Vese Világnap: Középpontban a vese és a nők egészsége
2018. március 14. írta: persica

Vese Világnap: Középpontban a vese és a nők egészsége

11 tipp a nőknek a vesék egészségének megőrzéséhez

Idén különleges napra, nőnapra esik a minden évben március második csütörtökén tartott Vese Világnapja, amelynek a középpontjában ebből adódóan a vese és a nők egészsége áll. A Vese Világnap és a nőnap egybeesése kiváló alkalmat nyújt arra, hogy bővebben beszéljünk a nőket érintő veseproblémákról. A Vese Világnaphoz kapcsolódva a B. Braun Avitum dialízishálózatának három női orvos igazgatója ad tanácsokat a vesék egészségének megóvásához.

A modern nő gyakran nemcsak anya és feleség szerepben teljesít, hanem fontos számára a karrier és az is, hogy megvalósítsa álmait. Gyakran, hogy minden szerepben helyt tudjon állni, a legfontosabb dolog kerül a háttérbe: az egészsége. Pedig az egészségtelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a dohányzás és a meggondolatlanul szedett vény nélkül kapható készítmények növelhetik a vesebetegségek kialakulásának esélyét. Ráadásul a férfiakétól eltérő anatómiai felépítésük miatt a nők gyakrabban érintettek húgyúti fertőzésekben és vesemedence-gyulladásban is.  Világszerte 195 millió nő érintett valamilyen vesebetegségben. A Vese Világnap célja, hogy felhívja a nők figyelmét a vesék és a saját egészségük megóvására. A B. Braun Avitum dialízishálózatának három orvos igazgatónője, Dr. Hengsperger Mária, Dr. Tóth Eszter és Dr. Kazup Szilvia összegyűjtötték, hogyan őrizhetik meg nőtársaik a veséjük egészségét:

Vegyük komolyan a nők esetében gyakoribb húgyúti fertőzéseket, valamint az egyéb, vesét érintő rendellenességeket, mint például a vesekövet. A nem megfelelő időben, vagy a nem megfelelő módon kezelt probléma vesemedence-gyulladáshoz vezethet, ennek gyakori ismétlődése pedig a vesefunkciók romlását eredményezheti.

Fogamzásgátló szedése esetén kiemelten figyeljünk vérnyomásunkra, mert a hipertónia a vesefunkciók romlásának egyik leggyakoribb oka.

Az örökös küzdelem a kilókkal szintén hordozhat veszélyeket: a fogyást segítő készítmények, de a fájdalomcsillapítók valamint az egyéb vény nélkül kapható gyógyszerek szedése is károsíthatja a veséket, ezért ezen készítmények alkalmazása előtt mindenképpen konzultáljunk szakemberrel.

A fertőzések elkerülése érdekében mindig viseljünk légáteresztő pamut fehérneműt. A tanga fazonú alsónemű viselése nem ajánlott, hiszen a végbéltájékról mikroorganizmusokat dörzsöl a hüvely- és húgycsőbemenethez.

Mindemellett a mosdó használata előtt is épp olyan fontos az alapos kézmosás, mint a használat után.

Menzesz idején cseréljünk gyakran intimbetétet/tampont, mivel a pangó vér a húgyúti fertőzések melegágya, de fontos az is, hogy szexuális együttlét után – ha mosakodás nem kivitelezhető – vizelésre mindenképp kerüljön sor.

Terhesség alatt még veszélyeztetettebbek vagyunk. Ebben a különlegesen érzékeny időszakban a nőgyógyász feladata a rendszeres szűrővizsgálatok elvégzése, hiszen a vizeleteltérések gyors felismerése (fehérjeürítés) meghatározó jelentőségű, illetve a húgyúti fertőzések komplikált formában jelentkezhetnek.

A terhesség alatt kialakult terhességi cukorbetegséget is vegyük nagyon komolyan és tartsuk be az orvosi utasításokat, mivel ez is kihathat a vese működésére.

Bánjunk óvatosan a gyógynövényekkel, mert több növényről bebizonyosodott, hogy vesekárosító hatása lehet. Ezért az öngyógyítás megkezdése előtt problémánkkal forduljunk szakorvoshoz.

Mindemellett természetesen itt is igazak az alaptételek: törekedjünk az egészséges életmód kialakítására, az egészséges táplálkozásra, a rendszeres mozgásra, a megfelelő testsúly megtartására és a megfelelő folyadékbevitelre.

Az életkor előrehaladtával az átlag népesség szív-érrendszeri kockázata emelkedik, amely a menopauza körüli hormonális változások következtében  a nőket halmozottan érinti, ezért náluk az érrendszeri rizikófaktorok csökkentését fokozottan előtérbe kell helyezni.

A B. Braun Avitum orvos igazgatónői egyetértenek abban, hogy a vese egészségének megóvásánál az egészséges életmód mellett a legfontosabb a rendszeres szűrővizsgálatokon történő részvétel, és az, hogy bármilyen panasz esetén azonnal forduljunk orvoshoz ahelyett, hogy öngyógyításba kezdenénk. Az éves laborvizsgálatok alkalmával pedig kérjük a háziorvostól az eGFR-funkciók vizsgálatát, mert az időben felismert vesebetegség még kezelhető.

Élet a vesebetegséggel

Ma már a krónikus vesebetegséggel is hosszú távon teljes életet lehet élni, a megfelelő odafigyeléssel, az orvosi előírások betartásával pedig a beteg dolgozhat, mozoghat, társadalmi életet élhet és utazhat is. Vesepótló kezelésre akkor van szükség, ha a vese kiválasztó funkciója az egészséges állapot egytized részének környékére csökken, mert ilyenkor a vérben felhalmozódott salakanyagok és víz életveszélyes állapotot idézhetnek elő. Az életben tartó dialíziskezelés minden érintett beteg számára elérhető. A B. Braun Avitum hálózatában a magyar vesebetegek közel 40 százalékénak nyújt minőségi művesekezelést, amely a beteg életminőségének megtartása mellett egyben jó alapja lehet egy sikeres vesetranszplantációnak.

Óvd a vesédet és ezzel egészségedet!

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr3813738386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása