Szurkolni, generációkon át!
2021. július 31. írta: persica

Szurkolni, generációkon át!

A távolság sem lehet már akadály

A közös szurkolás rendkívül pozitív hatással mind a pszichére, mind az egészségre, szinte olyan, mint maga a sportolás, ez derül ki több kutatásból is. Már az ókorban is lelkesen biztatták a nézők a fogathajtókat vagy az olimpiai játékokon a kedvenc sportolóikat. Továbbélt ez az izgalom és drukk a kedvenc csapat buzdítására az újkori sporteseményeken is. A technika fejlődésével, nemcsak azok élvezhették az izgalmas sporteseményeket, akik a sportlétesítmények nézőterein, a lelátókon izgultak, hiszen a technológia fejlődésének köszönhetően már az otthonokba is beköltözött a szurkolás izgalma. Hogyan szurkoltunk régen és ma és hogyan vonhatjuk be az idősebb generációt is a közös sport izgalmak virtuális élményeibe? Ennek járt utána a vezető szenior telefongyártó, a Doro.

A közösségi szurkolás története

Az ötvenes években az egész szomszédság egybegyűlt meccsek idején és együtt izgultak a hazai csapatokért a rádió köré kuporodva. Csak úgy zengett az utca, ha egy-egy izgalmas eredmény született vagy a hazaiak gólt rúgtak. Igazi népünnepély volt ilyenkor! Mindenki készült valamivel; sütivel, sörrel és a meccs után még órákig elemezték a játékot a „gang szakértői”.

A szurkolás igazi közösségi élmény lett

 A televíziózás elterjedésével már nemcsak a kommentátor szavai alapján lehetett elképzelni a játékot. Először fekete fehérben élvezhették a szurkolók a látványt, ezért is volt fontos, hogy például egy focimeccsen az ellenfelek nagyon eltérő, kontrasztos színekben lépjenek pályára. A technika fejlődésével már színessé vált a képernyő és egyre jobb minőségű és nagyobb képernyőkön, kivetítőkön nézhették a szurkolók a sporteseményeket. A legfrissebb trend a sportteraszok kialakítása a nagyobb sportesemények idején, ahol együtt szurkolhatnak a családtagok, barátok és kollégák. Akik viszont inkább otthon maradnának, azok is kényelmesen tudják élvezni a nyár sporteseményeit nagy képernyőjű tévéken, nézni való most lesz bőven! 

A nagyszülőket sem kell kihagyni

A vidéken élő, idősebb szülők, nagyszülők inkább az otthonuk kényelmét választják a szurkolásra, de a technika újításoknak köszönhetően nem kell lemondaniuk a közös szurkolás öröméről. A vezető szenior telefongyártó, a Doro azt ajánlja, hogy ne hagyjuk, hogy a távol élő nagyszülők egyedül és magányosnak érezzék magukat, hiszen sokkal jobb érzés együtt meccset nézni, közösen szurkolni. A távol élő idősebb rokonokkal könnyedén megoldható, hogy telefonon tartjuk a kapcsolatot a sportközvetítés ideje alatt. Akár a tévében közvetített meccs alatt távol élő szerettünkkel online is összekapcsolódhatunk: így láthatjuk egymás reakcióját is, ami még közelebb hoz minket és így együtt szurkolhatjuk végig az izgalmas sporteseményeket. Új élmény lehet tehát az online szurkolás, közösen kommentálva a meccseket, még úgyis, hogy több száz vagy ezer kilométer választja el egymástól a generációkat.

Az idősek igényeire kialakított Doro telefonok könnyen és biztonsággal tudják kezelni a nagyszülők, így ők is aktív részeseiként élhetik meg a közös szurkolást és együtt sok közös online sport élményük lehet ezen a nyáron is.

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr5716644488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása