IKEA Élet otthon
2022. február 03. írta: persica

IKEA Élet otthon

A magyarok 2/3-ának változtatnia kellett az otthonán, hogy jobban érezze magát a világjárvány idején

Az új IKEA Élet otthon felmérésből kiderül, hogy az otthon létfontosságú szerepet játszott az emberek mentális jóllétének biztosításához szükséges igények kielégítésében az elmúlt 12 hónapban Magyarországon.

A felmérés[1] azt is feltárta, hogy a tavalyi év főként közeli kapcsolataink ápolásáról szólt, és arról, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az életünkben. A járvány azonban az eddigi otthoni életvitelünket is kihívások elé állította: otthonunkból többek között fitneszközpont, iroda, iskola, a pihenés színhelye vagy akár étterem lett. Az emberek igyekeztek az otthonukat az új helyzetekhez igazítani, hogy jobban érezzék magukat benne. A magyarok 2/3-a számolt be arról, hogy változtatott az életterén aszerint, hogy milyen tevékenységeket kellett vagy akart ott végezni. Hogyan éltük meg az elmúlt időszakot, és mi határozza meg most az ideális otthon képét számunkra?

Az IKEA évek óta elkészíti az Élet otthon felmérést, ezúttal több mint 30 országban összesen 34 387 válaszadó bevonásával, a témában jártas szakértők részvételével, online megkérdezéses módon, részletes másodelemzéseket követően készült el a riport. Magyarországon több mint 1000 fő adott választ a kérdésekre, a kutatás reprezentatív a magyar lakosságra. „Az IKEA-nál szenvedélyesen rajongunk az otthoni életért, és hiszünk abban, hogy az otthon a legfontosabb hely a világon. A kutatás célja, hogy megismerjük az emberek otthoni tapasztalatait, és közelebb kerüljünk vásárlóinkhoz. A magyarországi eredmények birtokában képesek vagyunk jobban megismerni az emberek otthonukkal kapcsolatos, folyamatosan változó igényeit, és különféle ötletekkel, ajánlatokkal tudunk segíteni nekik. Egy olyan otthon, amit szeretünk, támogathatja a mentális egészségünket, ezért reméljük, hogy praktikus, elérhető és megfizethető termékeink segítségével vásárlóink újra közel kerülnek az otthonukhoz, és sok helyzetre megoldást találnak” – mondta el Benkő Barbara, az Örs vezér téri IKEA áruház kommunikációs és lakberendezési vezetője.

Kapcsolatok és időtöltés közel az otthonhoz

A kutatás szerint a pandémia hatására az emberek 53%-a érzi úgy, hogy javult a kapcsolata a közvetlen családtagjaival, 40%-nak pedig a barátaival. A magyarok közel harmada (29%) fordul szüleihez akkor, amikor mentális problémákkal találja szemben magát.

Érdekesség talán, hogy bár 73% több időt töltött otthonához közeli helyeken az elmúlt egy évben a korábbi időszakhoz képest, azonban kevesen tették mindezt ismerkedés céljából. Akik a környéken történő időtöltésből szociális kapcsolatokat is építettek, azok a gyermekes családok (18 évesnél fiatalabb gyermekekkel) voltak, ahol a gyerekek és a szülők is új ismeretségekre tettek szert.

Ha otthonról van szó, fontosak az olyan érzelmi szükségletek, mint a kényelem, a magánélet, a biztonság, az összetartozás és a tulajdonjog. Kiemelt fontosságú a biztonság és a magánélethez való jog az otthonokban.

Multifunkcionális otthon, otthoni jóllét

A válaszadók 13%-a jelentősen, 65%-a valamilyen mértékben megváltoztatta otthonát annak érdekében, hogy el tudja végezni azokat a tevékenységeket, amelyekre a pandémia időszaka alatt csak itt volt lehetősége. „Az új élethelyzet kihívás elé állította az emberek többségét, hiszen sok olyan tevékenységnek kellett az otthonokban történnie, amelyek eddig más helyszínen zajlottak. Iskolai és irodai feladatok, otthoni edzés, az éttermi vagy moziélmények pótlása, illetve azok a hobbik, amelyek korábban nem itt történtek, hosszabb vagy rövidebb időre mind az otthonokba szorultak. Fontos, hogy szakértelmünkkel mindenkinek tudjunk segíteni abban, hogy életterét többfunkcióssá, könnyen változtathatóvá alakíthassa” – említette Benkő Barbara.

A funkciókat tekintve a magyar otthonok leggyakrabban pihentető tevékenységekhez, illetve háztartási feladatokhoz adnak teret, amelyek közül legtöbbször az alvást, az olvasást, a zenehallgatást vagy a TV nézést, valamint a főzést, az étkezést és a takarítást említik a válaszadók. Mindemellett a kutatási eredményekből az is látszik, hogy a tárolás és a rendszerezés komoly kihívást jelentett az elmúlt időszakban.

A válaszadók 1/3-a fontosnak tartja hobbiját a mentális jóllét fenntartásához, de nehezen talált ehhez otthonában megfelelő helyet. A 18 év alatti gyermekekkel élők több mint fele szerint az otthoni jólléthez hozzájárul a gyermekekkel eltöltött minőségi idő, és szeretnék, ha nagyobb arányban lenne jelen a mindennapjaikban.

A különböző életkorban és élethelyzetben lévő emberek másképpen töltik szabadidejüket. A fiatal férfiak körében a számítógépes, konzolos játékok és a testedzés fontos feltétele a jóllétnek. A 18 év alatti gyermekes szülők harmada pedig több időt szeretne szentelni az otthoni wellness tevékenységekre.

Ideális otthon, jövőkép

Bár a válaszadók 2/5-e úgy érzi, hogy a pandémia negatív hatással volt a személyes pénzügyeire, ugyanennyien tekintenek optimistán a jövőbe – a fiataloknál ez az arány 58%.
39% szeretne a jelenleginél több időt szánni hobbijára és személyes tevékenységeire, ugyanakkor 30% érzi azt, hogy jelenlegi otthona nem felel meg ennek.

Az ideális otthon legfontosabb ismertetőjegye a kert, vagy erkély/terasz megléte, a második faktor az otthon fenntarthatósága. Nagyon fontos, hogy legyenek a közelben zöld területek, parkok, illetve több mint a válaszadók harmada jelöle meg az ideális otthon feltételeként a család és a barátok közelségét is.

„Fontos számunkra, hogy ismerjük vásárlóinkat, a szükségleteiket és a kihívásokat, amelyekkel szembesülnek, hiszen célunk, hogy szebb hétköznapokat teremtsünk az emberek többsége számára. Ehhez pedig tudnunk kell, milyen megoldásokra van szükségük, hogy áruházi bemutatótereink megoldásaival és ajánlatainkkal inspirálhassuk őket” – mondta el Nogell Márta, az IKEA Magyarország marketingvezetője.

Az Ingka Csoportról

Az IKEA 32 piacon folytatott kiskereskedelmi tevékenységével az Ingka Csoport a legnagyobb IKEA kiskereskedő, mely az IKEA kiskereskedelmi forgalmának 90%-át adja. Az Ingka Csoport több mint 170 000 munkatársat alkalmaz és a 2021-es pénzügyi év végén 37,4 milliárd euró IKEA kiskereskedelmi forgalomról számolt be. Stratégiai partner az IKEA üzletágának fejlesztésében és innovációjában, valamint a közös IKEA stratégiák meghatározásában. Az Ingka Csoport birtokolja és üzemelteti az IKEA értékesítési csatornákat az Inter IKEA Systems B.V.-vel kötött franchise-megállapodások értelmében. Három üzletága van: IKEA Kiskereskedelem, Ingka-beruházások és Ingka-központok. További információ: Ingka.com

Az IKEA franchise rendszeréről 

Az Inter IKEA Systems B.V. az IKEA Concept és Brand tulajdonosa és a világméretű IKEA franchise-adója, aki különböző IKEA vállalatokat is megbíz a termékpaletta fejlesztésével, a termékek beszállításával és a kommunikációs megoldások szállításával. Ma 12 különböző vállalatcsoportnak áll jogában birtokolni és működtetni az IKEA eladási csatornákat az Inter IKEA Systems B.V.-vel kötött franchise megállapodás keretében. Mindannyian osztoznak a közös küldetésben: szebb hétköznapokat teremteni az emberek többsége számára. Az IKEA alapítója Ingvar Kamprad, aki 1943-ban hozta létre cégét Älmhult-ben, Svédországban. 

[1] A felmérést a YouGov elemző intézet készítette. Módszertan és mintanagyság: CAWI interjúk, N=1011, 18 év feletti magyarok, 2021. július 8. és 14. között

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr8117136906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása