EGY FESZTIVÁL, AHOL SZÓRAKOZVA ADAKOZHATUNK
CHARITY FEST – Az adományfesztivál
A CHARITY FEST minden bizonnyal az év legjótékonyabb fesztiválja. A rendezvény jegy-, étel- és ital eladásaiból származó bevételeit ugyanis jótékony célokra fordítják. Az egy napos eseményre napközben elsősorban a családokat, az estétől másnap hajnalig tartó koncertekre főként a fiatalokat várják. A…
Lélekmelengetés
Esz-dúrban korunk egyik legjelentősebb gordonkaművészével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén
Kobayashi bérlet. MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem A New Yorkban élő Jan Vogler napjaink egyik legjelentősebb gordonkaművésze. A német muzsikus húszévesen lett a Drezdai Staatskapelle szólamvezetője, több mint húsz éve pedig szólistaként járja a világot. Mesés hangú (és értékű) Stradivari…
Kozmikus utazásra csábítanak a Nemzeti Filharmonikusok, Mahler „Feltámadás” című művével
Kocsis bérlet 5. 2019. március 14. 19.30, MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
London és Párizs után Paloznakra jön a The Jacksons
Idén augusztus 1-3. között rendezik meg a Balaton északi partján a már sokak által ismert és várva várt fesztivált, a paloznaki Jazzpikniket, ahova Michael Jackson fiútestvéreiből álló The Jacksons is ellátogat. A híres pop család mellett a jazz, a soul és a funk ismert arcaival is találkozhatnak a…
Mi történt a zeneirodalomban HATVAN év alatt?
MÜPA – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A magyar közönség által is jól ismert világhírű karmester, Sylvain Cambreling vezényli az 1775 és 1834 közötti hatvan évben keletkezett három remekművet bemutató koncertet január 24-én a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Mozart, Beethoven és Berlioz darabjai csendülnek majd fel. Sylvain…