Az új ŠKODA OCTAVIA
2020. április 28. írta: persica

Az új ŠKODA OCTAVIA

Tágas és praktikus, ugyanakkor elegáns, akár egy kupé

A piaci szegmens legbőségesebb térkínálata: a „bestseller” negyedik generációja dinamikus arányokkal és még elődjénél is tágasabb beltérrel csábít

Innovatív hajtásrendszerek széles kínálata: hálózatról tölthető hibridhajtás (Plug-in Hybrid), mild-hibrid technika, gazdaságos benzin- és dízelmotorok, valamint környezetbarát földgázhajtás a választékban

Jellegzetes ŠKODA: az érzelmekben gazdag formavilág innovatív infotainment- és vezetői segédrendszerekkel, illetve új „Simply Clever” megoldásokkal párosul 

Még több hely az utasok és a csomagok számára, a kupékat idéző, elegáns vonalvezetés, valamint innovatív infotainment- és vezetői segédrendszerek – így nyit új fejezetet sikertörténetében a cseh márka „bestsellere”. Hajtásrendszereinek kínálata változatosabb, mint valaha, s első ízben kapható a ŠKODA OCTAVIA akár hálózatról tölthető hibridhajtással (Plug-in Hybrid) és mild-hibrid technikával is, miközben a gazdaságos benzin- és dízelmotorjai mellett immár környezetbarát földgázhajtás is rendelkezésre áll.

Új dimenzióba lép az OCTAVIA negyedik generációjával a ŠKODA, ami már a márka „bestsellerének” hajtásrendszer-palettájára tekintve is egyértelmű: a kínálat szélesebb, mint bármikor e modellsorozat hatvanéves története során, s a motorok teljesítményspektruma 81 kW (110 LE) és 150 kW (204 LE) között húzódik. OCTAVIA iV változatával a márka szívének számító modellcsalád immár az elektromos mobilitás korszakába lép. Az OCTAVIA új nemzedékében kínál első ízben a ŠKODA mild-hibrid technikát, amellyel új benzinmotorjai még üzemanyagtakarékosabbá váltak. Az új EVO-generáció dízel erőforrásai az új Twindosing-eljárásnak köszönhetően – amely célzottan, a két egymás mögött elrendezett SCR-katalizátor elé fecskendezi az AdBlue® adalékanyagot – akár 80 százalékkal kevesebb nitrogén-oxidot bocsáthatnak ki. A földgázüzemű OCTAVIA G-TEC 17,7 kilogramm földgázzal (CNG) akár 523 kilométer hatótávot is lehetővé tesz környezetkímélő CNG-üzemmódjában.

Új, dinamikus arányok és tovább bővült térkínálat

Az új ŠKODA OCTAVIA hosszúsága 19 milliméterrel 4689 milliméterre, míg szélessége 15 milliméterrel 1829 milliméterre bővült, s a 2686 milliméteres tengelytávval még az előző generációnál is bőségesebb térkínálat jellemzi – az új OCTAVIA Limousine ezzel kategóriája legtágasabb tagja. Csomagtartójának térfogata 10 literrel 600 literre nőtt. Megváltozott méretei az OCTAVIA új arányaiban is jól érzékelhetők, amelyek a ŠKODA új formai nyelvezetével közösen elődjéhez képest még dinamikusabb és érzelemdúsabb fellépést kölcsönöznek az új OCTAVIA Limousine számára.

Számos új vezetői segédrendszer premierje

Az új OCTAVIA modellekhez új vezetői segédrendszerek egész sora áll rendelkezésre, közülük több is először szerepel a cseh márka autóiban. Az új kikerülés-asszisztens (Collision Avoidance Assist) gyalogos- és kerékpárosgázolás, illetve más járművekkel ütközés veszélye esetén a kormányzási nyomaték aktív növelésével segíti a szabályozott kikerülési manővert, így járulva hozzá a baleset megelőzéséhez. Az útkereszteződésekben az ugyancsak új bekanyarodás-asszisztens (Turn Assist) észlelheti balra forduláskor idejében a szemből érkező forgalmat, s figyelmeztetheti a vezetőt vagy akár automatikusan le is fékezheti az autót. A kiszállás-figyelmeztetés (Exit Warning) ajtaja kinyitásakor jelzi a vezetőnek, ha hátulról jármű vagy kerékpáros közelít, a helyi veszélyhelyzet-figyelmeztetés (Local Traffic Warning) pedig automatikusan hívja fel a figyelmet a jármű közvetlen közelében fellépő forgalmi zavarokra, például a közlekedési torlódásban álló járműsor végére.

A legkorszerűbb connectivity-megoldások

A modulrendszerű infotainment-koncepció legújabb generációja négy rendelkezésre álló berendezésének, valamint az integrált eSIM-kártya révén biztosított állandó internet-kapcsolatnak köszönhetően az OCTAVIA a legkorszerűbb connectivity-megoldásokat kínálhatja. A 8,25 és 10 col közötti képátlójú központi érintőképernyők részben mozdulat- vagy a ŠKODA Laura digitális asszisztense közreműködésével hangvezérléssel is kezelhetők. A Columbus csúcs-infotainment rendszer első ízben tudja a navigációs térképeket a továbbfejlesztett, még inkább felhasználóbarát és 10,25 col átlójú Virtual Cockpit kijelzőfelületétől eltérő zoom-felbontásban is megjeleníteni. Az eSIM-kártya LTE-kapcsolatán keresztül a ŠKODA Connect legújabb mobil online-szolgáltatásai is elérhetővé válnak. Ezek közé tartoznak például az Európai Unió országaiban már kötelező vészhívás (eCall), a különböző online-támogatású infotainment-alkalmazások, valamint a jármű széleskörű távelérése. Az okostelefon induktív töltésére is alkalmas Phone Box mellett akár öt USB-C-aljzat is rendelkezésre állhat a fedélzeten, az egyik például extrafelszerelésként, a belső visszapillantó tükör feletti tetőkonzolban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr5115646396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása