Egy csepp Miami Budapest belvárosának szívében
2018. április 24. írta: persica

Egy csepp Miami Budapest belvárosának szívében

A Váci utcában nyitott meg az első Nini Molnar üzlet

Budapest belvárosában nyitotta meg első üzletét Molnár Nini. A Nini’s Pop-Up fantázianevet viselő üzlet Miami színes és vidám világát hozza el a főváros szívébe, ahol végre személyesen is lehet válogatni a webshopról már jólismert darabok között. A jellegzetes táskák és kiegészítők mellett Nini új oldalát is megismerhetjük, az üzletben ugyanis már kapható a tervező vadonatúj fürdőruha kollekciója is.

Molnár Nini 14 évesen már Miamiban tanult, így hamar megtapasztalta az utazás inspiráló élményét, később modellként csöppent bele a divat világába és bejárta többek között Milánót és New Yorkot is, majd édesapja nyomdokaiba lépett és üzleti tanulmányokba kezdett Londonban. Ezen szenvedélyeit ötvözve 2015-ben belépett a divatvilág tervezői oldalára, és saját márkájával hamar berobbant a köztudatba – tavaly még az év kiegészítőtervezőjének is megválasztották egy női magazin gáláján.

Molnár Nini egy magabiztos, örökké kíváncsi, sokszínű üzletasszony, akire az állandó életöröm jellemző. Nyitott és kreatív gondolkodásmódja visszatükröződik a nevét viselő Nini Molnar márka világában is.

„Mindig rajongtam a táskákért és a kiegészítőkért, a mai napig ezek szerepelnek a karácsonyi kívánságlistámon. Egy statement darab, egy jól megtervezett kiegészítő feldobja, de akár teljesen át is alakíthatja az outfitet, a viselője hangulatát. Minden darabot magabiztos és pozitív kisugárzású nőket szem előtt tartva tervezek, akik életvidámak és nem félnek szexik lenni” – mesélte Molnár Nini.

A Nini Molnar kiegészítők luxussztenderd alapanyagokból készülnek Magyarországon, és három különböző vonalba sorólhatók – Inspire, Celebrate és Retro Holiday. A Celebrate táskákat Milánó és New York éjszakai élete, a retró diszkók és a polaroid képek inspirálták. Az Inspire vonal a kilencvenes évekből és a minimalizmusból építkezik. A Retro Holiday darabok pedig a pop art stílusát, Miami élénk építészetét, vízparti csillogását és Nini Capri-n töltött nyaralásait idézik meg. A vonal részeként idén egy fürdőruhakollekcióval is bővül a márka kínálata -a darabokat a hetvenes évek stílusa és Helmut Newton ikonikus divatfotói ihlették.

„A bolt Miami hangulatát idézi, ami a táskák tervezésekor is egy nagyon fontos inspirációs forrás. Szeretem a merész színeket es ezeket a helyszín kialakításánál sem féltünk használni. A boltnak inkább nappali hangulatot adtunk, mert szerettem volna, hogy mindenki kényelmesen erezze magát” – mesélte Nini az üzlet felépítéséről, ami Magyarországon egyedülálló hangulatával magért beszél. – „Édesapám 23 évvel ezelőtt szintén a Váci utcában nyitotta meg saját boltját. Mai napig ő az egyik leginspirálóbb ember számomra, úgyhogy körülírhatatlan boldogsággal tölt el, hogy egy kicsit a nyomdokaiba léphetek.”

A store vendégei számára a hely közösségi térként is funkcionál, ahova bármikor bejöhetnek kicsit kikapcsolni és beszélgetni. A jövőben styling- és smink workshopokra és egyéb izgalmas eseményekre is lehet számítani a helyszínen.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr113867510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása