A magyar szépségek Tunéziában is hódítottak
2019. november 27. írta: persica

A magyar szépségek Tunéziában is hódítottak

Iszak Eszti szenvedélyes világutazó, aki sorra pipálja képzeletbeli földgömbjén a szebbnél szebb helyszíneket. Bár eddig Tunézia kimaradt a sorból, nem rég ezt is pótolta, az észak-afrikai országban pedig nem csak a Miss Balaton tanácsadója, de a verseny két udvarhölgye is most járt először. A mediterrán helyszín lenyűgözte a magyar szépségeket, így rengeteg élménnyel tértek haza, egyikük számára pedig nem mindennapi meglepetés tette még emlékezetesebbé az utazást.

A Miss Balaton 2019 augusztusi fináléján az elmúlt évekhez megszokottan ismét gyönyörű lányok léptek színpadra, hogy a zsűri és a közönség előtt bizonyítsák, megérdemlik a királynői címet. Végül a tizenkét versenyző közül Balogh Eleni fejére került a korona, míg Kulin Brigitta az első, Lakatos Annabella pedig a második udvarhölgyként szintén megannyi nyereménnyel ünnepelhetett. A második és harmadik helyen végzett szépségek a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal jóvoltából nem rég Tunéziában jártak, ahonnan épp csak pár nappal korábban tért haza a verseny tanácsadója, Iszak Eszti is.

Lakatos Annabella és Iszak Eszti szívét is egyaránt Sidi Bou Said ejtette rabul. „Egy valódi kis ékszerdoboz a tenger mellett, aminek a hangulata és a különleges építészeti stílusa elbűvölő. A város arról híres, hogy a lakói egy rendelet alapján csakis a kék és a fehér színt használhatják, ha a házak falainak és ajtajainak festéséről van szó. Állítólag valahol egy sárga kapu is látható, amit sajnos nekem nem sikerült megtalálnom, de majd legközelebb! – árulta el a Miss Balaton tanácsadója, Iszak Eszti, aki mindenképp szeretne még visszatérni a mesebeli helyszínre. Lakatos Annabella édesanyjával repült a mediterrán országba, ahol igazi anya-lánya utazáson vettek részt, és sikerült maximálisan feltöltődniük, aktív időtöltés mellett pedig természetesen a tengerparti fürdőzést sem hagyták ki, mielőtt visszatértek a novemberi hidegbe.

A legemlékezetesebb utazás azonban minden bizonnyal Kulin Brigitta útja volt, aki párjával utazott Tunéziába. „8 éve vagyunk együtt a párommal, akit most már büszkén nevezek a vőlegényemnek. A nyolcadik évfordulónk napja is az utazásra esett, de egyáltalán nem számítottam arra, hogy felteszi nekem a nagy kérdést. Természetesen mindennél boldogabban mondtam igent. Tunézia lenyűgözött minket, számunkra ez az ország örökre egy különleges helyszín marad, így nem kérdés, hogy a jövőben is szeretnénk majd visszatérni még ide” – mesélte Kulin Brigitta, aki igazán izgalmas évet tudhat maga mögött, hiszen augusztusban elnyerte a Miss Balaton 2019 első udvarhölgyének járó címet, Tunéziában pedig menyasszony lett.  

A Miss Balaton csapata hamarosan újra találkozik, hiszen november végén a Miss Balaton Winter Party-n együtt emelik poharukat a 2019-es évre.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr1915327258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása