egyik meghatározó elem, hogy mit hozunk otthonról, milyenek a családi mintáink (32%). Fontos befolyása van a barátoknak, a kortárs csoportoknak (34%). Azonban erőteljes hatása van annak is, hogy mit közvetít a média (27%). Érdekes, hogy csak a megkérdezettek 4%-a szerint befolyásoló tényezők ebben a tekintetben az influenszerek.
· Arra a kérdésre, hogy mi vagy ki segített egy korábbi szégyen kapcsán, a megkérdezettek az alábbiak szerint válaszoltak. Sokan egyedül oldották meg (33%), sokaknak pedig a barátaik, vagy családtagok nyújtottak támogatást (31%). 5 % vallott arról, hogy pszichológustól kellett segítséget kérnie, a válaszadók 20 %-ánál nehezen múlt el és az idő oldotta meg, 11%-uknak pedig a mai napig nem sikerült feloldani ezt az érzést és még mindig szégyellik magukat, ha rá gondolnak.
· Ha meg kellene személyesíteni, hogy milyen egy gombás fertőzéssel rendelkező ember, akkor legtöbben egy igénytelen (ápolatlan, rossz higiéniájú) embert látnak lelki szemeik előtt (34%), aki egyben egy fertőzési gócpont is (28%).
A videóról:
ZENE - A dalt és a hozzátartozó szöveget Ruskó Eszter zenei producerrel, illetve itthon aktívan tevékenykedő rapperek, slammerek segítségével alkotta meg a márka.
A szöveg kapcsán arra törekedtek, hogy a férfi-női szempont egyaránt hangot kapjon, mivel mindkét csoportot érinti a probléma, és olyan kimondottan, akár „cikinek” is tűnhető helyzeteket emeltek be, amivel valószínűleg mindenki találkozott már legalább egyszer.
Zeneileg is – mivel a fiatalok a kiemelten fontos célcsoportba tartoznak – szerettek volna az alkotók kilépni a klasszikus keretek közül, ezért egy rapbetétekkel tarkított hyperpop számot írtak fülbemászó refrénnel és különleges hangszereléssel.
VIDEÓ - A videóklip operatív megvalósításakor egy újabb érvet talált a márka arra vonatkozóan, hogy miért is fontos ez a kampány, valamint a mozgalom elindítása: ugyanis a potenciális szereplők castingja során szembesültek azzal, hogy amint elhangzott a Canesten, illetve az „intimfertőzés” kifejezés, egyből visszautasításba ütköztek.
Pedig a videóklip pont a megbélyegzés, valamint a negatív prekoncepciók lebontását szolgálja. Végül az a döntés született, hogy mesterséges intelligenciával, AI-al hozzák létre azokat a képsorokat, amik kvázi szemléltető eszközei a szövegben elhangzottaknak, ezáltal egy plusz jelentésréteget beemelve a mondanivalóba. A táncos rész érdekessége, hogy annak elkészítésében egy koraográfus nyújtott segítséget, akivel rögzítették a mozdulatokat, amit a későbbiekben több rétegből elkészített AI effektekkel varázsoltak animációszerűvé.
*A Canesten Kombi UNO 500 mg lágy hüvelykapszula és krém két készítmény kombinációja. Az 1 alkalmas belső kezelés mellett a krém 1-2 hetes külsőleges használata teljes körű kezelést biztosít. Vény nélkül kapható gyógyszer. Hatóanyag: klotrimazol.
Canesten Kombi UNO – A szabadság pillangói
A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!