Sikeresen zárult az Etesd az Eszed iskolai kihívás!
2022. december 09. írta: persica

Sikeresen zárult az Etesd az Eszed iskolai kihívás!

Közel 35 000 feladatot oldottak meg a kisiskolások

Novemberben lezárult a Nestlé Hungária és az Okos Doboz közös egészségnevelési oktatóprogramjának őszi kihívása. Az ezúttal az egész országra kiterjesztett program során a tanulók közel 35 000 feladatot oldottak meg, melynek végén a nyertes diákok mellett a résztvevő pedagógusok és az iskolák is értékes nyereményekkel gazdagodtak.

Az előző tanévben még csak kísérleti jelleggel, öt település általános iskolájában indította el Etesd az Eszed elnevezésű egészségnevelési oktatóprogramját a Nestlé Hungária és az Okos Doboz. A pozitív fogadtatás hatására idén a kihívás országossá vált: Magyarország minden településéről csatlakozhattak az általános iskolások, hogy a korosztályuknak és tudásszintjüknek megfelelő módon megkapott információk elsajátítása után játékos feladatokon keresztül mérhessék fel a tudásukat.

A program idén új tartalmakkal is kiegészült, így összesen 53 animáció, 181 grafikai feladat és 10 különleges videó is várta a tanulókat. A Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért programhoz kapcsolódó kezdeményezés lényege, hogy a gyerekek online aktivitásokon keresztül, játékos módon tanulhassanak az egészséges és fenntartható életmódról.

A több héten át tartó kihíváshoz az ország minden részéről csatlakoztak. A legtöbb iskola a dél-alföldi régióból jelentkezett, de Közép- és Észak-Magyarország is szép számmal képviseltette magát. A kihíváson a nyolcadik és az ötödik évfolyamos diákokok vettek részt a legnagyobb arányban, és a megoldott feladatok alapján az látszik, hogy a kisebbek voltak az aktívabbak: az ötödikesek és a hatodikasok évfolyamonként több mint 4000 versenyfeladatot oldottak meg.

A feladatokhoz kapcsolódó témakörökhöz készített animációs videók is igen népszerűek voltak. A legtöbben a vitaminokról szóló videót nézték meg, de az Egészség, betegség és a Tudatos táplálkozás témák is sokakat foglalkoztattak.

„Folyamatosan dolgozunk azon, hogy minél szélesebb körben informálhassuk a fiatalokat is az egészséges életmód és kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságáról, és nagyszerű látni, hogy országos szinten is milyen sokan fogékonyak erre. Az Okos Dobozzal való együttműködés valós lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekeknek követlenül adjunk át információkat a helyes táplálkozásról, az egészségmegőrzésről és az egészségtudatos döntések meghozatalának fontosságáról, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy később egészségtudatos felnőttek váljanak belőlük” – mondta el a program kapcsán Sárga Diána, a Nestlé dietetikusa.

„Az Okos Doboz tananyag részeként az Etesd az Eszed program segít abban, hogy még játékosabban juttassunk el szemléletformáló üzeneteket a legkisebbekhez is. A bemeneti és kimeneti tudásfelmérő eredményeket összehasonlítva egyértelmű, hogy ez a kihívás valódi, a mindennapokban is hasznosítható tudással vértezi fel a résztvevő diákokat – értékelte a programot Szűcs Dóra, az Okos Doboz ügyvezető igazgatója.

A Nestlé Hungáriáról:A világ legnagyobb, több mint 150 éves élelmiszeripari vállalata 189 országban van jelen világszerte. A svájci vállalat Magyarországon három gyárában (Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön), illetve budapesti központjában összesen több mint 2400 embert foglalkoztat, akik a jobb életminőség és az egészségesebb jövő megteremtéséért dolgoznak nap mint nap.  

A Nestlé globális erőforrásainak felhasználásával és a helyi tapasztalataira építve segíti a regeneratív élelmezési rendszerek kialakulását, a természeti erőforrások védelmét, megújítását és helyreállítását, valamint a közösségek megerősödését és felelősségteljes működését. Elkötelezte magát aziránt, hogy 2050-re nettó nullára csökkenti az üvegházhatású gázkibocsátást a teljes értékláncán, a mezőgazdasági nyersanyagok megtermelésétől a fogyasztóig.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató hazánkban. 2021 őszén bejelentett büki beruházásával immár 185 milliárd forintot meghaladó értékben fektet be itthon és továbbra is hosszú távú hazai jelenléttel tervez.  

A szerencsi gyár a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és -töltő üzeme, ahol évente közel 40 ezer tonna kávé- és kakaópor készül, amelyet 30 országba szállítanak ki.  

Az idén 60 éves diósgyőri gyár a Nestlé egyetlen, kizárólag üreges figurák gyártására specializálódott üzeme a világon, ahonnan a termékeket több mint 20 országba exportálja a vállalat.  

A cégcsoport állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja, a büki PURINA® gyár 2018-ban ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Termékei a világ több mint 50 országába jutnak el Bükről.  

A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának. A Nestlé Hungária Magyarországon forgalmazott márkái: Purina, Nestlé Beba, Maggi, Nesquik, Nescafé, Nescafé DolceGusto, Ricoré, Nespresso, Starbucks at Home, Boci, Balaton, AfterEight, Smarties, KitKat, L’Atelier, Nestlé reggelizőpelyhek és GardenGourmet. A vállalat Magyarországon ásványvizeket nem értékesít, a Nestlé Aquarel márkával ellátott ásványvizeket egy független cég gyártja és fogalmazza.  

A Nestlé Health Science üzletág speciális tápanyagigényekre épített táplálásterápiás megoldásokkal segíti az érintett csoportokat, míg a Nestlé Professional magas minőségű gasztronómiai és italmegoldásokat kínál a HoReCa szektor és közintézmények számára.  

Az Okos Doboz a közoktatás leglátogatottabb ingyenes online edukációs portálja. Az oldalon fellelhető több mint 15.000 Nemzeti alaptantervhez (NAT-hoz) illeszkedő, egyedi grafikával készült interaktív feladat, 35 kognitív és szociális képességet fejlesztő játék, közel 210 grafikus animáció, Digitális Egészségkönyv és még sok más tematikus tartalom – például a Társas kapcsolatok fejlesztő program, Külhoni régiók, kulturális aloldal – ma már az ország szinte minden általános iskolájában a digitális oktatási eszköztár részét képezi. Sikerét a gyerekekhez illeszkedő struktúrájának és stílusának köszönheti. Az oldal napi látogatószáma 5-10 ezer között van, melyet regisztrálva 120 ezer diák és 36 ezer pedagógus használ.  A digitális oktatás során csúcsidőben napi 120 ezer diák és tanár használta az oldalt Az Okos Doboz jelenlegi változata 2016 szeptemberében indult, azóta a diákok 50 millió feladatot oldottak meg. Az Okos Doboz munkatársai a meglévő eszköztárára építve több óvodai és iskolai, illetve a felnőtt lakosságot célzó egészségnevelési programot valósítottak meg az Etesd az Eszed program 2021-es indulása előtt is.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr3217998682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása