MEGÚJULT A BUDAÖRSI AUCHAN
2018. augusztus 30. írta: persica

MEGÚJULT A BUDAÖRSI AUCHAN

Fantasztikus sajtó esemény keretein belül mutatták be a megújult áruházat!

2017-ben is stabilan növekedett az Auchan. Idén online és offline is folytatódik a terjeszkedés, beváltak az új üzletformátumok

A 2017-es üzleti évben 3,7 százalékkal emelkedett az Auchan Retail Magyarország 20 áruházának és 18 üzemanyagtöltő állomásának éves bruttó forgalma. A vásárlások száma 43,4 millió volt, amely szintén növekvő tendenciát mutat. Tavaly több területen, a hagyományos- és az e-kereskedelemben is jelentős fejlesztéseket hajtott végre az áruházlánc, és a stratégia továbbra is a bővülésre koncentrál. Az idén 20 éves magyar Auchan a 2017. április 1. és 2018. március 31. közötti üzleti évben 3,8 milliárd forint adózott eredményt realizált.

Stabil magyarországi növekedés saját forrásból

363,5 milliárd forintos forgalmával a tavalyi évben tovább erősítette pozícióját a hazai kiskereskedelmi szektorban az Auchan Retail Magyarország, amely az előző évhez képest mintegy 3,7 százalékos bővülést jelent. A 43,4 milliós blokkszámmal a vásárlások száma a 2017-es üzleti évben közel 1 százalékkal nőtt, a vállalat adózott eredménye közel 6%-kal 3,8 milliárd forintra emelkedett.  Az áruházlánc beruházásait 2017-ben is saját forrásból, külső finanszírozás igénybevétele nélkül fedezte, így a társaság immár ötödik éve önfinanszírozó, miközben megőrizte korábbi árpolitikáját, amely szerint arra törekszik, hogy minőségi termékeit a legjobb piaci áron kínálja.

„A 2017-es eredményeink ismeretében elmondhatjuk, hogy terjeszkedési stratégiánk és többcsatornás kereskedelmi modellünk teljesítették a várakozásainkat: az Auchan magyarországi leányvállalata továbbra is stabilan növeli piaci részesedését, egyre több vásárlóhoz képes eljuttatni kimagasló színvonalú szolgáltatásait és termékeit a már megszokott piacvezető áron. Mindezeknek megfelelően 2018-ban az innováció, valamint az új üzletformátumok, fejlesztések terén folytatjuk a munkát, és továbbra is szem előtt tartjuk azt az alapelvünket, miszerint sikerünk alapja munkatársaink elégedettsége és munkájuk elismerése” – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója.

Beruházások: Több online szolgáltatás, új üzletformátumok

A fejlesztések területén is nagyobb sebességre kapcsolt az Auchan és első, szekszárdi szupermarketjével sikeresen nyitott az egyedi vásárlói élményt, valamint a napi bevásárlást előtérbe helyező, új kiskereskedelmi formátumok felé. 2018 áprilisában Budapesten, a X. kerületben négyezer négyzetméteren megnyílt első superstore formátumú üzlete, amelyben az USA-ban és Nyugat-Európában már bevált üzletkoncepciót vezetett be a hazai piacra. Az új egység a szupermarketek kínálatánál jelentősen szélesebb választékot, a friss élelmiszer mellett szezonális és nem élelmiszer típusú termékeket, és innovatív vásárlási lehetőséget biztosít. Jó példája ennek a kőbányai superstore koncepciójú áruházban debütáló click&collect szolgáltatás, amelynek keretében az üzletben átvehetők az online rendelt termékek is. Az ősz folyamán Zalaegerszegen és Győrben szupermarketeket, Sopronban pedig újabb superstore koncepciójú áruházat nyit az üzletlánc. A környezettudatos működés érdekében 2017 folyamán az eladóterek világítását teljes hálózatában egységesen gazdaságosabb, hatékonyabb LED-es izzókra cserélte a társaság. 

Nagyobb lefedettség az új logisztikai központtal

Az Auchan emellett online áruházának lefedettségét is folyamatosan bővíti, amely jelenleg már elérhető Budapest teljes területén és a főváros agglomerációjában. Ennek további, a tervek szerint fokozatos országos kiterjesztését, az áruházlánc nem-élelmiszer logisztikai hátterét, a click&collect szolgáltatás szélesebb körben való bevezetését, valamint a tervezett áruháznyitásokat a várhatóan már 2018-ban Üllőn elkészülő 87 ezer négyzetméteres integrált logisztikai központtal szolgálják majd ki. Az új bázis kulcsfontosságú lesz az Auchan többcsatornás kereskedelmi modelljének hazai fejlesztésében, melynek célja, hogy ott is elérhető legyen az áruházlánc teljes választéka, ahol a kisebb üzletformátumok miatt egyes termékek nem kihelyezhetők.

A jövő hipermarketje

A társaság továbbra is nagy hangsúlyt fektet a hagyományosan erős hipermarketekre, melyek szolgáltatásait folyamatosan fejleszti: idén nyáron első, budaörsi áruházát alakította át a frissárut és a gasztronómiát, valamint a kellemesebb munkakörnyezetet előtérbe helyező kereskedelmi mintakoncepciójának megfelelően. A teljes kínálatra kiterjedő, környezetbarát, modern technológiával készült berendezések telepítését is magába foglaló innováció célja egy olyan modern áruházi tér kialakítása, ahol minden igényt kielégítő környezetben választhatják ki a kívánt termékeket a vásárlók.

A közös siker titka: a munkatársak elégedettsége

A vállalat fontos célkitűzése, hogy közel 7 ezer munkavállalójának olyan környezetet biztosítson, amelyben szakmailag kiteljesedhetnek, és jól érezhetik magukat. A munkatársak elégedettsége érdekében az Auchan Retail Magyarország az elmúlt évben átfogó béremelést hajtott végre 2017-re és 2018-ra vonatkozóan, amely 2 milliárd forintos befektetést jelentett. Ezen felül számos jóléti intézkedést (pl. ingyenes részvények juttatása minden munkatársnak, pihenőhelyiségek kialakítása, szűrőprogramok, ingyenes családi rendezvény) tett a kollégák érdekében a vállalat, amelyek további több mint fél milliárd forint költséget jelentettek.

Az Auchan Retail Magyarországról:

Az Auchan Retail Magyarország 19 hipermarketet egy szupermarketet, egy superstore-t, 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást és online áruházat üzemeltet, és közel 7 000 főt foglalkoztat. A vállalat jelentős gazdasági szereplővé vált az elmúlt 19 évben az eddigi, mintegy 200 milliárd forint értékű magyarországi beruházással. Az áruházlánc széles választékáról és diszkont árairól ismert. Az Auchan elkötelezett, hogy jobbá tegye vásárlói, munkatársai és partnerei életét, és hozzájáruljon a lakosság életminőségének javításához. 2016-ban a vállalat negyedik alkalommal nyerte el a Fogyatékosság-barát munkahely elismerést, a fogyatékkal élők integrációját segítő programját pedig 2017-ben a CSR Hungary Díjjal ismerték el.

https://www.auchan.hu/

Fotó: saját (PR)

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr414211683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása