A DOVE VILÁGSZERTE CRUELTY-FREE MÁRKA LETT
2019. április 13. írta: persica

A DOVE VILÁGSZERTE CRUELTY-FREE MÁRKA LETT

Felgyorsult világunkban még fontosabbnak tartjuk, hogy vigyázzunk a környezetünkre és a körülöttünk lévő élővilágra. Éppen ezért egyre inkább igyekszünk olyan szépségápolási termékeket használni, amelyek nemcsak az emberekről gondoskodnak, hanem a bolygónk többi lakójára, az állatokra is odafigyelnek. 

Az egyik vezető szépségápolási márka, a Dove örömmel osztja meg a hírt, hogy termékeit globálisan nem teszteli állatokon, és elnyerve a PETA minősítését, hivatalosan is „Cruelty-Free” márkává vált. A 2019-es év elejétől a szervezet cruelty-free emblémája is szerepelhet a termékei csomagolásán. 

Az Unilever több mint 30 éve kezdett olyan módszereket használni a termékek és az összetevők biztonsági tesztelésére, amelyek nem állatkísérleteken alapulnak, valamint a Dove globális, belső szabályzata is tiltja az állatkísérletek használatát. 

A Dove termékei világszerte elérhetőek – 2017 decemberétől kezdve a márka leállította azon termékek Kínába történő importját, amelyek esetében állatkísérletek végzését írják elő a helyi jogszabályok, azonban azok a termékek elérhetőek a jövőben is, amelyek vonatkozásában a hatóságok nem követelnek meg állatkísérleteket. 

A bejelentéshez kapcsolódóan az Unilever, a Dove gyártója is megerősítette, hogy nem végez állatkísérleteket egyik szépségápolási terméke tesztelésére sem. Bár egyes esetekben előfordulhat, hogy beszállítói egy-egy összetevőt a helyi jogszabályoknak vagy előírásoknak való megfelelés érdekében kénytelenek állatokon tesztelni, azonban az anyavállalat törekszik arra, hogy a termékeket és összetevőiket se a beszállítók, se a szabályozó hatóságok ne vizsgálják állatkísérletekben. Sőt, a PETA „szabályozási változtatásokért tevékenykedő vállalatként” tartja számon az Unilevert, aki támogatja az állatkísérletek világméretű tilalmát a kozmetikai iparágban és a Humane Society International szervezettel együtt folyamatosan fejleszti az állatkísérletek alternatíváit, melyeket elkötelezetten ismertet és terjeszt is.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr3014762586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása