A Helly Hansen vadiúj LIFALOFT™ technológiája minden évszakban pehelysúlyú melegséget biztosít
2018. augusztus 30. írta: persica

A Helly Hansen vadiúj LIFALOFT™ technológiája minden évszakban pehelysúlyú melegséget biztosít

A hiedelemmel ellentétben, miszerint Helly Hansen egyezséget kötött a skandináv mitológia isteneivel, hogy a lehetetlent teljesítve egy könnyebb, vékonyabb, ugyanakkor melegebb béléssel rukkolhasson elő, ez valójában az oslói székhelyű technikai ruházati márkánál tevékenykedő briliáns elmék érdeme. Négy éven át tartó kutatás-fejlesztés után sikerült ugyanis megalkotniuk a PrimaLoft®-tal együttműködésben a LIFALOFT™ bélést, amely mindenki számára elérhetővé válik 2018 őszén.

Maga a koncepció a Helly Hansen és a svéd síválogatott kapcsolatából született, akik nagyobb melegséget és sokoldalúságot szerettek volna vékonyabb, és minimális súlyú kivitelezéssel, méghozzá olyan változatokban, amelyek kiválóan használhatóak a havon, könnyen összecsomagolhatók, és utazáshoz is kimondottan praktikusak. A megoldás a Helly Hansen Lifa® szálaiban rejlik, amely a kültéri felszereléseket illetően az egyik leginkább időtálló, legmagasabb teljesítményt lehetővé tevő anyag. A norvég márka az 1970-es években mutatta be első technikai aláöltözőjét, amely igazán fagyos körülmények között is nagyszerűen kontrollálja testünk hőmérsékletét.

A Helly Hansen szabadalmazott hőszigetelő technológiáját, amelyet a PrimaLoft®-tal együttműködésben fejlesztettek, 75%-ban Lifa® szálak és 25%-ban szintetikus anyagok alkotják. A szabványos poliészter alternatívákhoz képest kevésbé testes szerkezet, továbbá 20%-kal kisebb súly jellemzi, ugyanakkor a megnövelt számú mikroszkopikus légzsebeknek köszönhetően, amelyek magukba zárják és megőrzik a hőt, melegebben tart. Nem utolsó sorban pedig fenntarthatóbb alternatíva az alacsonyabb vízfelhasználásnak és kisebb ökológiai lábnyomnak köszönhetően.

A szabadalmazott Lifa® szálak természetüknél fogva nem szívják magukba a nedvességet, így bármilyen körülmények között ideális választásnak bizonyulnak és rendkívül sokrétűen használhatóak. A kitűnő nedvességkezelő tulajdonságnak köszönhetően a LIFALOFT™-tal bélelt ruhadarabok lehetővé teszik, hogy egyik nap intenzív testmozgást végezzünk bennük, míg a következő napon városi öltözetként vagy utazás során is viseljük. A PrimaLoft®-tal együttműködésben az új kollekció minden egyes kabátja 80g-os LIFALOFT™ bélésből, valamint egy vízhatlan és szélálló külső szövetből tevődik össze, amelyet a Bluesign® által igazolt PFC-mentes DWR bevonat koronáz meg.

„Mint minden egyes termékünk fejlesztésénél, ezúttal is azok a versenyzők és szakemberek inspirálnak és motiválnak bennünket, akik nap mint nap viselik ruhadarabjainkat” – mondja Philip Tavell, a Helly Hansen síruházati kategóriamenedzsere. „A Helly Hansen által szponzorált svéd sícsapat folyamatos mozgásban van, ezért olyan termékekre és ruházati rétegekre van szükségük, amelyek ideálisak az edzésekhez, könnyen össze lehet őket csomagolni, és így még a másnapi versenyre menet is szárazak maradnak. A sokoldalúság kulcsfontosságú szempont az utazó sportolók számára, és mi éppen ezt kínáljuk minden egyes LIFALOFT™ öltözettel” – tette hozzá a szakember.

A kollekció kiemelt darabjai a férfi és női változatban is elérhető LIFALOFT™ Hybrid Insulator kabátok, amelyeknek ujjai és oldalsó részei slick face poliészter gyapjúból készültek. Egyedi szerkezetének köszönhetően változatos időjárási körülmények között, ultra-sokoldalú rétegként viselhető, de egyedül is megállja a helyét, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy többek között a svéd olimpiai sícsapat is örömmel viseli a 2019-es világbajnokságra történő felkészülés, illetve utazásaik során.

Az első LIFALOFT™ termékek 2018 őszétől kezdve 11 féle, bármelyik évszakban ideális változatban elérhetőek, legyen szó sportolásról, utazásról vagy akár hétköznapi viseletről.

A teljes 2018-as őszi/téli kollekció a www.hellyhansen.com weboldalon tekinthető meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr2614212039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása