Amszterdamba utaznak a Baker McKenzie versenyének győztesei
2018. április 24. írta: persica

Amszterdamba utaznak a Baker McKenzie versenyének győztesei

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói nyerték a Baker McKenzie versenyének fődíját, így ketten utaznak a cég amszterdami irodájának szakmai képzésére.

A Baker McKenzie ügyvédi iroda magyarországi „The New Lawyer Challenge” pályázata a jogászok legújabb generációjának adott lehetőséget arra, hogy izgalmas feladatokon keresztül tapasztalhassák meg, milyen kihívások elég állítja a jogászokat az innováció. A pályázat keretében olyan aktuális jogi problémákat kellett megoldaniuk, amelyekhez a szakmai ismereteken felül logikájukra és kreativitásukra is szükségük volt. Az első online teszt megoldását követően a pályázóknak egy rövid jogesetet kellett megoldaniuk, amelynek témája a GDPR volt. A döntőbe jutott 11 hallgatónak egy fiktív szituációban a bíró szerepét kellett betöltenie, ahol egy vezetőtámogató rendszerrel felszerelt autó balesetét vitatták meg a zsűri tagjaival.

A The New Lawyer Challenge versenyen Albert Lili az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója, illetve Juhász Tamás, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem diákja holtversenyben nyerte el az első helyet. Június elején a két joghallgató Amszterdamba utazik, ahol a Baker McKenzie International Business Challenge háromnapos nemzetközi szakmai képzésén vehetnek részt. A második, illetve harmadik helyen végzettek – Rózsavölgyi Márk, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója, és Olajos Marcell, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanulója – pénzjutalomban részesültek. A Baker McKenzie budapesti irodája szakmai gyakorlatot ajánlott fel minden döntősnek.

„Izgalmas versenyen vagyunk túl, minden feladat érdekfeszítő volt. A bírói szituációt különösen élveztem, hiszen ilyen helyzetbe mi is kerülhetünk akár néhány éven belül.” – mondta Albert Lili, a pályázat egyik nyertese. „A feladatok nehezek voltak, a legtöbb kreativitást a fiktív szituáció igényelte, ezért kifejezetten büszke vagyok rá, hogy első helyen sikerült végeznem. Nagyon várom az amszterdami szakmai képzést, érdekes és jó tapasztalat lesz más nemzetek joghallgatóival találkozni.” – tette hozzá Juhász Tamás.

„A The New Lawyer Challenge pályázattal szerettük volna a hallgatókat felkészíteni azokra a jogi feladatokra, helyzetekre, amelyekkel az egyetemről kilépve akár már első megbízásukon találkozhatnak. A verseny folyamán számtalan kiváló megoldással találkoztunk, Lili és Tamás pedig kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Örömmel tapasztaltuk, hogy a fiatalok ilyen kreatívan és nyitottan álltak az innováció kihívásaival szemben és nem ijedtek meg a szokatlan feladatoktól sem.” – hangsúlyozta Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a Baker McKenzie budapesti irodájának vezetője.

A Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Irodáról:

A Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda a nemzetközi Baker & McKenzie hálózat tagja. Ügyvédi irodánk a gazdasági jog minden szegmensét (pl.: társasági jog, ingatlanjog, munkajog, versenyjog, adójog stb.) lefedi, speciális iparági és jogági szakértelemmel rendelkező tanácsadóink dedikált csoportokban nyújtanak teljes körű üzleti jogi szolgáltatást. Az üzleti kihívásokra reagálva, jogilag biztonságos, komplex és gyakorlatias megoldásokat kínálunk 30 éve Magyarországon.

További információért kérjük látogasson el a www.bakermckenzie.com/Hungary/Budapest weboldalra.

A Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda a Baker & McKenzie International tagja. A Baker & McKenzie International svájci jog szerint alakult Verein, amelynek tagjai a világ különböző országaiban működő jogi szolgáltatást nyújtó cégek. A professzionális szolgáltató cégek általános szóhasználatával összhangban a “partner” kifejezés azt a személyt jelenti, aki a Verein-hez tartozó cég tulajdonostársa. Az “iroda” kifejezés pedig a Verein-hez tartozó bármely jogi szolgáltatást nyújtó cég irodáját jelenti. © 2018 Baker & McKenzie. Minden jog fenntartva.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr6413867804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása