Méltósággal öregedni – különleges színházi pillanatok
2022. augusztus 31. írta: persica

Méltósággal öregedni – különleges színházi pillanatok

Az öregedés és vele együtt az elmúlás minden embert foglalkoztat. Bevalljuk, vagy nem, valamennyire mindannyian tartunk tőle, még ha esetleg a szempontok nem is mindig egyezőek. Pedig az öregedés egy izgalmas út, sok előnnyel is járhat, bölcsebbé, megfontoltabbá, tapasztaltabbá válunk. Nem is beszélve arról, hogy megöregedni annyit is jelent, hogy az a kor, amit megéltünk, már a miénk, azt már nem veheti el tőlünk senki.

Szeptember közepén egy különleges színházi vendégjáték érkezik Budapestre, a Katona József Színházba, ahol 6 alkalommal is találkozhatunk azzal, miként közvetíti nekünk a Chayka című előadás a színház nyelvén mindazt, amit az élet szépségéről, egyszeriségéről és az elmúlásról gondol. A felemelő előadást a chilei Belova-Iacobelli Társulat adja elő, akiket az elmúlt 2 évben több mint 30 nemzetközi díjat elnyert Vintage Beauty invitált meg Magyarországra. Az előadás francia és spanyol nyelven lesz látható a Katona József Színházban, a Kamrában. 

„Számomra az öregedés a megtanulása mindannak, ami változtatható és az elfogadása annak, ami nem” – mondja Szakonyi Eszter, a márka alapítója. –„Értelemszerűen én azt vallom, hogy a jól megválasztott, személyre szabott kozmetika eszközeivel nyerhetünk akár 10 évet is látványban,  de emellett mindenképpen érdemes mindent megtenni, ami belső nyugalmat adhat. Méltósággal kell tudni öregedni, tisztelettel lenni az iránt az út iránt, amit az ember bejárt, ennek része az is, hogy rendszeresen gondoskodjunk arról a testről és szellemről, amit a sors ránk bízott. Ha a belső értékrend stabil, továbbá a külső és belső igényesség nem huny ki, akkor a méltósággal létezésért minden megtettünk. A többi szerencse kérdése.” 

Szerencsésnek érezheti magát a színdarab főhősnője, Chayka is, aki színésznőként élete alkonyán még utoljára eljátszhatja Arkagyina szerepét Csehov Sirályában. Előadás közben azonban a valóság és a fikció egyre inkább összekavarodnak benne. Visszasodródik a múltba, ahol újra kapcsolatba kerül azzal a fiatal színésznővel, aki egykor volt, amikor egy másik szerepet játszott. Ninát. Nina a fiatal színésznő, aki valahogy mindig megtalálja a módját, hogy hogyan álljon talpra. Rajta keresztül egy másik Chayka bukkan fel, aki múlt és jelen, csalódás és remény között navigál, és aki mindennek ellenére megy tovább előre. 

A számos nemzetközi díjat elnyert rendkívüli előadást Szakonyi Eszter Belgiumban látta, és azonnal érezte, hogy szellemisége nagyon közel áll a Vintage Beautyhoz, hiszen nem az öregedést, hanem az élet szépségét helyezi a középpontba. Eszter saját elmondása szerint sem magától a szépség, a fiatalos külső elvesztésétől tart, hanem attól, hogy elmúlik a világ iránt érzett kíváncsisága. Természetesen négygyermekes anyukaként maga is mindent megtesz azért, hogy minél tovább formában maradjon, megőrizze életerejét, ha úgy tetszik, fiatalabbnak látszódjon. 

„Egészségmegőrzés, fizikai aktivitás, tiszta levegő, tiszta élelmiszer, tiszta kozmetikumok, időnkénti lecsendesedés, a lélek derűjének tudatos óvása, humanista lét. Ezek a tényezők kontrollálhatóak, rajtunk múlnak. Ezek adják azt a 70%-ot, amelyre hatásunk van. A további 30% genetika” – mondja Szakonyi Eszter, aki 2010-ben nyitotta első szalonját, s azóta pedig díjat tucatjait nyerte el: maga a Vintage Beauty Szépészeti Nőintézet is díjazott lett, illetve nagyon sok hazai és nemzetközi termékdíjat gyűjtöttek már be a bőrproblémákra kifejlesztett Naturix minősítésű natúr kozmetikumok.

Egy újabb fordulópont, egy közös ünnep lehetősége idén a színházi előadássorozat, melyre jegyek még korlátozott számban elérhetőek itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr4017920837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása