A túró – a hazai „szuperélelmiszer”
2018. augusztus 30. írta: persica

A túró – a hazai „szuperélelmiszer”

A magyar táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® szerint naponta fél liter tejet vagy ennek megfelelő tejterméket kellene elfogyasztanunk, mert számos értékes tápanyagot – fehérjéket, szénhidrátokat, vitaminokat és ásványi anyagokat – tartalmaznak, amelyekre a szervezetnek szüksége van. A fogak és a csontok épségéhez nélkülözhetetlen kalcium például ebből az élelmiszercsoportból hasznosul a legjobban. A magyar konyha egyik kedvelt alapanyaga a túró, ami a tej összes hasznos tulajdonságával rendelkezik, ezért akár napi szinten is érdemes beépíteni az étrendbe.

Mi a túró?

A túró tejből készül a tejfehérje (kazein) kicsapásával. Attól függően, hogy mivel csapják ki a kazeint, kétféle túrót különböztetünk meg. A savanyú étkezési túró előállításánál az alvasztást vajkultúrával végzik, míg az oltós túró gyártásánál a vajkultúra mellett oltót is alkalmaznak. Magyarországon általában savanyú étkezési túrót gyártanak. Leggyakrabban tehén-, kecske- és juhtejből készítik. A túró koncentráltan tartalmazza a tej fehérjéit és ásványi anyagait, ezért táplálkozás-élettani szempontból nagyon értékes élelmiszernek számít és különböző diétákba, fogyókúrás étrendbe is remekül beépíthető. Hazánkban az étkezési tehéntúró három különböző zsírtartalommal kapható: a zsíros 12,2 g, a félzsíros 7 g, a sovány pedig 0,5 g zsírt tartalmaz 100 grammonként. Semleges íze miatt nagyon sokféleképpen felhasználható, sós ízesítéssel épp úgy, mint édesen.

Szuperélelmiszer a javából

Az ember néha csak kapkodja a fejét a felbukkanó, divatos „szuperélelmiszerek” hallatán, miközben sokszor észre sem vesszük azt, ami adja magát, hiszen régóta az étkezési kultúránk része. Ilyen a túró is, aminek sovány változatában több a kalcium, mint a félzsíros és zsíros fajtákban. 10 deka félzsíros túró pedig majdnem kétszer annyi fehérjét tartalmaz, mint 1 pohár (2,5 dl) tej. Ráadásul a tejcukortartalma 20–40 százalékkal kevesebb, mint a tejé, ezért az esetek többségében a túrót laktózérzékenyek is fogyaszthatják, bár a fogyasztható laktóz mennyisége egyéni tolerancia kérdése. Tejcukortartalma egyébként még a joghurtnál, kefírnél is alacsonyabb. A tehéntúró fogyasztása alacsonyabb energia- és zsírtartalmának köszönhetően előnyösebb, mint a zsíros juhtúróé. Bónusz tulajdonság, hogy nagyon sokoldalúan felhasználható, édes, sós vagy éppen savanykás ízű ételekben.

Sósan, édesen, bármikor

A túró a teljes menüsorban helyet kaphat és bármely napszakban, bármely étkezésre bátran fogyasztható. Kifejezetten ajánlják tízóraira, uzsonnára és sportolás utáni fehérjepótlásra. Az olyan nagy „klasszikusok” mellett, mint a túrós palacsinta, túrógombóc és túró rudi, néhány példa a sokoldalú felhasználásra:

túrós galuska vagy túrógombóc levesbetétnek vagy köretként

körözöttek, túrókrémek reggelire és vacsorára

túrós mártogatós, túróval dúsított turmix, édes túrókrémek tízóraira és uzsonnára

túróval készült fő(egytál)ételek, pl. sztrapacska, túrós tészta, puliszka túróval

túrós desszertek, pl. piték, palacsinták, pohárkrémek, parfék, torták, túró rudi

túróval készült feltétek, pl. túróval töltött vagdalt, gombafejek túróval töltve

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr6314212087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása