Lépj túl a határaidon idén nőnapon a FOREO-val
2024. március 04. írta: persica

Lépj túl a határaidon idén nőnapon a FOREO-val

A nőnap közeledtével a FOREO, a világ vezető orvosi-bőrtechnológiai vállalata új alapokra helyezi a szépségideálról szóló beszélgetést. A merev szabályokkal és irreális elvárásokkal teli társadalomban a FOREO elutasítja azt az elképzelést, miszerint “a szépségért meg kell szenvedni”, vagy hogy minden esetben a tökéletességre kell törekedni. A márka ehelyett arra biztatja a nőket, hogy szakítsanak a hagyományos szépségideállal, és arra inspirálja őket, hogy az ideáloknak való megfelelés helyett helyezzék előtérbe az öngondoskodást.  

A nemzetközi nőnap gyökerei egészen a nemek közötti egyenlőségért zajló harc kezdetéig nyúlnak vissza. A története a 20. század elején kezdődött, amikor Észak-Amerikában és Európában a munkásmozgalmak a nők jogaiért szálltak síkra. Először 1975-ben ünnepelték ezt a napot a Nemzetközi Nőév keretében, majd 1977-ben az ENSZ hivatalosan is a nők jogainak napjává és a nemzetközi béke napjává tette március 8-át. Ez a nap azóta is a nők jogainak ünnepnapja, amely világszerte előmozdítja a nemek közötti egyenlőséget és a nők társadalmi elismertségét. 

Idén nőnapon a FOREO rávilágít arra, hogy az elavult szépségideálok és társadalmi normák régóta szoros keretek közé kényszerítik a nőket világszerte. Az innovatív technológián keresztül a vállalat szeretné áthelyezni a hangsúlyt a ragyogó bőr örömére a fájdalmas eljárásokkal szemben, az egyéniségre a trendekkel szemben, és mindenekelőtt az önazonosságra az elvárásokkal szemben. A vállalat hisz benne, hogy meg kell adni a nőknek azt a szabadságot, hogy önmaguk határozhassák meg, mit jelent számukra a szépség - még akkor is, ha ezért át kell lépniük a határokat. 

Lépd át a határokat a FOREO nőnapi ajánlataival: 

A szép bőr időigényes. Az UFO™ 2-vel nem! 40% MEGTAKARÍTÁS 

Cseréld le a megszokott 20 perces hatóidejű fátyolmaszkod egy 2 perces mélyhidratáló kezelésre, a klinikailag bizonyított öregedésgátló eredményért, akár egy hét alatt!  

Az UFO™ 2 azonnali és hosszan tartó hidratálást biztosít a bőrnek, miközben klinikailag bizonyítottan 126%-kal növeli a bőr nedvességtartalmát, és akár 6 órán keresztül megőrzi a hatását. Az UFO™ 2 készüléket most a 30%-os kedvezménnyel kapható UFO™ maszkokkal vagy FOREO fátyolmaszkokkal kombinálva használhatod. Mindegyikhez saját kezelési rutin tartozik, amely a FOREO alkalmazáson keresztül szinkronizálható a készülékkel. 

A szépség egyet jelent a hibátlansággal. De nem a LUNA™ 3-mal! 40% MEGTAKARÍTÁS  

Ahelyett, hogy elfednéd hibáidat, válaszd a megfelelő tisztítást és hámlasztást. Hiszen a hibáiddal együtt vagy önmagad! 

A LUNA™ 3 klinikailag bizonyítottan eltávolítja a szennyeződések, felesleges faggyú és sminkmaradványok akár 99,5%-át - így sokkal hatékonyabb, mint a kézzel történő tisztítás. Az ultrapuha szilikon sörték gyengéden hámlasztják az elhalt hámsejteket, miközben nem sértik a bőrt. A T-Sonic™ pulzációk átmenetileg kitágítják a pórusokat, hogy azok mélyéről távolítsák el a szennyeződéseket - csökkentve ezzel a kipattogzás esélyét, üdeséget hagyva maga után. A feszesítő masszázs üzemmódban az alacsony frekvenciájú pulzációk segítenek ellazítani az arcizmok feszülő pontjait, és mérséklik a finom vonalak megjelenését, így feszesebbé téve az arcbőrt. 

Az erőteljes és hatékony arctisztító készülék mini változata, a LUNA™ mini 3 szintén akciós, most 50%-os kedvezménnyel a tiéd lehet. 

A szépség fájdalmas. A BEAR™-rel nem! 25% MEGTAKARÍTÁS  

Váltsd ki a fájdalmas kozmetikai eljárásokat egy fájdalommentes mikroáramos kezeléssel. Hosszabb ideig tartó eredményekért, kellemetlenségek nélkül! 

A BEAR™ a világ első FDA által engedélyezett, Anti-Shock™ rendszerrel ellátott orvosi mikroáramos készüléke. Anti-aging hatású, láthatóan javítja az arc kontúrját azáltal, hogy gyengéden energetizálja és feszesíti az arc és a nyak mind a 69 izmát. A készülék klinikailag bizonyítottan jelentősen mérsékli a finom vonalakat és ráncokat, valamint növeli a bőr feszességét és rugalmasságát mindössze egy hét alatt. A készülék a FOREO védjegyének számító T-Sonic™ pulzációt kombinálja mikroárammal, amely azonnali eredményt biztosít. A drága esztétikai beavatkozásokkal szemben a FOREO BEAR™ abszolút non-invazív és fájdalommentes megoldást nyújt. 

Drasztikus megoldások a szépségért. Az ESPADA™ esetében nem! 50% MEGTAKARÍTÁS  

Cseréld le a drasztikus akne krémeket kék LED-fényre. Célozd meg a bőr alatti pattanásokat okozó baktériumokat, mielőtt még esélyük lenne a felszínre törni.  

Az ESPADA™ egy FDA által engedélyezett orvosi eszköz, amely klinikailag bizonyítottan gyorsan és hatékonyan kezeli a pattanásos bőrt. A lézerfókuszú kék LED-fényt a T-Sonic™ pulzációs technológiával kombinálja, így pusztítja el a pattanásokat okozó baktériumokat a bőr mélyén. A készülék emellett fokozza a mikrokeringést, növelve a problémás terület oxigén- és tápanyagellátását - a bőr megújulásának felgyorsítása érdekében, ami gyorsabb gyógyulást tesz lehetővé. Az ESPADA™ klinikailag bizonyítottan 41%-kal csökkenti a mitesszerek és 45%-kal a kipattogzás mértékét, miközben csökkenti a bőrpírt és a pórusok méretét, valamint növeli a bőr simaságát. 

A szép bőrhöz 9 óra alvás kell. De nem az IRIS™-szel! 50% MEGTAKARÍTÁS  

Mondj búcsút az irreális elvárásoknak egy 1 perces szemmasszázzsal. Így nem kell feláldoznod a társasági életedet azért, hogy minden nap fiatalosan üde arcbőrrel ébredj.  

Az IRIS™ egy non-invazív, gyors, hatékony és ultrahigiénikus szemmasszírozó készülék, amelyet az Ázsiában gyakorolt ősi, ujjbeggyel végzett nyirokelvezető technikák ihlettek, és amelyet a svéd FOREO szabadalmaztatott T-Sonic™ masszázsimpulzusai forradalmasítottak. Klinikailag bizonyítottan 3,5-szer hatékonyabb a szem alatti táskák csökkentésében, mint az ujjbegyekkel végzett masszázs önmagában, 80%-kal hatékonyabb a szemkörnyék simításában és 70%-kal hatékonyabb a sötét karikák csökkentésében.  

A fenti kedvezményeken túl a FOREO bestsellerei is lenyűgöző ajánlatokkal várnak. Az ISSA™ 2 és az ISSA™ mini 2, a szájápolás legnagyobb innovációi az elmúlt 70 évben, 50%-os kedvezménnyel kaphatók. Akár arctisztítóra, maszkra vagy szérumra van szükséged, a FOREO teljes bőrápolási választéka 30% kedvezménnyel kapható.  

Az exkluzív ajánlatok korlátozott ideig elérhetőek a Foreo weboldalán. 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr2618380225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása