Az Auchan lett az Év Befogadó Munkáltatója
2022. január 28. írta: persica

Az Auchan lett az Év Befogadó Munkáltatója

Érték Vagy! díjat kapott az Auchan Magyarország az Év Befogadó Munkáltatója kategóriában. A vállalat több mint tíz éve foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkatársakat, és igyekszik mindent megtenni azért, hogy munkahelyi és ezen keresztül társadalmi integrációjukat elősegítse. Az áruházlánc több száz MMK-s kolléga számára nyújt stabil és kiszámítható munkahelyet, akik megbecsült és értékes tagjai az Auchan csapatának.

Az Auchannál vallják, hogy a sokféleség gazdagít: sokszínű a kínálatuk, a vásárlókörük és a csapatuk is. Humánpolitikájuk egyik alappillére a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása, ami több mint tíz évre nyúlik vissza. Jelenleg is többszáz MMK-s munkatársuk van, akiket elsősorban pénztárosként, az e-kereskedelem területén és adminisztratív munkakörökben foglalkoztatnak.

Azért, hogy a vállalat biztosítani tudja számukra a feltételeket az értékteremtő munkához, az Auchan 2010-ben elindította az MMK-s munkatársak foglalkoztatását segítő programját. Rájuk szabott pozíciókat hoztak létre és nagy hangsúlyt fektetnek a munkahelyi integrációjukra. Ezen kívül érzékenyítő és edukációs tréningeket, rendezvényeket, valamint minikampányokat is tartanak. Aktivitásaikba szakmai partnereket is bevonnak, rendszeres az együttműködés a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, legutóbb pedig a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület csapata tartott egy interaktív előadást a segítőkutyák típusairól és áruházi tartózkodásuk szabályairól a látássérült kollégák és vásárlók támogatásáért.

„A társadalmi felelősségvállalás, a szolidaritás és az összefogás kiemelt helyen szerepelnek az Auchan alapelvei között. Évek óta több száz megváltozott munkaképességű kollégát foglalkoztatunk, mert valljuk, hogy mindenkinek lehetőséget kell biztosítani az értékteremtő munkára. Büszkék vagyunk arra, hogy ennek a sikeres kezdeményezésnek köszönhetően gazdagabbá vált a vállalati kultúránk, és óriási öröm számunkra, hogy munkásságunk újabb elismerést kapott azzal, hogy elnyertük az Érték Vagy! díjat az Év Befogadó Munkáltatója kategóriában” – mondta Varga-Futó Ildikó, az Auchan kommunikációs és CSR igazgatója.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr3816874490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása