Minden az új ŠKODA ENYAQ iV-ról
2020. szeptember 12. írta: persica

Minden az új ŠKODA ENYAQ iV-ról

Szeptember elsején bemutatkozott a ŠKODA legújabb modellje, az ENYAQ iV.

Az ENYAQ iV a konszern MEB építőkészletére épült. Ez az a platform, amit kimondottan a konszern elektromos modelljei számára hoztak létre. Ennek több előnye is van. Egyrészről nem kell kompromisszumot kötni a tervezés során, hiszen nem kötik a mérnökök kezét a hagyományos modellekben megszokott technikai megoldások. Így sokkal tágasabb lehet az utastér amellett, hogy a nagy csomagtérről sem kell lemondanunk.

Ennek köszönhető, hogy bár külső méretei elmaradnak a KODIAQ-tól, az utastér hasonlóan tágas (a tengelytávolsága 2,765 m), míg a csomagtér nagyobb annak 7 üléses kivitelénél, 585 literes. Persze az első elektromos ŠKODA SUV nem lesz kicsi: 4,649 milliméteres hosszával és 1,879 milliméteres szélességével alig foglal kisebb helyet a KODIAQ-nál.

Másrészről az akkumulátor elhelyezése is optimális lehet, ezáltal a menettulajdonságok is javulnak. Az adatok szerint a méretek mellett erre sem lesz panasz.

Egy ŠKODA, ami ismét farmotoros és hátul hajt.

Az ENYAQ iV három különböző akkumulátorkapacitással és öt teljesítményváltozattal lép piacra.

Ezek a változatok eddig mind hátul hajtottak, de érkezik két négykerék-meghajtású változat is, amelyek mindegyike a legnagyobb akkupakkot használja, és a hátsó tengelyeken kívül egy második elektromotor is lesz az elsőtengelynél.

Mindkét négykerék-meghajtású változat maximális hatótávolsága 460 kilométer. Az összkerekes modellek gyártása később indul.

Neked milyen nappali hangulat jön be?

Az ENYAQ iV letisztult és tágas belső tére egy teljesen új tervezési koncepcióra építve öt életmód-ihletésű, kiegyensúlyozott és részleteiben harmonikus belső tér változatot kínál a hagyományos felszereltségi szintek helyett.

Ezek az úgynevezett „Design Selection” csomagok, úgymint Loft, Studio, Lodge, Lounge, ecoSuite és Suite. Minden „Design Selection” csomag befolyásolja az utastér különböző részeinek anyag-, és színösszeállítását: például a kárpitozásét, a műszerfalét, a középső konzolét, a szőnyegekét, a hangulatvilágításét, az ajtóbetétekét. Az utastér nem csak ebben mutat újat.

A vezető előtt közvetlenül egy kisebb, 5,3 colos digitális műszerfal van, míg a központi kijelző 10 vagy 13 colos méretű lehet. Ez utóbbi az OCTAVIA esetén megismert csúszkával és gombsorral is rendelkezik. A hatalmas teret számos ötletes megoldás teszi teljessé.

A fűtés és hűtés háromzónás is lehet, természetesen hőszívattyúval, plusz zajcsillapítást is lehet rendelni, amivel extra csendes lesz az ENYAQ iV, a CarPlay vezeték nélküli, a vezetőülés pedig masszázs funkciót is kaphat. A leglátványosabb mégis a kiterjesztett valóságot használó Head-up Display, amely egy teljesen új korszakot jelent nem csupán az adatok megjelenítésében, de a tájékozódásban is.

Folyton online

Természetesen az ENYAQ is támogatja a ŠKODA Connect rendszert, melynek segítségével állandó kapcsolatban lehetünk autónkkal, akár Alexa segítségével is. Így ellenőrizhetjük többek között az ajtók, zárak, ablakok, vagy az akkumulátor állapotát, de a töltést és a hűtés/fűtés funkcióit is vezérelhetjük az applikációból.  

Ahogy az OCTAVIA esetében, úgy itt is távolról tudja frissíteni a gyár az ENYAQ iV szoftverét.

Vezetési segédek hada.

Az ENYAQ iV felvonultatja mindazt, amit ma lehet e téren. 360 fokos Area View rendszer, parkolást segítő rendszer, prediktív tempomat Stop&Go funkcióval, sávtartó és holttér-figyelő rendszer, városi vészfék, amely a gyalogosokat és kerékpárosokat is felismeri, egyszóval mindaz, ami ma elérhető ezen a területen. Baleset esetén a jármű utasait akár 9 légzsák is védheti, beleértve egy központi légzsákot, amely a vezető és az első utas között fúvódik fel.

Tanítható parkolás és távparkolás

Az ENYAQ iV megtanulhatja, hogyan parkoljon ismerős helyeken, és képes beállni keskeny parkolóhelyekre, illetve kiállni onnan egy alkalmazás segítségével, kívülről történő távirányítással. Ez a funkció 2021 végétől lesz elérhető.

A külső megfog…

Az új ENYAQ iV már sötétben is messziről felismerhető, hiszen a teljes LED Matrix fényszóró mellett opció a megvilágított hűtőmaszk is, az úgynevezett Crystal Face is. De ha hátulról látjuk a legújabb ŠKODA modellt, akkor is könnyen elrabolja tekintetünket az új üdvözlő fényjáték a LED technológiát használó hátsó lámpákkal.

És a hazai menetrend

Hamarosan, szeptember második felében elindul az előértékesítés, egy teljesen újszerű felületen. Az első darabok jövő tavasszal kerülnek a kereskedésekbe és a tulajdonosokhoz. Az első széria a „Founders Edition” nevet kapta, és összesen 1895 darab készül belőle, utalva a márka alapításának évére. És bár úgy tűnhet, hogy megismertük a teljes ENYAQ iV családot, a modell még tartogat meglepetést.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr6916198558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása