Tudnak a fúvós hangszerek énekelni? Hogyne tudnának! A világklasszis francia oboás, François Leleux is ezt bizonyítja, mikor saját átiratában szólaltatja meg hangszerén két halhatatlan Mozart-opera, A varázsfuvola és a Don Giovanni áriáit. És vajon tudnak-e a fúvósok vezényelni? Nem mindenki, ám az est szólistája ehhez is nagyszerűen ért, hiszen karmesteri minőségében sem először vendégszerepel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén. Ezúttal Mozart és Schumann egy-egy szimfóniáját hallhatjuk irányításával.

Mozart nyolcévesen, 1764-ben írta első szimfóniáját, az utolsót pedig 1788-ban, harminckét évesen, három évvel halála előtt. E műfajú műveinek száma a kategorizálás figyelembe vett szempontjaitól függően 41-től 68-ig terjed. A hangversenyen megszólaló 338-as Köchel-jegyzékszámú darab a legérettebbek egyike, már csak hat hasonló műfajú mű követi. Invenciógazdagsága és kidolgozásának igényessége ennek megfelelő. Az egyszerre meseszerű és misztikus Varázsfuvola és a csábítás démonát megjelenítő Don Giovanni szintén saját műfajuk legérettebb alkotásai közül való, kései művek. Robert Schumann harminchat évesen, 1846. október 19-én fejezte be II. szimfóniáját. A sok drámai elemet tartalmazó, diadalmas energiát sugárzó, gazdag hangzású négytételes opus fordulópontot hozott a zeneszerző alkotói módszerében: addig a zongora mellett komponált, ettől kezdve belső hallására támaszkodva, fejben írta meg műveit.

A francia François Leleux a világ egyik legsikeresebb oboásaként már tizenkilenc évesen a Párizsi Opera zenekarának szólamvezetője lett. Ünnepelt szólista, emellett tagja a csupa sztárt felvonultató Les Vents Français (Francia Fúvósok) fúvósötösnek – és nemzetközi hírű karmester.  

Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr szimfónia, K. 338
Wolfgang Amadeus Mozart – François Leleux: Áriák A varázsfuvola és a Don Giovanni című operákból (átdolgozás oboára és zenekarra)

Robert Schumann: II. (C-dúr) szimfónia, op. 61

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel és oboán közreműködik: François Leleux