Tegyél magadért, hogy tehess másokért!
2019. november 13. írta: persica

Tegyél magadért, hogy tehess másokért!

November 7-én ismét megrendezték a IV. HeroiKon Nemzetközi Konferenciát

Tennél valamit másokért, de nem tudod, hogyan kezdjél bele? Hősök Tere Kezdeményezés által negyedik alkalommal megrendezett HeroiKon Nemzetközi konferencia célja, hogy szakemberek és hétköznapi történetek  segítségével inspirálja, felrázza és cselekvésre ösztönözze az embereket. Az egész napos esemény idén a növekvő mindset fontosságáról, a kitartásról, a félelmek és sikerek megfelelő kezeléséről szól majd, amelyben életünk végéig fejlődhetünk!

November 7-én minden a tenni akarásról szólt az Uránia Nemzeti Filmszínházban! A Hősök Tere Kezdeményezés által negyedik alkalommal megszervezett HeroiKon Nemzetközi Konferencián többek között olyan hírességek adnak elő, mint a különleges rap számairól is ismert színész Molnár Áron noÁr, az Esernyős Ember művészeti projekt vezetője Kalló Péter, Tuza-Ritter Bernadett az ’Egy nő fogságban’ című film rendezője. Olyan világhírű előadók is megosztják majd tapasztalataikat mint például a sajtófotó guru Probert Pledge, a Contact Press Images alapítója.

„Fontosnak tartjuk, hogy a ma elidegenedett világban követendő példákkal ismertessük meg az embereket. Ezért is hívtunk az élet számos területéről neves előadókat a konferenciára, akiknek az előadásain keresztül sokféle inspiráló történettel ismerkedhetnek meg a résztvevők. A konferenciánk, valamint a szervezetünk célja, hogy hazánkban tudatosítsuk az emberekben, hogy merjenek kiállni magukért és másokért is, valamint csökkentsük a közönyösséget és az előítéletességet. Ezek a képességek valakinél maguktól jönnek, de vannak olyanok is, akiknek nem árt egy kis iránymutatás” – nyilatkozta a konferencia kapcsán Orosz Györgyi, a Hősök Tere Kezdeményezés társalapítója, trénere.

A szervezők az izgalmas előadásokon kívül meglepetés programokkal is készülnek a résztvevőknek.

További információért látogass el a Hősök Tere Kezdeményezés Facebook oldalára vagy a HeroiKon Nemzetközi Konferencia Facebook eseményére.

Hősök Tere Kezdeményezés

A Hősök Tere Kezdeményezés missziója, hogy társadalmi norma legyen az együttérzés, és az, hogy kiállunk és teszünk másokért. Ehhez kínál gyakorlati tudást tréningjeiken, workshopjaikon, kampányaikban.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr515304756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása