Hogyan lehetünk elég jó szülők?
2021. augusztus 31. írta: persica

Hogyan lehetünk elég jó szülők?

Szülő edukációs sorozatot indít a Blum program

Három hónapos online szülő edukációs sorozatot indít a 17 éves tapasztalattal rendelkező, személyiségfejlesztő óvodapedagógiai Blum program. A „Blum szülői percek – a Generali támogatásával” kampányra augusztus 31-november 26 között kerül sor. A hetente jelentkező podcastokban és a hozzájuk kapcsolódó művészeti játékokban a Blum program szakértői, képzői csapatának tagjai vesznek részt.

Talán minden gyakorló, vagy jövőbeli szülőben felmerültek már kétségek szülői szerepével kapcsolatban. A Blum program három hónapos sorozatának célja, hogy minden szülő számára lehetőség adódjon érzelmileg közelebb kerülni, mélyebb kapcsolatot kialakítani gyermekével. Ehhez kínál impulzusokat, javaslatokat, gyakorlatokat, példákat, amiket beépíthetnek a szülői eszköztárukba, és ezzel „elég jó” szülővé válhatnak.

„Azokra az időszakokra adunk választ, javaslatokat, amikor egy szülő eszköztelennek érzi magát, mert éppen elvesztette a kulcsot gyermekéhez. Abban támogatjuk, hogy saját kreativitása, felszabadultsága megélésén keresztül megtalálja az utat saját gyerekéhez, és eljusson gyermeke megértéséig.” - fogalmazott Bácskai Márta, a Blum program alapítója.  A Blum szülői percek sorozatot a Generali alapítványa támogatja. „Hisszük, hogy az érzelmi biztonság megteremtése ugyanolyan fontos, mint a fizikai biztonság. Ezért nem is volt kérdés, hogy a kampány mellé állunk – mondta Olt Boglárka a Generali a Biztonságért Alapítvány képviseletében.

Milyen a jó dicséret? Miért nem hiszünk a hisztiben? Hogyan kommunikáljunk a gyerekkel? Miért jó játszani? Hogyan mutassunk példát? Ilyen és hasonló kérdésekre keresik a választ a keddenként jelentkező podcast epizódokban, ahol a Blum szakértőivel, képzői csapatának tagjaival beszélget Balázsy Panna. Csütörtökönként művésztanáraik segítségével bemutatják az aktuális podcast témához kapcsolódó művészeti játékokat.

A szülő edukációs tartalmak a Blum program Facebook oldalán, a Blum program honlapján, illetve a Generali oldalain lesznek elérhetőek itt és itt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr3216676070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása