Az El Asador de Pata Negra olyan korszerű vízkezelési technológiát honosított meg, ami Magyarországon még igen ritka a vendéglátóiparban.
2017. július 24. írta: persica

Az El Asador de Pata Negra olyan korszerű vízkezelési technológiát honosított meg, ami Magyarországon még igen ritka a vendéglátóiparban.

Kiváló minőségű ivóvíz előállítása, a környezettudatosság és karitatív célok miatt döntöttek a tulajdonosok a BWT technológiái mellett.

Az El Asador de Pata Negrat idén év elején nyitotta meg a Pata Negra csapata, az étteremben pedig olyan korszerű vízkezelő technológiákat honosítottak meg, amelyekre Magyarországon eddig nem volt példa. A hagyományos és modern spanyol konyhát ötvöző étteremben a konyhai folyamatokhoz és a főzéshez használt víz tisztított, de a vendégek is szűrt vízzel olthatják szomjukat. A magnéziummal dúsított vizet különleges, egyedi üvegben szolgálják fel, az értékesítéséből befolyt összeg egy részét pedig a tulajdonosok a Gyermekétkeztetési Alapítványnak adományozzák.

Az El Asador de Pata Negra tulajdonosai még a nyitás előtt elhatározták, hogy Magyarországon elsők között nagy hangsúlyt fektetnek a víz kezelésére és összetett vízkezelési technológiát alkalmaznak majd éttermükben. Döntésüket egy portugáliai étterem inspirálta, ahol már régóta tisztított vízzel dolgoznak, és elhatározták, hogy az ott látott korszerű vízkezelési megoldást itthon is alkalmazni fogják. A rendszer megtervezésére és kivitelezésére a BWT (Best Water Technology) szakembereit kérték fel.

„A nyugat-európai országokban egyre több vendéglátó helyen találkozunk szűrt vízzel. Itthon még kevesen alkalmazzák ezeket sokrétűen, pedig a vízkezelő berendezésekkel hosszabb lehet a költséges konyhai gépek élettartama, és csökkenthető a hulladék mennyisége is, hiszen nincsenek PET-palackok, és a szállításuk közben keletkezett károsanyag-kibocsátással sem terheljük a környezetet. Ráadásul, az így kapott víz mindig friss, zamatos, a BWT szabadalmai pedig segítenek, hogy intenzívebb, teljesebb ízvilágot kaphassanak a kezelt vízzel készített ételek” – mondta el Mókusz Szilveszter, az Asador egyik tulajdonosa.

A spanyol ízeket felvonultató étteremben hatféle víztisztítási eljárást alkalmaznak egyszerre. A rendszert az étterem és a gépek igényeinek megfelelően alakították ki, hiszen más a sütő, a kávégép, a mosogatógép, az ivóvíz, a jégkészítés és az alap vízlágyítás igénye. A beruházásánál a BWT víztechnológiai szakemberei a kezdetektől fogva szakmai támogatást nyújtottak, így a berendezések beszerzése és beépítése nem igényelt a szokásostól eltérő építészeti tervezést vagy kivitelezést.

A kezelt víz pozitív hatásai az ételekre, berendezésekre

„Éttermünkben jelentősen kevesebb a hulladék mennyisége, és megnyugtató az a tudat, hogy a gépeink is biztonságban vannak. Akárcsak a Pata Negra család többi étterme esetében, az Asadorral is hosszú távon tervezünk, így fontos, hogy minél inkább képesek legyünk megvédeni a berendezéseket az idő előtti elhasználódástól és a vízkő okozta kellemetlenségektől. Minden ételünkön érzékeljük a pozitív változást, amit a tisztított víz hozott, de leginkább a mártásoknál és az alapleveknél tapasztalható a különbség. A tiszta víznek köszönhetően selymesebb, lágyabb textúrát és ízeket kaptunk” – tette hozzá Losits Vilmos, az El Asador de Pata Negra másik tulajdonosa.

„A spanyol konyha alapelve, hogy minél inkább megőrizzük a kiváló minőségű, eredetvédett alapanyagok természetes ízét. Ebben sokat segít számunkra, hogy színtiszta, íz-, és illatrontó anyagoktól mentes vizet használhatunk ételkészítéskor. Az Asador sikerén felbuzdulva azt tervezzük, hogy hamarosan a másik két éttermünkben is BWT vízkezelő rendszert telepítünk” – mesélték az étteremtulajdonosok.

A vendégek nem csak az ételek ízében, de az egyedi palackban felszolgált, magnéziummal dúsított, frissítő ivóvíz formájában is élvezhetik a szűrt víz előnyeit. Az Asador eddig kizárólag pozitív visszajelzéseket kapott a vendégekről, akik a zamatos víz mellett üdvözlik az étterem azon törekvését is, hogy a különleges, palackozott víz árából 30 forintot a Gyermekétkeztetési Alapítványnak juttatnak el a tulajdonosok.

 Egyszerű karbantartás, korszerű üzemeltetés

A rendszer használata üzemeltetői szempontból nagyon kényelmes és egyszerű, hiszen a vezérlő egység folyamatosan figyeli a működést, és jelez, ha szakszerviz beavatkozása szükséges. A szűrő patronokat mindössze negyedévente kell cserélni, de erről a gép ugyancsak figyelmeztetést küld.

„Biztosak voltunk abban, hogy a BWT-vel megvalósíthatjuk a terveinket, és hogy együttműködésükkel új színt, valódi újdonságot hozhatunk be a magyar HORECA piacra. Ráadásul vendégeinknek is olyan újszerű élményt nyújthatunk, amellyel korábban még nem találkozhattak más budapesti éttermekben, és egyszerre hívhatjuk fel a figyelmet a víz minőségének fontosságára, valamint a környezettudatos étkezésre, étterem-vezetésre“ – tette hozzá Losits Vilmos.

BWT-ről  

A BWT Hungária Kft. ‒ a BWT csoport leányvállalataként ‒ az 1990-es évek eleje óta tekinti szívügyének a hazai lakosság és a termelőszektor vízigényének kielégítését. Itthon jelenleg több mint 40, világszerte 3300-nál is több munkatárs tevékenykedik elhivatottan azért, hogy a legkorszerűbb vízkezelő technikákkal tovább javítsa a lakosság életminőségét, még több élvezetet csempésszen a hétköznapokba és fenntartható módon kezelje legfontosabb természeti kincsünket, a vizet. Felelősségteljes hozzáállását jól tükrözi a vállalat szlogenje: BWT – For you and Planet Blue. 

A BWT olyan egyedülállóan innovatív, megbízható, magas minőségű és környezetbarát vízkezelő berendezéseket fejleszt és forgalmaz, amelyek hozzájárulnak, hogy kényelmes, biztonságos és élvezeteseb legyen a vízzel való érintkezés, a hétköznapokban, legyen szó vízivásról, kávézásról, fürdésről, szépségápolásról, takarításról, főzésről, fűtésről. A BWT szakértő csapata tudja a választ a vízkezeléssel kapcsolatos kérdésekre. www.bwtviz.hu

A Pata Negráról

 

A Pata Negra tapas bárokat a tulajdonosok, - Losits Vilmos és Mókusz Szilveszter - spanyol kultúra és gasztronómia iránt érzett tisztelete és szenvedélye hívta életre. Több éves spanyolországi tartózkodásuk alkalmával tapasztalták meg ezt a különös társasági formát, aminek egyből elkötelezettei és szerelmesei lettünk. Hosszas kutatás, kóstolás és tervezés után 2004 őszén megnyitott Magyarország első tapas bárja a Kálvin téren, amelyben minden apró részlet - az ételektől az italokig, a csempétől a szalvétáig - hamisítatlan mediterrán hangulatot idéz. Négy évnyi sikertörténet után, 2009-ben Budára is elvitték a tapasokat, és megnyitották második éttermünket a Frankel Leó úton. 2017 februárjában a Pata Negra család újabb étteremmel bővült, amely az El Asador de Pata Negra nevet kapta, és elsősorban a faszenes tüzelésű különleges Mibrasa sütőben készített hús- és halételeket helyezi előtérbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr4412685929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása