Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére
2022. október 26. írta: persica

Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére

2022. november 6. 19.30, Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Egykori művészeti vezetőjére, Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, olyan zeneszerzők műveivel, akiknek kifejezésmódja közel állt a nagy zongoraművész és karmester felfogásához. Liszt és Rachmaninov ilyenek – Liszttől olyan kompozíciót is hallunk, amelyet Kocsis hangszerelt zenekarra. Kocsis Zoltán támogatta a fiatal muzsikusokat, nem véletlen tehát, hogy Rajna Martin személyében az emlékkoncertet is feltörekvő ifjú tehetség vezényli. A szólista, Olga Kern korábban Kocsis vezényletével is fellépett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vendégeként.

Liszt Ave Mariája zongoradarab, amely Kocsis repertoárján is szerepelt, így formálódhatott meg az előadóban az átirat koncepciója. Rachmaninov szimfonikus költeményét, A holtak szigetét Arnold Böcklin képe inspirálta, melyet a zeneszerző előbb fekete-fehér reprodukcióban látott, s a színes változatot is megismerve csalódottan mondta: „ha az eredetit látom először, aligha írtam volna meg a magam művét. Jobban szeretem fekete-fehérben.” A holtak szigetében fontos szerepet játszik a gregorián Dies irae-dallam, s ugyanezen alapul a műsor következő száma, Liszt Haláltánca is, sőt a szünet utáni újabb zenekarkíséretes zongorakompozícióban, Rachmaninov Rapszódia egy Paganini-témára című művében is felhangzik az utolsó ítéletet idéző középkori dallam, melyet a romantikus zeneszerzők annyira szerettek. A műsort záró zenekari mű, a Mazeppa Liszt egyik legnépszerűbb szimfonikus költeménye, melyet a zeneszerző 1851-ben, Weimarban komponált Victor Hugo költeménye nyomán. Az irodalmi alkotás egy hős kozák vezérről szól, akit az ellenség egy megvadított lóhoz kötöz – ez magyarázza a szenvedélyes muzsika viharos karakterét.

Rajna Martin karrierje mind idehaza, mind külföldön kibontakozóban van, Olga Kern orosz származású, Amerikában élő zongoravirtuóz, a 2001-es Van Cliburn Nemzetközi Verseny győztese.  

Rajna Martin karmester

Liszt Ferenc–Kocsis Zoltán: Ave Maria
Szergej Rachmaninov: Holtak szigete, op. 29
Liszt Ferenc: Haláltánc

Szergej Rachmaninov: Rapszódia egy Paganini-témára, op. 43
Liszt Ferenc: Mazeppa

Olga Kern zongora

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Rajna Martin

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr1017963044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása