Teszt alatt egy álom futó cipő! Az ASICS GEL NIMBUS 20
Mozgásra ítélve!
Jót választani igazi kíhívás!
Ropogtass okosan!
Ki tudja miért, a legtöbb ember nagyon szeret ropogtatni. Mármint valamilyen finom falatot, nasit, amit útközben bármikor és bárhol elő lehet venni. Tapasztalt szülő egy idő után egészen biztosan nem indul el „krízistartalék” nélkül, hiszen a gyerekek hajlamosak a legváratlanabb időben megéhezni, és…
A magyarok több mint egyharmada küzd alvásproblémával
11 tipp, hogy ne legyen gond a tollasbálban
Innen tudhatod, ha érzékeny vagy a tejcukorra
Minden a laktózérzékenységről
Így használd a mandulát, úgy a szóját, ehhez pedig a rizst: Növényi italkalauz
Tejtermékmentes sütés az AdeZ növényi alapú italcsaláddal
Tudatos tervezés: kevesebb stressz, egészségesebb élet
5 tipp szakértőktől a kiegyensúlyozott mindennapokért
Túl gyorsan reggelizik a magyar
Országos kutatásban vizsgálták a hazai családok reggelizési szokásait
Kifejezetten fontosnak tartják a reggelit a magyarok, de a hétköznapokra az időhiány nyomja rá a bélyegét. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a legtöbb családban jóval kevesebb időt tudnak szánni a nap első főétkezésére, mint amennyit ideálisnak tartanának, másrészt viszonylag sokan vannak azok is, akik…
Indul a szezon: így legyél trendi bicajos!
A JOY pink szőnyegén mutatták meg bringás szettjüket a sztárok
Összefogás az elhízás ellen egy egészségesebb Európáért.
Egyre rosszabb a helyzet Magyarországon!
Jön: az ország legnagyobb bringatúrája a Balatonnál
„Öt táv, kétkeréken, minden korosztálynak” – 2019-ben is ebben a szellemben rendezik meg az ország egyik legnagyobb kerékpáros fesztiválját, a McDonald's BringaMánia Tour de Balatont. A tókörüli bringatúra immár hagyományosan a balatoni bicikliszezon egyik első eseménye, melyen háromezer kerékpáros…
Az inkontinencia a férfiakat is érinti
Megfelelő odafigyeléssel a tavaszi kirándulások újra élvezetesek lesznek
Mennyit isznak a magyarok?
Országos kutatásban vizsgálták a hazai fogyasztók folyadékbevitellel kapcsolatos szokásait és ismereteit
Ellentmondásos a magyar fogyasztók és az ajánlott napi folyadékbevitel viszonya. Bár a megkérdezettek közel kétharmada odafigyel napi folyadékfogyasztására, felük pedig tisztában van az ajánlott folyadékbeviteli mennyiségekkel, a mindennapok során a többség a szükségesnél kevesebbet iszik.
A magyar…