Magyarországra is megérkezett a vegán KITKAT
2021. szeptember 06. írta: persica

Magyarországra is megérkezett a vegán KITKAT

A KITKAT V hosszas kutatás és kísérletezés eredménye, melynek köszönhetően a lágy csokoládé és a roppanós ostya népszerű párosát mostantól növényi alapú változatban is élvezhetik a fogyasztók.

A Nestlé kutatási és fejlesztési központjának szakemberei az új vegán KITKAT V-t úgy fejlesztették ki, hogy az maximálisan megfeleljen a fogyasztók átalakuló elvárásainak. Felmérések szerint ugyanis világszerte nő a kereslet a növényi alapú termékalternatívákra.

„Növényi alapú étel- és italfejlesztéseinkkel szeretnénk a most zajló élelmiszeripari forradalom élére állni. Ezt bizonyítja az is, hogy az egyik legrégebbi és leghíresebb márkánkat tesszük elérhetővé vegán változatban: a Magyarországon most bevezetésre kerülő  új KITKAT V nagyszerű növényi alapú lehetőséget kínál a csokoládé szerelmeseinek” – mondta el Tömpe Judit, a vegán KITKAT brand menedzsere.

„Az új vegán KITKAT fejlesztése során kiemelt szempont volt a tökéletes ízélmény. Az összetevők terén szerzett tapasztalatainkat felhasználva addig tökéletesítettük a terméket, amíg meg nem találtuk az eredeti csokoládés KITKAT ínycsiklandó vegán alternatíváját” – mondta Louise Barrett, a Nestlé yorki édességtechnológiai központjának vezetője.

A KITKAT V a Nestlé Kakaóterv (Nestlé Cocoa Plan) keretében, a Rainforest Alliance-szel együttműködésben 100%-ban fenntartható forrásból származó kakaót tartalmaz. A Nestlé a forgalmazott italok és élelmiszerek széles skálájában egyre több növényi alapú termékkel igyekszik támogatni a vegán étrendet követőket, így folyamatosan bővíti a növényi alapú élelmiszer- és italkínálatát, és egyre több ismert és népszerű márkáját teszi elérhetővé vegán változatban is.

A KITKAT V Magyarországon először a SPAR áruházakban lesz elérhető a vásárlók számára.

A Nestlé Hungáriáról: A világ legnagyobb, több mint 150 éves élelmiszeripari vállalata 189 országban van jelen világszerte. A svájci vállalat Magyarországon három gyárában (Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön), illetve budapesti központjában összesen több mint 2400 embert foglalkoztat, akik a jobb életminőség és az egészségesebb jövő megteremtéséért dolgoznak nap, mint nap.  

A Nestlé 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató hazánkban. 2020 őszén bejelentett büki beruházásával immár 150 milliárd forintot meghaladó értékben fektet be itthon és továbbra is hosszú távú hazai jelenléttel tervez. 

A szerencsi gyár a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és -töltő üzeme, ahol évente közel 40 ezer tonna kávé- és kakaópor készül, amely 30 országba kerül kiszállításra. 

A diósgyőri gyár a Nestlé egyetlen, kizárólag üreges figurák gyártására specializálódott üzeme a világon, ahonnan a termékeket több mint 20 országba exportálja a vállalat. 

A cégcsoport állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja, a büki PURINA® gyár 2018-ban ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Termékei a világ több mint 50 országába jutnak el Bükről. 

A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forintértékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat aNestléglobális hálózatának. 

A Nestlé Hungária Magyarországon forgalmazott márkái: Purina, Nestlé Beba, Maggi, Nesquik, Szerencsi Kakaópor, Nescafé, Nescafé Dolce Gusto, Ricoré, Nespresso, Starbucks at Home, Boci, Balaton, After Eight, Smarties, KitKat, L’Atelier, Nestlé reggelizőpelyhek. A vállalat Magyarországon ásványvizeket nem értékesít, a Nestlé Aquarel márkával ellátott ásványvizeket egy független cég gyártja és fogalmazza. 

A Nestlé Health Science üzletág speciális tápanyagigényekre épített táplálásterápiás megoldásokkal segíti az érintett csoportokat, míg Nestlé Professional magas minőségű gasztronómiai és italmegoldásokat kínál a HoReCa szektor és közintézmények számára.  

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr9616681136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása