A dm a hazai drogériapiacon elsőként megkezdte a csomagolásmentes értékesítést
2020. december 08. írta: persica

A dm a hazai drogériapiacon elsőként megkezdte a csomagolásmentes értékesítést

A vásárlói igényeit folyamatosan szem előtt tartó drogéria idén decemberben a 311. számú, Budaörs Malomkő utca 7. szám alatt található üzletében utántöltő állomást helyezett üzembe, evvel újabb szolgáltatással bővítette kínálatát a fenntarthatóság iránt elhivatott vállalat. A magyar piacon elsőként fejlesztett csomagolásmentes automatát egy magyar márka, a Sansin tervezte meg és készítette el. A gépből kapható Sansin mosógél, öblítő és mosogatószer is kivétel nélkül környezettudatos, vegán, öko, és bio termék.

A fenntarthatósági törekvések hazánkban is egyre inkább előtérbe kerülnek. Egyre többen éreznek késztetést arra, hogy változtassanak szokásaikon, és megvizsgálják, hogyan tudják csökkenteni ökológiai lábnyomukat. Ennek egyik módja, ha kevesebb hulladékot termelünk. A változások elősegítésében, az alternatív megoldások felkínálásában az üzleti szférának is fontos szerepe van. A vásárlók folyamatos visszajelzésekkel segítik a vállalatokat, és hangot adnak elvárásaiknak. Ilyen igényként merült fel a vásárlók részéről az is, hogy a drogérialáncok vezessenek be csomagolásmentes értékesítést.

„Mivel a dm-nél a vásárló áll a középpontban, visszajelzéseiket mindig szem előtt tartva folyamatosan azon dolgozunk, hogy a változó elvárásoknak, és igényeknek megfeleljünk. A fenntarthatóság iránti elköteleződésünk szerencsésen egybeesik a vásárlók igényeivel”- mesélt a bevezetés részleteiről Kanyó Roland, a dm marketing és PR menedzsere. A nemzetközi tapasztalatokat követően, és a vásárlók érdeklődésére reagálva Magyarországon is minden szakmai terület bevonásával csoport alakult a bevezetés lehetőségeinek a vizsgálatára. A munkacsoport elsősorban a csomagolásmentes termékek árusításának törvényi és hatósági előírásait és lehetőségeit térképezte fel, hazánkban ezek sok esetben eltérőek a szomszédos országok gyakorlatától. A folyamat eredményeként 2020 decemberében a magyar drogériapiacon elsőként a dm állít üzembe utántöltő állomást, és kezdi meg a csomagolásmentes termékek árusítását, ami egy újabb fontos mérföldkő a fenntarthatóság terén. A magyar piacon elsőként fejlesztett csomagolásmentes automatát a Sansin tervezte meg és készítette el.

„Az állomás bevezetésénél fontos szempont volt a biztonság. Ezért a törvényi előírásoknak megfelelően egy olyan zárt rendszerű gép került be a dm üzletbe, aminek használata során a vásárló már csak zárt csomagolásban találkozhat a termékkel. A gép hazai fejlesztés, a Sansin pedig, amit csapolni lehet belőle, magyar márka, így már maga a beszerzés és a karbantartás is kisebb ökológiai lábnyommal jár” – tájékoztat Petkovits Gábor, a Sansin Globe Zrt. vezérigazgatója. Kiemeli: a számítógép által vezérelt rendszer tökéletes nyomon követést és minőségbiztosítást tesz lehetővé. A gép naplózza a vásárlásokat, ez lehetővé teszi az esetleges vásárlói panaszok gyors kivizsgálását.

Az érdeklődők 5 féle Sansin terméket – egy mosogatószert, két féle mosógélt, és két féle öblítőt – tudnak vásárolni.

Sansin az első magyar vegán mosószer. A magyar tulajdonú vállalatnak jelenleg 13 féle terméke érhető el a dm hálózatában. A termékek organikus, kizárólag környezetbarát alapanyagokból készülnek, állatkísérlet-mentesen. A termékek magas minőségű mosó- és tisztítóhatással rendelkeznek, és 100%-ban újrahasznosított műanyag flakonokban kaphatók. Megfizethető áron érhetők el, hiszen az egészséges életmód jogos igényünk, ami nem lehet luxus. A termék ráadásul megjelenésében is vonzó küllemű, olyan design-nal, amelyet szívesen kiteszünk az otthonunkban.

 „A bevezetés során elsődleges szempont volt, hogy nem csak egy trendet szeretnénk meglovagolni az utántöltő állomás bevezetésével, hanem valóban fenntartható megoldást akarunk kínálni a vásárlóknak, aminek része a kihasználtság is. Nem fenntartható egy olyan megoldás, aminek a kihasználtsága alacsony. Ezért most teszt jelleggel vezetjük be a csomagolásmentes értékesítést, egyelőre egy üzletünkben. A vásárlói visszajelzések és a tényleges kihasználtság függvényében tervezzük meg a bővítés további lehetőségeit és ütemét”- mesélt a jövőbeli tervekről Kanyó Roland.

A dm-drogerie markt-ról röviden

A dm-drogerie markt Magyarországon jelentős szereplő a drogéria kiskereskedelem piacán, polcain több mint 13.000 terméket kínál a szépségápolás és az egészségmegőrzés témakörében.  Folyamatosan szem előtt tartva vásárlói változó igényeit, széles kínálatot tart fenn bio-élelmiszerekből és natúr kozmetikumokból.

A vállalatot Götz Werner, elismert drogista és Günter Lehmann üzletember alapította Németországban. Az első dm üzlet 1973-ban nyitotta meg kapuit Karlsruhe városában. A kezdeti sikerek után 1976-ban Günter Bauer osztrák üzletember bevonásával Ausztriában, Linz városában is megnyílt az első dm, ezzel nemzetközivé téve a láncolatot.  A cég tulajdonosai a 90-es években elérkezettnek látták az időt, hogy további országokat is "meghódítsanak", amelynek kapcsán 1993-ban vette kezdetét a dm történet Magyarországon is. A dm jelenleg 263 üzletével teljes országos lefedettséget biztosít a drogéria kiskereskedelem piacán.  

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr5016323070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása