BOLDOG 60. SZÜLETÉSNAPOT BARBIE BABA
2019. március 10. írta: persica

BOLDOG 60. SZÜLETÉSNAPOT BARBIE BABA

Érdekességek a 60. évfordulóját ünneplő Barbie®-ról:

Barbie a nevét Ruth Handler lányáról, Barbaráról kapta. Ruth Handler a Mattel korábbi elnöke, Barbie „anyja”.

Barbie teljes neve Barbara Millicent Roberts és a fiktív városból, a wisconsinbeli Willours-ból származik.

A Barbie baba hivatalos születésnapja 1959. március 9. Ekkor mutatták be ugyanis hivatalosan a New York-i játékvásáron.

A Barbie babák 11,5 hüvelyk, azaz kb. 29 cm magasak.

Barbie először fekete-fehér csíkos fürdőruhában jelent meg.

Barbie-hoz barátja, Ken, 1961-ben csatlakozott.

1968-ban vezették be az első afroamerikai babát.

A valaha volt legnépszerűbb Barbie baba az 1992-es „Totally Hair” volt, amit a földig érő haja tett különlegessé.

Barbie eddig több mint 200 inspiráló karriert képviselt, beleértve többek között az asztronautát, a robotikai mérnököt, az újságírót és a vállalkozót.

Barbie 1965-ben utazott a világűrbe.

Az 1970-es években Barbie életeket mentett sebészként, abban az időben, amikor csak kevés nő jelentkezett orvostanhallgatónak.

Az 1980-as években elnök-vezérigazgatóként jelent meg a tárgyalóteremben, épp akkor, amikor a nők kezdtek betörni a legfontosabb felsővezetők közé.

Bár még sosem nyert választást, Barbie 1992 óta hatszor volt elnökjelölt.

A 2000-es években Barbie többek között számítástechnikus, videójáték-fejlesztő és marskutató szerepekben is feltűnt.

Barbie a valaha volt legnépszerűbb divatbaba és az első számú ilyen profilú márka az Egyesült Államokban.

A Barbie babák a világ 150 országában kaphatók.

Barbie kiegészítőket 45 kategóriában lehet kapni, beleértve az ételeket, a fitneszt és a ruházatokat.

A Mattelről: 

A Mattel a világ vezető játékgyártója, amely minőségi játékok, fogyasztói termékek tervezésére és gyártására specializálódott. A márka olyan innovatív termékeket és élményt kínál, amelyek játék közben inspirálják, szórakoztatják és fejlesztik a gyerekeket. A vállalat portfoliójában olyan ikonikus franchise márkák találhatók, mint a Barbie®, a Hot Wheels®, az American Girl®, a Fisher-Price®, a Thomas & Friends® illetve a MEGA®. A kínálatban továbbá filmes és televíziós tartalmak, számítógépes játékok, valamint zenei és élő előadások is szerepelnek. A vállalat 40 helyszínen működik világszerte, termékeit pedig több mint 150 országban értékesíti a világ legnagyobb kiskereskedelmi és technológiai vállalataival együttműködve. A Mattel 1945-ös alapítása óta büszke arra, hogy támogatja a gyerekek tehetségének kiteljesedését. További információ: www.mattel.com

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr4214680832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása