LEG GODT avagy Jót játszani :)
2018. február 12. írta: persica

LEG GODT avagy Jót játszani :)

60 éves a LEGO® kocka és a végtelen kreativitás

2018. január 28-án ünnepelte 60. születésnapját az ikonikus LEGO® kocka

60 évvel ezelőtt egy egyszerű ötlet, hogy tegyenek egy műanyag kocka belsejébe rögzítő csöveket, a világ egyik legizgalmasabb és legmeghatározóbb játékának megszületéséhez vezetett – ez lett a LEGO® kocka.

Azóta a LEGO játékélmény az építés öröméről szól, lehetővé téve minden gyerek számára, hogy alkotó játék révén formálják saját világukat.

„A LEGO játékélmény mozgatórugója a képzelet és a kíváncsiság, a lelke pedig maga a LEGO kocka –összerakni a kockákat, majd szétszedni őket újra meg újra úgy, hogy annak csak a képzelet szabhat határt. Ez segíti a fiatal elméket abban, hogy nyitottak maradjanak, folyamatosan kutassanak és fejlesszék az olyan 21. századi* készségeket, mint amilyen a kreativitás, az együttműködés és a problémamegoldás” – mondta Julia Goldin, a LEGO Csoport marketingvezetője.

A LEGO Csoport 1949-ben kezdett el műanyag kockákat gyártani, de csak kilenc évvel később, 1958-ban született meg az általunk ma ismert LEGO kocka. Több éves kísérletezéssel jutottak el az ikonikus dizájnhoz, amin lényegében azóta sem változtattak. Az egyedülálló forma, és hat évtizednyi megalkuvás nélküli minőségre és a biztonságra való törekvés gondoskodik arról, hogy a hatvan év különbséggel készült LEGO kockák is összeilleszthetők legyenek egymással.

A világ kreativitását építi több mint 60 éve

A LEGO kocka kiváló minőségének, az újragondolás állandó lehetőségének és a szórakozás végtelen óráinak köszönhetően időtlennek bizonyult. A LEGO játék minden generáció számára vonzó, és ma is éppen olyan szórakoztató és aktuális, mint 1958-ban - a játék erején keresztül inspirálja az építők, az alkotók és az álmodozók generációit.

Miközben a LEGO Csoport folyamatosan új játékélmények kifejlesztésén dolgozott, az eredeti küldetése változatlan maradt: a játék és a képzelet révén építeni a gyerekek jövőjét. A LEGO ügyfélszolgálatának csapata minden évben több ezer levelet kap fiatal és kreatív LEGO géniuszoktól, akik folyamatosan emlékeztetik őket küldetésükre. Íme, csak néhány példa:

„Olyan, mintha csak átugorhatnál egy másik világba, amit csupán a gondolataiddal mennyországgá változtathatsz” – mondta Helen (11 éves).

„Szeretem, mert építhetsz, játszhatsz, és használhatod a képzeletedet” – mondta Lincoln (7 éves).

„Minden gyerek nagy képzelőerővel és hihetetlen potenciállal, kíváncsisággal és kreativitással vág neki az életnek. Fontosak a játékos tanulási tapasztalatok, mert segítik a kicsiket a kreativitásuk és kíváncsiságuk megtartásában egész életük során. Szeretnénk felszítani a következő fiatal generációk képzelőerejét is, és továbbra is ösztönözni a gyerekeket arra, hogy olyan világokat álmodjanak meg, amilyenekre mi még csak nem is gondoltunk soha” – mondta Julia Goldin.

60 évnyi korlátlan kreativitás és vég nélküli játékos pillanat ünneplése okán a LEGO tanácsot kért egy csapat gyerektől – árulják el, hogyan maradjunk kreatívok és játékosak akkor is, amikor öregebbek leszünk.

Nézzék meg, mit mondtak: https://www.youtube.com/watch?v=BMah9f6utag

Megjegyzés: *Az Állások Jövője Jelentés (Világgazdasági Fórum) a problémamegoldást, a kritikus gondolkodást és a kreativitást a három legfontosabb készségként említi meg, amelyekre szükség lesz egy jövőbeli munkahelyhez.

A LEGO kockáról:

A LEGO alapítója, Ole Kirk Kristiansen 1949-ben piacra dobta „Automatikusan Rögzülő Kockák” néven az első kockákat. Négy évvel később a nevet megváltoztatták, így lett LEGO Mursten (a LEGO kocka dán megfelelője), és öt színben lehetett kapni: fehér, piros, sárga, kék és zöld.

Az eredeti kockák üregesek voltak, így illeszkedési erejük is korlátozott volt. A gyerekek tudtak belőlük építeni dolgokat, de azok darabokra hullottak, ha megmozdították őket vagy az építmény megbillent. Míg a gyerekek a csövecskék nélküli kockákkal játszottak, egyre nagyobb erőkkel keresték az összetartó erő javításának kulcsát – egészen 1958-ig, amikor tökéletesítették a jelenlegi LEGO kocka formát.

Érdekességek:

Hat darab “2x4-es” LEGO kockát több mint 915 millió módon lehet összerakni

Ha építenénk egy körülbelül 40 milliárd LEGO kockából álló tornyot, elérné a Holdat

A LEGO® elemek gyártásához használt öntőformák pontossága 0,004 mm-en belül van – ez kevesebb, mint egy hajszál vastagsága. Ez a pontosság az, amit mi összetartó erőnek nevezünk.

A gyártás során használt színek száma: 60+

A különböző típusú LEGO elemek száma (beleértve az összes LEGO kocka típust és más elemeket): több mint 3,700

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr8713658532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása