Az Eucerin® 6 megható élettörténete a gyötrő bőrproblémákról és megoldásukról
2021. március 25. írta: persica

Az Eucerin® 6 megható élettörténete a gyötrő bőrproblémákról és megoldásukról

Az olyan problémák, mint az akne, az atópiás dermatitisz vagy a hiperpigmentáció nem csak a bőrt viselhetik meg: gyakran befolyásolják a személyek önbecsülését, lelkiállapotát, és ebből kifolyólag az életminőségüket is.

Az Eucerin® hatékony, rendkívül gyengéd és klinikailag bizonyított bőrápoló innovációinak köszönhetően az érintettek jobban érezhetik magukat a bőrükben, és újból teljes életet élhetnek. “Hiszünk az innovatív bőrápolás életmegváltoztató erejében. Ez a fő célunk, melyet folyamatosan megerősítenek azok a történetek, amelyek eljutnak hozzánk a világ minden tájáról. Ezért döntöttünk úgy, hogy megosztunk hat megható történetet, mely számunkra is inspiráló” – jelentette ki Cornelius Becker, az Eucerin® globális vezetője. 

A történeteket az Eucerin® márka a skinterview (skin+interview, azaz bőr+interjú) révén osztja meg. Ezek betekintést nyújtanak az emberek valós életébe, bőrproblémáikba, és bemutatják, hogy a különböző dermokozmetikai ápolók hogyan változtatták meg az életüket. Tony aktinikus keratózissal – a leggyakoribb bőrrákhoz vezető betegséggel; Ruth hiperpigmentációval; Angelika és gyermeke atópiás dermatitisszel; Eungyu aknéval; Karina a triatlonok miatt kialakult kidörzsölt bőrrel és hólyagokkal; míg Sarah az öregedő bőrével küszködött.

Karina, 41 éves – végre fájdalom nélkül teljesíti a triatlont

Karina rajong a triatlonért. Amikor először vett részt rajta, sajnos rengeteg fájdalom gyötörte: a hólyagok és a kidörzsölt bőre pokollá tették az útját a célig. Az Eucerin® Aquaphor segítségével megtalálta a módját, hogyan védheti meg bőrét, hogy se hólyagok, se sebek ne alakuljanak ki rajta. A megfelelő bőrápoló felfedezése számára a szabadsága visszanyerését, szenvedélyének folytatását jelentette. Most már semmi sem állíthatja meg őt!

Sarah, 53 éves – nem érzi többé a botox használatának nyomását

Miután Sarah észlelte az öregedéssel járó változásokat a bőrén, mindent meg akart tenni annak érdekében, hogy megállítsa a folyamatot. Addig kezelte botox által a ráncait, míg végül már magára sem ismert a tükörben. Tudta, hogy ez nem mehet így tovább, ezért alternatívákat keresett. Azóta botox helyett Eucerin® termékeket használ: végre újból ragyogóan érzi magát, és nem szégyelli a bőrét.

Tony, 45 éves – ismét kint játszhat a szabadban a fiával

Napjainkban az aktinikus keratózis a leggyakoribb bőrrákhoz vezető betegség. Amikor Tony szembesült a diagnózissal, sokkot kapott, és aggódott, hogy ez milyen hatással lesz majd a kisfiával való kapcsolatára. Apaként tudta, hogy mindent meg kell tennie azért, hogy megvédje napkárosult bőrét, és megakadályozza az aktinikus keratózis újbóli kialakulását. A nap elől való teljes elrejtőzés viszont nem volt számára opció. Az Eucerin® tudásába vetett bizalmának és a termékek hatékony napvédelmének köszönhetően ismét biztonságban érzi magát, és végre újra a szabad ég alatt játszhat a fiával.

Ruth, 20 éves – imádja, hogy az arcán lévő feltűnő foltok helyett az emberek előbb a mosolyát veszik észre

Ruth, aki hiperpigmentációtól szenved, mindig úgy érezte, hogy az emberek, amikor ránéznek, csak az arcán lévő sötétebb foltokat látják meg rajta, semmi mást. Folyamatosan aggasztotta, hogy nem tudta pontosan, mit gondolnak ilyenkor mások – ez pedig sajnos az önbizalmára is kihatott. Azóta olyan Eucerin® termékeket használ, amelyek a bőre állapotához igazodnak, így mára elég magabiztos ahhoz, hogy elkápráztassa az embereket a szép mosolyával, tudva, hogy ezt veszik észre rajta először, amikor meglátják őt.

Angelika, 29 éves – újra önfeledten boldog édesanya lehet

Angelika már gyerekkorában is szenvedett atópiás dermatitisze miatt, ez viszont terhessége alatt súlyos viszketéssel tért vissza. Amikor fián, Jonathanon hat hónapos korban jelentkeztek az első tünetek, Angelika összetört szívvel nézte, ahogyan sír és karmolja magát éjszakánként a gyermeke. Szerencsére az Eucerin® AtopiControl készítmények segítségével enyhíteni tudja kisfia tüneteit. A viszketések nélkül és a nyugodt éjszakákkal nemcsak a gyermek bőre javult, hanem az egész család életminősége is.

Eungyu, 27 éves - önbizalmat szerzett

Eungyu az akne miatt nehéznek élte meg tinédzser éveit. A családja és az osztálytársai erre vonatkozó megjegyzései zárkózottá tették őt. Rendszeresen otthon maradt, és nem találkozott a barátaival, hogy ne kelljen mutatkoznia a pattanásos és duzzadt bőrével. Most már tudja, hogyan kezelheti az aknét, ezáltal végre kitűnően érzi magát a saját bőrében, ráadásul elkezdett színészkedni is.

Az Eucerin® termékeket keresd a partnerpatikákban!

Az Eucerin® márkáról:

Az Eucerin® története 1900-ban kezdődött egy úttörőnek számító innovációval. Isaac Lifschütz kémikus gyógyászati forradalmat indított el. A kutató kifejlesztett egy rendkívül finom alapkenőcsöt, amit „eucerin” – a csodálatos kenőcs – néven vívőanyagként használt stabil emulziókhoz.

1900: Dr. Lifschütz szabadalom kérelme az eucerin tartalmú kenőcs alaphoz. 1903-tól az eucerin emulzifikáló hatóanyagként jelent meg a piacon. 1911-ben Dr. Troplowitz megszerezte a szabadalmi jogot a Beiersdorf számára és bevezette a piacra az első terméket, amely tartalmazta a hatóanyagot, az Eucerin® port. Ezt követte az első Eucerin® márkanevű kenőcs, már a Paul Beiersdorf & Co. cég termékeként. A következő termék az Eucerin® szappan volt 1930-ban.

A következő mérföldkövet 1950-ben az Eucerin® pH5 krém megszületése jelentette. Kategóriájában ez volt az első olyan termék, amely az egészséges bőr megóvása érdekében annak saját természetes védő savköpenyének fenntartására helyezte a hangsúlyt. Ez a szempont ma is kulcsfontosságú szerepet játszik az orvosi bőrápolásban és a nemzetközi kutatói körökben.

Az 1970-es években az Eucerin® sokoldalú elismerést szerzett az Eucerin® pH5 Intenzív Testápoló és az Eucerin® pH5 Intenzív Testápoló F termékeinek köszönhetően. A 90-es évek második felétől az Eucerin® a gyors termékinnovációra fókuszált. 1994-ben a pH5 Olajtusfürdő kifejlesztésével az Eucerin® egy új termékkategóriát vezetett be. Ez volt az első olajtusfürdő, amely megvédi a bőrt a fürdés során a kiszáradástól. 1996 az első Eucerin® arcápolási termékek piaci bevezetése, mellyel a márka teret hódított a bőrápolás legfontosabb területén, az arcápolás terén. Egyik innovációját a másik után fejlesztette ki: a problémás bőrre alkalmas tisztító és ápoló termékektől (Eucerin® Száraz Bőrre, Problémás Bőrre és Bőrpír elleni termékcsaládok) a nagy hatásfokú Anti-Age Bőrfiatalító termékekig, melyeket a legmagasabb bőrgyógyászati követelményeknek eleget téve fejlesztettek ki (az első, klinikai vizsgálatokkal igazolt Q10 Active ránctalanító krémtől a kozmetikai bőrgyógyászat által inspirált új generációs Hyaluron-Filler ránctalanító kezelésig).

Napjainkban az Eucerin® a bőrgyógyászok által közkedvelt bőrápolási márka, amit a különböző bőrproblémák igényeinek megfelelően fejlesztettek ki. A bőrgyógyászokkal közösen végzett munkának és a technikai szaktudásnak köszönhetően az Eucerin® megbízható és nagy hatásfokú termék innovációkat garantál, melyek a magas bőrgyógyászati követelményeknek is megfelelnek. A gondosan válogatott aktív összetevőknek és az előírt klinikai vizsgálatoknak köszönhetően az Eucerin® kitűnő termékminőséget garantál.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr4216479584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása