50 kép Budapestről, ami többet mond minden szónál
2018. szeptember 11. írta: persica

50 kép Budapestről, ami többet mond minden szónál

Autentikus környezetben nyílt meg a MyBudapest Photo Project harmadik kiállítása

A Budapest Bike Maffia idén harmadik alkalommal hirdette meg hajléktalan embereknek szóló fotópályázatát, a MyBudapest Photo Projectet, amivel közvetlen segítséget nyújt az utcán élő emberek számára. A fényképekből összeállított válogatás – amelyeket 100 egyszerhasználatos kamerával készítettek - szeptember 10. és 16. között tekinthető meg a Madách téren. A kiállított képek olyan helyszíneket és szituációkat mutatnak be, amelyek máshogyan szemléltetik a főváros és az emberek kapcsolatát.

A Budapest Bike Maffia és a Café Art idén harmadik alkalommal indította el a MyBudapest Photo Projectet, amelynek keretében hajléktalan emberek számára hirdetnek fotópályázatot. A kezdeményezés egyik különlegessége abban rejlik, hogy a budapesti utcákat, valamint az emberi életeket ritkán látott formában ismerhetjük meg. Ezen kívül, a 13 alkotó között - akiknek az alkotásai a közönségszavazás során bekerülnek a MyBudapest Photo Project 2019-es naptárjába - a naptáreladásokból származó teljes bevételt szétosztják, így közvetlen anyagi segítséget kapnak.

„Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is igen erős anyag gyűlt össze. Ezért arra gondoltunk, hogy hol máshol lenne a legjobb megmutatni az alkotásokat a nagyközönségnek, mint ahol készültek, vagyis az utcán. A segítségnyújtáson kívül az is a célunk a kezdeményezéssel, hogy kicsit felrázzuk az embereket és felhívjuk a hajléktalanság problémájára a figyelmet. Bízunk benne, hogy a képeket látva sokan elgondolkoznak azon, hogy ők mennyire szerencsések és kicsit nyitottabbak és segítőkészebbek lesznek a hajléktalan emberekkel szemben, akik között gyakran van jogász, iparművész illetve sok értékes ember, akik különböző úton-módon kerültek az utcára” – nyilatkozta a MyBudapest Photo Project kapcsán Fekete Bernadett, a kezdeményezés programfelelőse.

„Számomra a kezdeményezés értékét a jócselekedeten kívül az adja, hogy lehetőséget biztosítunk hajléktalan emberek számára, hogy bemutassák és megmutassák az őket érintő mindennapi problémákat. Az eddigi képanyagoknak köszönhetően egy teljesen új formában ismerhetjük meg Budapest városképét. Az idei alkotások között vannak véletlen szülte képek, de akadnak olyanok is, amik kifejezetten egy adott problémára szeretnék felhívni a figyelmet és erre lettek komponálva” – tette hozzá Csoszó Gabriella, a MyBudapest Photo Project egyik zsűritagja.

A kiállítás szeptember 10. és 16. között tekinthető meg Budapesten a Madách téren. A kiállítás ideje alatt a helyszínen valamint a MyBudapest Photo Project Facebook oldalán lehet szavazni a kedvenc képünkre, amelyek közül a legjobb 13 majd bekerül a MyBudapest Photo Project 2019-es naptárjába.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr2514234491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása