Sikerrel zárult a Charity Fest!
2019. május 27. írta: persica

Sikerrel zárult a Charity Fest!

Több, mint 1,5 millió forint összegű támogatás gyűlt össze a jó ügyekért

A Budapest Bike Maffia által szervezett Charity Fest rekord számú látogatót vonzott, így az összegyűlt adományokból összesen 1.617.700 forint fordítható a három kiemelt szervezet, a BAGázs Közhasznú Egyesület, a Budapest Bike Maffia és a Tetovált Állatvédők Állatvédelmi Egyesület programjainak megvalósítására.  

A Budapest Bike Maffia második alkalommal rendezte meg jótékonysági fesztiválját, a Charity Festet, ahol ismét megmutatkozott, hogy az összefogásnak mekkora ereje van. Az egész napos eseményen 50 önkéntes segédkezett, a főzőversenyen 24 főzőcsapat vett részt, akik 28 féle ételt készítettek, továbbá 33 civil szervezet mutathatta be a tevékenységét és 10 zenekar támogatta napközbeni és esti fellépésével az élménynapot. A látogatók adományaiból és az esti koncertjegyek megvásárlásából összesen 1.617.700 forint adomány folyt be. 

A BBM a következő hetekben – a sok jelenleg is futó projektje mellett – azon dolgozik majd, hogy létrehozza azt a Szociális Szabadidőparkot, amelyet szállón élő hajléktalan emberek vehetnek igénybe, hogy méltó környezetben élhessenek. A park a lakók társas kapcsolatait erősíti és nagyban hozzájárul reintegrációjukhoz. A BAGázs Közhasznú Egyesület a Közös a játék, a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület pedig az EB Rehab programjaikra fordítják a szervezetenként kiosztható 538.900 Ft-ot. 

„Gondolni sem mertük volna, hogy ennyi embert megmozgatunk a Charity Festtel és ennyi adomány összegyűlik. Jó volt látni, hogy az emberek érdeklődnek a civil szervezetek tevékenysége iránt és bízunk abban, hogy ez egy közösségi szemléletváltásnak a kezdete. Továbbá még azt is meg kell, hogy említsem, hogy a bogácsversenyből megmaradt ételek sem vesztek kárba. A BBM életmentő csapata 400 adag kiváló minőségű ételt szállított ki a hajléktalanszállókra. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a szervezőtársaimnak és az önkénteseinknek a rengeteg munkáért, a résztvevőknek pedig a támogatásukért.” – nyilatkozta a Charity Fest kapcsán a BBM alapítója, Havasi Zoli. 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr114863846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása