Újrahasznosított műanyag csomagolásban érkezik a poharas Magnum
2020. szeptember 02. írta: persica

Újrahasznosított műanyag csomagolásban érkezik a poharas Magnum

A tavalyi tesztek után az idén több mint 7 millió darab olyan poharas Magnum kerül az európai boltok polcaira, amely újrahasznosított műanyag felhasználásával készült csomagolásban érkezik. Korábban nem állt rendelkezésre megfelelő technológia, így az Unilever céljai közé tartozott az újrahasznosítási metódus kifejlesztésének a támogatása is.

A tavalyi sikeres, mintegy 600.000 darabos mennyiséget jelentő spanyol, belga és holland tesztidőszakot követően az idén több mint 7 millió olyan poharas Magnum jégkrémet hoz forgalomba az Unilever Európa-szerte, amelynek a csomagolása újrahasznosított – és természetesen újrahasznosítható – műanyagból készül.

Ilyen még nem volt a jégkrémpiacon

Ez a lépés része az Unilever globális, csomagolással kapcsolatos kötelezettségvállalásának, amelynek célja, hogy 2025-ig több mint százezer tonnával csökkentse a felhasznált műanyag csomagolóanyagok volumenét, a felére csökkentse a felhasznált „szűz" (azaz nem újrahasznosított, közvetlenül kőolajból készülő) műanyagok mennyiségét, valamit felgyorsítsa az újrahasznosított műanyagok használatát. Az új csomagolás bevezetése ráadásul most különösen fontos, hiszen érdemben csökkenthető a világjárvány közepette megnövekedett otthoni jégkrémfogyasztás környezeti lábnyoma.

„Büszkék vagyunk arra, közismert jégkrémmárkánkon bevezethetjük ezt az úttörő technológiát” – mondta Julien Barraux, a Magnum globális vezérigazgatója. „Reméljük, hogy ezzel az új megközelítéssel az élelmiszeripart is egy fenntarthatóbb jövő felé vezetjük, utat törve a körforgásos gazdaság előtt.”

Az új csomagolásban kapható poharas Magnumok a nagyobb európai piacokon folyamatosan kerülnek forgalomba, hazánkba várhatóan 2021 első felétől érkeznek meg.

Nincs kész technológia? Fejlesszük ki!

A fenntarthatóbb és a felelős fogyasztói döntést elősegítő lépés azért is különleges, mert korábban nem létezett az a technológia, amellyel a csomagolóanyagként használt polipropilén úgy lett volna újrahasznosítható, hogy végül élelmiszer-csomagolásra is alkalmas legyen. Ezt a világon egyedülálló eljárást az Unilever támogatásával a SABIC műanyag- és vegyipari vállalat fejlesztette ki, így immár az a kevert, gyenge minőségű műanyaghulladék – amely általában a hulladéklerakókba vagy hulladékégetőkbe kerül – is újrahasznosíthatóvá vált. Az ún. reciklált polipropilén (rPP) további előnye, hogy ezzel a technológiával gyakorlatilag végtelenszer újrahasznosítható, minőségromlás nélkül.

Az Unilever tervei szerint 2020 végére az összes, Európában forgalmazott Magnum-pohár rPP-ből készül majd, ami 160.000 kilogramm rPP felhasználását jelenti, 2025-re pedig minden Magnum-tégelyt újrahasznosított műanyagból állítanak majd elő.

Az Unilever Magyarországon

Az Unilever a világ egyik vezető fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó vállalata, amely közel 400 márka (pl. Dove, Rexona, Axe, Domestos, Cif, Coccolino, Knorr, Lipton, Magnum, Cornetto) termékeit értékesíti több mint 190 országban. A vállalatcsoport, amely 69 ország több mint 300 gyárában állít elő késztermékeket, 52 milliárd euró értékű forgalmat bonyolított le 2019-ben.

Az Unilever Magyarország Kft., amely a globális Unilever hazai leányvállalata 2019-ben 9 százalékkal 116,9 milliárd forintra növelte nettó árbevételét, ezen belül a belföldi értékesítés nettó árbevétele 7,2 százalékkal 84,5 milliárd forintra, az exportértékesítés nettó árbevétele pedig közel 15 százalékkal 32,4 milliárd forintra emelkedett. Az adózás előtti eredmény (nyereség) meghaladta a 2 milliárd forintot.

A közel 1500 munkavállalót foglalkoztató Unilever Magyarország Kft. piacvezető szerepet tölt be minden olyan kategóriában, amelyben jelen van hazánkban. A vállalatcsoport nemzetközi márkái mellett a hazai vállalat kiemelt figyelmet fordít a régi magyar márkák építésére is. Olyan közkedvelt magyar márkákat tett itthon piacvezetővé, mint a Baba kozmetikumok, a Delikát ételízesítő és a Globus dresszingek.

Az Unilever számára Magyarország Közép- és Kelet Európa kedvelt és kiemelt gyártási központja. Veszprémi (Algida) jégkrémgyárunkban még a tengerentúlra is gyártjuk a kedvelt Magnum jégkrémeket, Röszkei gyárunkban a közkedvelt Knorr levesporokat és levesalapokat, valamint a magyar fogyasztók kedvencét a Delikát ételízesítőt, míg nyírbátori háztartás-vegyipari gyárunkban folyékony mosó- és tisztítószereket, fertőtlenítőket és öblítőket gyártunk ugyancsak az európai célközönség számára. Magyarország tehát az Unilever regionális gyártási központja; bizonyos termékekkel egész Európát a magyar gyárak látják el.

Az Unilever Magyarország Kft. regionális irányító szerepet is betölt, hiszen a hazai szerepvállalás mellett a magyar, szlovén, horvát és boszniai menedzsment folyamatok központja is, s így összesen mintegy 20 millió fogyasztó ellátásáért felel.

Fenntarthatóság

Az Unilever 2010-ben egy hosszútávú fenntarthatósági tervet (Unilever Sustainable Living Plan) hirdetett, amelynek keretében vállalta, hogy 2030-ig a felére csökkenti termékeinek környezeti hatását. Fenntarthatósági programunkon belül reagáltunk napjaink legnagyobb kihívására, a műanyagok kezelésére is. Az Unilever műanyag stratégiája a alábbiakban foglalható össze:

Kevesebb műanyag, Jobb műanyag, Zéró műanyag

(Less plastic, Better plastic, Zero plastic)

Globálisan és Magyarországon is azt a vállalást tettük, hogy:

2020-ra felére csökkentjük a hulladék-kibocsátásunkat;

2020-ra 33%-kal csökkentjük a csomagolóanyag-felhasználásunkat;

2025-re több műanyagot gyűjtünk össze és dolgozunk fel mint amennyit kibocsátunk;

2025-re 50%-kal csökkentsük a termékeink csomagolása során felhasznált szűz műanyag mennyiségét;

és 2025-re a termékeink 100%-át újrahasznosítható, újrafelhasználható vagy lebomló csomagolásban értékesítjük.

Az Unilever más napi fogyasztási termékeket gyártó vállalatokhoz képest élen jár műanyag startégiájával. A helyi kormányokkal együttműködve az Unilever számos európai országban már aláírta a Plastic Pact elvevezésű vállalást, 2020. március 4-én pedig aláírta az European Plastic Pactet is.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr4416186386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása