Gallery Weekend Budapest 2020
2020. február 04. írta: persica

Gallery Weekend Budapest 2020

A velünk élő kortárs művészet hétvégéje március elején Budapesten

Március 7-8-án immár hatodik alkalommal várja a közönséget tizenhárom, nemzetközileg is elismert progresszív kortárs galéria a Gallery Weekend Budapest (GWB) fesztiválon. A Kortárs Galériák Egyesületének szervezésében megvalósuló rendezvény célja, hogy az izgalmas programokkal ne csak a visszatérő kiállításlátogatókat szólítsa meg, de azokhoz is közelebb hozza a művészetet, akik eddig csak kacérkodtak a kortárs képzőművészeti galériák felfedezésével. A rendhagyó tárlatvezetések mellett egy egyedülálló pop-up kiállítással is készülnek a szervezők, amelyet kizárólag március 7-én tekinthet meg a nagyközönség.

Az idei tavasz egyik legizgalmasabbnak ígérkező kulturális eseményén a vezető hazai kortárs magángalériák - az acb, a Deák Erika, a Glassyard, a Horizont, az INDA, a Kisterem, a Knoll Budapest, a Molnár Ani, a MyMuseum, a TOBE, a Várfok, a VILTIN és a Vintage – különleges, egyedi és ingyenesen látogatható programokkal várják a látogatókat. A nemzetközi Gallery Weekend sorozathoz kapcsolódó budapesti rendezvény olyan nagyvárosokkal dolgozik együtt a kortárs képzőművészeti színtér tevékenységének és eredményeinek népszerűsítésén, mint Brüsszel, Antwerpen, Chicago, Dublin, Havanna, Kaunasz, Mexikóváros, Párizs, Barcelona, Varsó, Berlin, Peking vagy Tel-Aviv. 

„Érdemes odafigyelni a hazai kortárs művészekre és az őket bemutató kortárs galériákra, akik az elmúlt években egyre nagyobb nemzetközi sikereket érnek el. A hazai és nemzetközi díjak és elismerések mellett, olyan világhírű múzeumokban találkozhatunk magyar kortárs alkotásokkal, mint a New York-i Metropolitan Múzeum, a londoni Tate Modern Múzeum, vagy a párizsi Pompidou Központ. Az itthon működő kortárs galériáknak hatalmas szerepük van abban, hogy egy-egy alkotó sikeres legyen. A kortárs képzőművészeti fesztivál tökéletes alkalom arra, hogy minél többen megismerkedjenek a színtér elkötelezett szereplőivel és tevékenységükkel. Szeretnénk mindenkit bíztatni, hogy térjen be ezen a hétvégén minél több galériába. Biztos vagyok benne, hogy a kiállítások széles palettáján megtalálja majd a hozzá közelálló műveket, és ha szerencséje van, még az alkotókkal is tud néhány mondatot váltani” – nyilatkozta a Gallery Weekend Budapest 2020 kapcsán Tallér Ágnes, a Kortárs Galériák Egyesületének elnöke.

Az egész hétvégén tartó kortárs művészeti fesztiválon az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt a megnyitókon, a rendhagyó tárlatvezetéseken és a vezetett galériatúrákon. A programsorozat idei különlegessége egy pop-up kiállítás lesz, amely a már hazai magángyűjteményekbe került papír alapú művekből mutatja be Dr. Petrányi Zsolt kurátori válogatását. Az egyedülálló tárlat kizárólag március 7-én tekinthető meg a Société Budapest-ben. 

Bővebb információ a Gallery Weekend Budapest 2020 eseményről a fesztivál honlapján és közösségi média felületein található. 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr5415449122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása