Felelősek vagyunk egészségünkért!
Öntudatosak vagyunk, erősek vagyunk és kiállunk magunkért! Jelentős mondatok, amelyeket nőként nap, mint nap sulykolunk magunkba, azonban sajnos életünk nem minden területén cselekszünk ezen elveink szerint. Minden nap keményen dolgozunk, óvjuk családtagjainkat és ha kell, akár erőnkön felül is gondoskodunk szeretteinkről, azonban ezek mellett sokszor megfeledkezünk önmagunkról. A sok teendőnk és feladatunk mellett fontos, hogy önmagunkra is szánjunk időt, és ezt ne csak felszínes módon tegyük! Az „énidőként” emlegetett szépségápolási rutinunk, esetleges edzéstervünk mellett foglalkozzunk mélyebbre hatóbban egészségünkkel is, figyeljük a testünk által küldött jeleket és tanuljuk meg, hogy havonta néhány perc akár az életünket is megmentheti! Többek között erre is emlékeztet bennünket a Rákellenes Világnap.
Február 4-e, a nemzetközi Rákellenes Világnap alkalmából az AVON szakértői, Dr. Drajkó Veronika, Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke közreműködésével összegyűjtötték nekünk a nők körében egyik leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedésre, az emlőrákra utaló lehetséges tüneteket, amelyek rendszeres ellenőrzésével nagy eséllyel időben észlelhetjük a kialakult betegséget:
Mellben vagy hónaljban kitapintott csomó - A mellrák leggyakrabban észrevehető jele egy a mellben, a hónaljban vagy a kulcscsont alatti területen kitapintható csomó, amely a legtöbb esetben nem jár fájdalommal.
Valamelyik mell, vagy egy részének duzzanata - Mellünk a menstruációt megelőző napokban, vagy várandósság alatt is megduzzadhat, tapintása fájdalmas lehet, azonban melleink alakjának/méretének szokatlan megváltozása, vagy a két mellünk között hirtelen kialakuló asszimetria a mellrák jele lehet. A mellek méretének hirtelen csökkenésére is fontos odafigyelnünk.
A bőr textúrájának megváltozása - Bőrünk szabad szemmel látható, vagy kitapintható megváltozása, irritációja is jelezhet számunkra. Gyakori a szakértők által narancshéj tünetnek nevezett elváltozás, amikor a mell bőrén a narancs héjára emlékeztető kis gödröcskék jelennek meg, a pórusok jól láthatóan kitágulnak.
Piros folt vagy kiütés a mell bőrén és/vagy a mellbimbó körül - Bőrünk textúrájának változása mellett a mellen megjelenő foltok, vagy a mellbimbó kivörösödése, megvastagodása is utalhat emlődaganatra.
Mellbimbó fájdalma, megváltozása - Mellrákra utalhat, ha saját magunkhoz képest megváltozik mellbimbónk. Ha szokatlan fájdalom lép fel, ha mellbimbónk befelé fordul, helyzete, alakja vagy színe megváltozik, mihamarabb forduljunk orvoshoz.
Mellbimbó váladékozása - Várandósság és szoptatás időszakában normális a mellbimbók váladékozása, azonban ezek hiányában komoly problémát jelezhet. A mellbimbó pirosas, zöldes vagy szagos nedvedzése a mellrák mellett akár az agyalapi mirigy megbetegedésére is utalhat.
Fájdalom jelentkezése a mellben vagy a hónaljban - A mellrák láthatatlan és kitapinthatatlan tünettel is jelentkezhet. Ha ciklusunkkal összeegyeztethetetlen, nem múló fájdalmat tapasztalunk mellünkben vagy hónaljunkban érdemes orvoshoz fordulnunk.
„Az időben felismert mellrák nagy eséllyel gyógyítható, ezért is kulcsfontosságú, hogy a nők havonta egyszer végezzék el a mindössze 5 percet igénybe vevő emlő önvizsgálatot. Habár az érintettek sok esetben maguk észlelik először a mellrákra utaló jeleket, fontos megjegyeznem, hogy az otthonunkban elvégzett önvizsgálat nem helyettesíti a mammográfiás vagy emlőultrahangos vizsgálaton való rendszeres részvételt, hiszen vannak olyan esetek, amikor csak orvosi berendezésekkel vesszük észre a rosszindulatú daganatot” – nyilatkozta Dr. Drajkó Veronika, Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke. „Amennyiben valaki bármely, mellrákra utaló tünetet észleli magán, haladéktalanul keresse fel háziorvosát és kérjen beutalót szakorvosi vizsgálatra!” – tette hozzá a szakértő.
A mindennapi rohanásban fontos, hogy ne feledkezzünk meg önmagunkról. Ismerjük testünket és figyeljünk jelzéseire, a rendszeres szűrővizsgálatok mellett, végezzünk havonta egyszer emlő önvizsgálatot. Egészségünk a saját felelősségünk, amelyet óvnunk kell, hiszen szeretteinknek még sokáig szükségük lesz ránk!
Amennyiben egy kis segítségre lenne szükségünk az emlő önvizsgálathoz, az alábbi linkre kattintva megnézhetjük az AVON animációs filmjét, amely lépésről-lépésre mutatja be a helyes önvizsgálat folyamatát és animált ábrákkal szemlélteti elvégzésének módját. https://youtu.be/Gw8oOI1PL04
AVON a mellrák ellen
Az AVON kiemelt hangsúlyt fektet az emlőrák elleni küzdelem támogatására, kórházaknak pénzadományt nyújt, a Mellünk Egészségéért konferenciasorozatot támogatja az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány közreműködésével és figyelemfelhívó kampányokat szervez. Mindezeket Vásárlói és Tanácsadói közösségének támogatásával tudja megvalósítani, hiszen a katalógusban szereplő adománygyűjtő termékek teljes hasznát, illetve minden eladott terméke után 1 Ft-ot a mellrák elleni küzdelemre és a kapcsolati erőszak elleni harcra fordít.
Az Avon adománygyűjtő termékeiről a következő linken tájékozódhatunk: https://avononline.avon.hu/539/adomanygyujto-termek
Az AVON-ról
Az Avon már 135 éve áll a nők mellett: innovatív, minőségi szépségápolási termékeket kínálva nők által, nőknek. Világszerte több millió független Tanácsadó értékesíti kapcsolatrendszerén keresztül az olyan ikonikus márkákat, mint például az Avon Color vagy az ANEW, ezáltal építve saját szépségápolási vállalkozását teljes- vagy részmunkaidőben. Az Avon támogatja a nők önmegvalósítását, vállalkozói szellemét és jólétét. Világszerte több, mint 1 milliárd dollárt adományozott a nőket érintő társadalmi és egészségügyi problémák megoldásának támogatására. Tudj meg többet az Avon-ról és termékeiről a www.avonworldwide.com vagy az avon.hu honlapokon.