Különleges kamionokat indít útnak a Waberer’s és a Volvo Trucks a mellrák elleni küzdelem jegyében
2024. október 02. írta: persica

Különleges kamionokat indít útnak a Waberer’s és a Volvo Trucks a mellrák elleni küzdelem jegyében

 

Rendhagyó akcióval csatlakozik a mellrák elleni küzdelemhez a Waberer’s Csoport és a Volvo Hungária Kft. A tőzsdén jegyzett vállalat két pinkre festett Volvo FH Aero kamionja októberben női sofőrökkel járja majd körbe az országot és Európát a partnerek megrendeléseit teljesítve. A belföldön közlekedő kamion azoknak az üzeneteit is tolmácsolja majd az emberek felé, akik felépültek az emlődaganatos betegségből.  

Az emlőrák világszerte az egyik leggyakoribb női daganatos megbetegedés, Magyarországon pedig a hivatalos statisztikák szerint romlik a helyzet. A KSH adataiból ugyanis kiderül, hogy a százezer főre jutó új női emlődaganatos megbetegedések száma 2023-ban 168 felett volt, ami 2001 óta a legmagasabb érték. Egy évvel korábban 166, 2021-ben 151 megbetegedést regisztráltak. Az emlőrák elleni harc kiemelten fontos társadalmi ügy, a betegség elleni küzdelem dedikált hónapja pedig az október, ezért a svéd tehergépjármű-gyártó, a Volvo Trucks hazai leányvállalata, a Volvo Hungária Kft. kezdeményezésére a komplex logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Waberer’s Csoport rendhagyó akcióval hívja fel a figyelmet erre a témára. 

Egyedi festésű kamion járja az országot

A Waberer’s Csoport két pink kamiont indít útnak női sofőrrel. Az egyik kamion októberben Európában közlekedik majd, míg a másik Magyarországon teljesít fuvarokat és az emlődaganatos betegségből felépülő emberek üzeneteit közvetíti, ezzel szélesebb körben bemutatva a mellrák elleni küzdelmet. 

„Ez a két különleges fényezésű kamionunk részt vesz a mindennapi munkánkban is, azaz a megbízóink termékeit szállítja az üzletekbe és partnereinkhez Európában és országszerte, igazi mozgó hirdetőtáblaként felhívva a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. A belföldön közlekedő kamionon található QR-kód beolvasásával egy október 9-étől élő dedikált weboldalon, a mozgasbantartjukaremenyt.hu oldalon lehet üzenetet küldeni a betegségben érintettek számára. A Waberer’s Csoport és a Volvo Hungária Kft. minden beérkezett üzenet után támogatás nyújt az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen egyesületnek is, amely több mint két évtizede szervez figyelemfelkeltő akciókat” - mondta Varga Dorottya, a Waberer’s Csoport Marketing- és PR-vezetője. A két vállalat nem csak az Egészség Hídját támogatja, hanem azok között, akik üzeneteket küldenek az oldalon keresztül, a Wáberer Medical Center jóvoltából szűrővizsgálat-csomagokat is kisorsolnak.  

„Büszkeséggel tölt el minket, hogy egy ilyen nemes ügy mellett a legnagyobb partnerünkkel karöltve állunk ki. A társadalmi felelősségvállalás mellett női kollégáink jóléte is kiemelt figyelmet élvez a Volvo Hungária Kft. számára, és ennek fényében a kampányt házon belül, a saját dolgozóinkra is kiterjesztettük, és október hónapban ingyenes szűrővizsgálatot biztosítunk számukra” – mondta Bálint Zsófia, a Volvo Hungária Kft. marketingvezetője. 

Az Egészség Hídja és a két vállalat a mostani akcióval is szeretné felhívni a figyelmet az emlőrákkal kapcsolatos legfontosabb információkra. Többek között azt is hangsúlyozzák, hogy 20 éves kortól havonta, a menstruációt végét követő 5-8. napon érdemes önvizsgálatot végezni, ám ez nem helyettesíti a szűrést. 40 éves kor alatt is lehet valaki beteg, ezért minden elváltozással el kell menni ultrahangos és/vagy mammográfiás vizsgálatra. 40 éves kor felett évente érdemes szűrővizsgálatra járni, 45-65 éves kor közöttieknek pedig 2 évente esedékes népegészségügyi szűrésre kell eljárni. 65 éves kor után nem szűnik meg az emlőrák rizikója, innentől is folytatni kell a folyamatos vizsgálatokat évente vagy kétévente. 

„Nagyon hálásak vagyunk minden olyan kezdeményezésért, ami segíti a munkánkat abban, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a szűrővizsgálatok fontosságára. Ezzel a pink kamionnal azt is reméljük, hogy a betegségben szenvedők számára támaszt tudunk adni olyan emberek által, akik jártak már ebben a cipőben” – mondta Tóth Krisztina, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen egyesületének alelnöke. 

Kiemelt szerepe van a társadalmi felelősségvállalásnak a két vállalat életében

A társadalmi felelősségvállalás a Waberer’s Csoport értékrendjének meghatározó eleme. A vállalat kötelességének tartja, hogy olyan közösségeket és kezdeményezéseket támogasson, amelyek hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló gyerekek és fiatalok oktatását, a környezetünk védelmét, valamint az egészségmegőrzést szolgálják. Utóbbihoz szorosan kapcsolódik a mostani akció, a mellrák elleni küzdelem hónapjában. Minden évben járja az országutakat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat speciális rákszűrő kamionja, rendszeres szűrési lehetőséget biztosítva az egészségügyi szolgáltatásokhoz nehezen hozzáférő lakosok részére. A nőgyógyászati szűrések elvégzésére átalakított kamion karbantartási és fenntartási költségeit, valamint a kitelepülésekre való felkészítését teljes egészében a Waberer’s fedezte, és a cégcsoport saját munkavállalói számára is ingyenes szűrővizsgálatokat biztosít vele. 

A társadalmi felelősségvállalás a Volvo Trucks számára is fundamentális érték, már a vállalat megalapítása óta. A svéd gyártó, és így leányvállalata, a Volvo Hungária Kft. hitvallása szerint a társadalmi felelősségvállalás teremti meg az alapját a bizalomnak és a hitelességnek, valamint igazi értéket nyújt a munkavállalók, az ügyfelek, a részvényesek és a teljes társadalom számára – ezzel hozzájárul a fenntartható fejlődéshez. Ezért az utóbbi években is számos olyan kezdeményezésben vett rész a Volvo Hungária Kft., amellyel különböző társadalmi ügyeket támogatott, így például alapítványi támogatások, adománygyűjtések, véradás. 

Waberer’s Csoport

A Waberer’s Csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata és Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatója. A Csoport a gépjárművekhez, fuvarozáshoz kapcsolódó biztosítások területén is meghatározó pozícióval rendelkezik a magyar piacon. A Waberer’s 2800 tehergépjárműből álló modern flottát üzemeltet, és közel 250 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel, ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál. A 75 éves tapasztalattal rendelkező vállalat részvényeit 2017 óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában, melyek a BUX és BUMIX indexekben is szerepelnek. A Waberer’s Csoport társadalmi felelősségvállalásának részeként támogat szakmai alapítványokat, egészségügyi, kulturális és sportszervezeteket, valamint elkötelezett ökológiai lábnyomának csökkentése mellett. A Csoport tagja a Waberer’s International Nyrt., a WSZL Kft., a Gránit Biztosító, a vasúti logisztikával foglalkozó PSP Csoport, a lengyel Link S.p. z o.o. és a szerb MD International is.

www.waberers.com

Volvo Hungária Kft.

A Volvo Hungária Kft. a Volvo Trucks magyarországi leányvállalata, és a Volvo tehergépjárművek kizárólagos hazai forgalmazója. A Volvo Trucks teljes szállítási megoldásokat kínál professzionális és üzleti szemléletű ügyfeleinek, közép- és nehézkategóriás tehergépjárművek teljes skáláját kínálva. A vállalat abban hisz, hogy a mindennapi cselekedetek határozzák meg, hogy milyen lesz a világ, amiben élni fogunk. Minden egyes tevékenységet úgy végeznek, hogy csökkentsék az éghajlatra gyakorolt hatást, hogy hatékonyan használják a világon előforduló erőforrásokat, és hogy felelősségteljes üzletmenetet folytassanak.

A Volvo Trucks a megalapítása óta, közel 100 éve elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás mellett. www.volvotrucks.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr2018696458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása