Június 14-e a Véradók Világnapja
2021. június 11. írta: persica

Június 14-e a Véradók Világnapja

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére 2004 óta június 14-e a Véradók Világnapja. Ez a nap azokról a véradókról és vérplazma adókról szól, akik önzetlen adományukkal, vérükkel és vérplazmájukkal életet és reményt adnak beteg embertársaiknak.

A plazmaadás és a véradás több szempontból is különbözik egymástól, mégis közös bennük, hogy létfontosságúak, mert segítenek súlyosan beteg vagy sérült embereken. Sem vért, sem vérplazmát nem lehet mesterséges úton előállítani.

„A véradáskor levett vér összetevőire legtöbbször kórházakban, a nagy vérveszteséggel járó balesetek sérültjeinek ellátásakor, műtétek során van szükség. Vérplazmából pedig életmentő, mással nem helyettesíthető gyógyszerek készülnek hemofíliás betegek, veleszületett immunhiánnyal élők, csontvelő- és szervátültetettek, súlyos égési sérültek, máj- és vesebetegek, és hepatitisz B-ben szenvedők számára. Ezért létfontosságú a vér és vérkészítmények folyamatos biztosítása” - hívja fel a figyelmet az önkéntes donorok szerepének fontosságára Dr. Nyerges Judit, a Takeda (Vascular Plazma és Sanaplasma) plazma központok ügyvezetője.

Adnék vért is és vérplazmát is – Mit kell tudnom?

A véradás és plazmaadás esetében is csak egészséges ember lehet donor, védve ezzel a donor és a vért vagy plazmát kapó beteg egészségét. Mind véradásra mind plazmaadásra az jelentkezhet, aki már elmúlt 18 éves, de még nincs 60 esztendős és testsúlya eléri az 50 kg-ot.  

A véradás és a plazmaadás előtt is átfogó orvosi vizsgálaton és vérvételen kell részt venni a donorjelöltnek, és a donáció csak megfelelő eredmények birtokában engedélyezett. Azok, akik rendszeresen adnak vért vagy plazmát rendszeres orvosi és labor kontroll alatt állnak.

A véradásnál a teljes vér minden komponensét leveszik a donortól. Két véradás között legalább 56 napnak el kell telnie, ugyanis ennyi időre van szüksége a szervezetnek, hogy regenerálódjon. A nők évente, azaz 365 napon belül maximum 4, a férfiak maximum 5 alkalommal adhatnak vért. Egy véradás során 450 ml (±10%) vért vesznek le, ezt a mennyiséget a szervezet tudja pótolni.

A vérplazmaadás a véradáshoz nagyon hasonló folyamat, hiszen az emberi vér több mint felét a vérplazma teszi ki, ami egy sárgás színű folyadék.  A vérplazma 90%-át víz, 2%-át zsírok és ásványi anyagok, hormonok, 8 %-át fehérjék alkotják. Ebben az esetben is vért vesznek a vénából, amelyet egy korszerű, biztonságos készülék szétválaszt vérplazmára és vörösvértestekre. Plazmaadáskor csak a vérplazmát távolítják el, a vörös és a fehér vérsejteket és a vérlemezkéket egy zárt rendszeren keresztül visszaáramoltatják a donor szervezetébe. Ez a folyamat plazmaferezis néven ismert. Egy alkalommal 650-850 milliliter plazmát vesznek le, a konkrét mennyiséget a testsúly határozza meg.

Az egyik különbség a véradás és plazmaadás között, hogy vérplazmát sokkal gyakrabban lehet adni, mint vért, 72 óránként, tehát 365 napon belül akár 45-ször is. Ennek oka, hogy itt a vörösvértesteket visszajuttatják a szervezetbe, azoknak nem kell újratermelődni.

További különbség a plazmaadás időtartama: a plazmaadás a plazmaferezis miatt időigényesebb. Egy véradás általában 10-20 percet, a plazmaadás kb. 45 percet vesz igénybe nyugodt, pihentető környezetben.  

Nem kell azonban választani a véradás vagy a vérplazmaadás között: Magyarországon rendelet írja elő, hogy minden vérplazma adónak évente legalább egy alkalommal vért is kell adnia.

Mind véradás mind plazma donáció előtt nagyon fontos a megfelelő hidratálás, a donációt megelőző napon két liter folyadék elfogyasztása javallott, és a szokásos mennyiségű, de zsírszegény étkezés, illetve kerülni kell a dohányzást és az alkoholfogyasztást.

Mind a levett vért és a leadott plazmát rendkívül szigorú előírások és folyamatok mentén vizsgálják be, hogy kiküszöböljék a különböző fertőző vírusok, baktériumok jelenlétét. Folyamatosan ellenőrzik ugyanakkor a donorok fehérje- és ellenanyagszintjét. Így nem fordulhat elő, hogy a donor szervezete károsodik, ugyanis határérték alatti fehérje- és ellenanyagszint esetén a donáció nem engedélyezett, csak akkor, ha az értékek megfelelőek.

A Vascular Plazma és a Sanaplasma

A Vascular Plazma és a Sanaplasma jelenleg 10 plazmaközpontot működtet Magyarországon. 2016-os megalapításuk óta fontos hazai szereplőkké váltak az életmentő vérplazma-terápiákban alkalmazott, kiváló minőségű plazma gyűjtésében. A Vascular Plazma és a Sanaplasma a BioLife márkához tartozik, amely iparági vezető szerepet tölt be kiváló minőségű plazma gyűjtésében, amelyet életmentő vérplazma-terápiákban használnak fel.

www.teddmegmost.hu

A BioLife több mint 170 korszerű plazma-gyűjtő központtal rendelkezik az Egyesült Államokban és Európában, amelyek magas színvonalú szolgáltatást és a legmagasabb szintű biztonságot nyújtják a donorok, valamint az életmentő plazma-terápiában részesülő betegek számára.  A BioLife a Japánban bejegyzett székhelyű Takeda vállalat része, amely egy globális, értékalapú, K + F-fókuszú, gyógyszeripari szereplő, amely más, speciális gyógyszerek mellett plazma eredetű terápiákat gyárt és szállít. A Takeda, több mint 75 év tapasztalattal rendelkezik az emberi vérplazma alapú terápiák területén. A vállalatcsoport jelenleg 22 plazma alapú készítményt jegyez, melyeket elsősorban a vérzékenység, továbbá az immunhiányos állapotok kezelése során alkalmaznak.

www.biolifeplasma.com   www.takeda.com

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr3116589494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása