Újra rátaláltak nőiességükre és szépségükre a tünetmentes daganatos betegek
2019. június 12. írta: persica

Újra rátaláltak nőiességükre és szépségükre a tünetmentes daganatos betegek

Egy szakértőkből álló szépítő brigád három, daganatos betegséget leküzdő nő külsejét változtatta meg egy nap alatt: a hölgyek orvos-esztétikai kezeléseken vehettek részt, új frizurát és sminket kaptak, és egy magyar divattervező is megajándékozta őket egy-egy ruhával stílustanácsadás keretében. A kezdeményezés elsőre olyan jól sikerült, hogy biztosan lesz folytatás, a jövőben még több nő kap lehetőséget, hogy újra rátaláljon saját szépségére, nőiességére. 

A budapesti orvos-esztétikai központban három olyan hölgyet láttak vendégül a szakértők, akik megküzdöttek a rákkal, és jelenleg tünetmentesek. Köztük volt egy hamarosan az 50. születésnapját ünneplő nő, aki évekig végbél-daganattal küzdött, egy 69 éves nő, aki a mellrák miatt kapott kezelések következtében a haját, és a szemöldökét is elvesztette, és olyan résztvevő is, aki a betegsége óta szintén betegeken igyekszik segíteni. 

A szépségnapon orvos-esztétikai specialisták szépítették a hölgyeket, kipróbálhatták az arcszobrászatot hyaluronsavval, de a korrekciók mellett új frizurát, sminket és ruhát is kaptak ajándékba – amellett, hogy a teljes nap róluk, és nőiességük megéléséről szólt. 

„Az ötlet onnan jött, hogy nemrég járt nálam egy daganatos betegségen átesett páciens. Nagyon megtört volt, vékony, beesett arccal, és sokkal idősebbnek tűnt a koránál. Ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha mi is segíthetnénk hasonló betegségen átesett pácienseknek. Aztán felkerestem a többieket, a sminkest, a fodrászt és a stylistot, hogy lenne-e kedvük csatlakozni, mit szólnának ehhez a projekthez. Mindenki egyből igent mondott!” – mesélte dr. Parrák Zita, orvos-esztétikai specialista.
 
A Magyar Rákellenes Liga és az orvossztétika központ a jövőben is szeretne segíteni daganatos betegségen átesett hölgyeknek, terveik szerint évente megismétlik a jótékonysági eseményt.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr9014890734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása